Sosem fogom már megtudni, kár, hogy éltében nem kerestem föl és kérdeztem meg a 2018. január 6-án, 110 esztendős korában Sopronban elhunyt magyar klasszikustól, a mozgásművész és tanár Brandeisz Elzától: ismerte-e kortársát és kolléganőjét, a német Gret Paluccát? Nekem megadatott, hogy többször is találkozzam vele, Paluccával, az új művészi tánc megteremtőjével, aki 1902. január 8-án született Münchenben, és szép kort megérvén, 1993. március 23-án hunyt el Drezdában, ahol jóformán az utolsó pillanatokig dolgozott: tanított. Az alábbi írás a rendszerváltás utáni magyar sajtó ígéretes déli napilapjában, a Mai Nap 1993. április 6-i számában jelent meg.
Késve jött a hír, mert ő kívánta, hogy csak napokkal a halála után tudja meg a világ: örökre elment. Gret Palucca nevét itthon viszonylag kevesen ismerik, legföljebb szakmai körök és a táncművészet értői-rajongói tudják: századunk mozgásművészetének egyik zsenije és nagyszerű pedagógusa volt ez a törékeny, madárcsontú, apró asszony. „Rettenetesen szeretek dolgozni, ez éltet engem. Sokszor mondtam már: mihelyt úgy érzem, hogy valamelyik órám nem úgy sikerül, ahogy azt elterveztem, azonnal abbahagyom az oktatást. Egyelőre erről azonban hallani sem akarok, holott ebben a korban…”
Bűvölte a Bauhaust
Megrendültén hallgatom a szavait őrző hangkazettát; nyolcvanadik, majd nyolcvanötödik születésnapjának előestéjén hosszan beszélgethettem vele Drezdában, a Bástya téri iskolájában. Neve akkor már régen fogalom volt: „Die Palucca” – és a kiválasztottak számára kitüntetés, ha bejuthattak a Palucca-iskolába. Izgalmas években, a német és az európai kultúra forradalmi átalakulásának időszakában lett iskolát, az új művészi táncot megteremtő művésszé, a Bauhaus-korszak (1919–33) egyik legizgalmasabb egyéniségévé.
„Számunkra Palucca új mozgástörvényeket talált fel. Mi magunk is együtt mozdulunk vele, ha táncol, magával ragad bennünket vitalitásának az ereje, önfegyelme. Betölti a teret, anélkül, hogy csak ő lenne a középpontjában. Testének mozgását mint gondolatot sugározza szét. Szinte leírhatatlan, micsoda egységet alkot nála a test és a lélek…” – Moholy-Nagy László, a Bauhaus-teremtő Walter Gropius legközvetlenebb munkatársa (később a chicagói Új Bauhaus Iskola megalapítója) írta ezt Paluccáról, aki viszont így emlékezett a magyar festőre és fotográfusra: „Lászlót a legjobb barátaim között tartom számon. Sokat voltunk együtt akkor, amikor ő még Németországban élt és részt vett a Bauhausban… Itt, Drezdában is sokat vendégeskedett nálunk Kandinsky, Dix, Kokoschka társaságában.”
A tánc : idő és élet
Micsoda idők, micsoda nevek! És ezt a korszakot szakította meg az 1933-ban Németországban uralomra jutott fasizmus, s törte ketté – szerencsére csupán átmenetileg – Palucca pályáját, kényszerítette a németség legjobbjait önkéntes száműzetésbe. „Sohasem dolgoztam a klasszikus tánc ellenében. Tanítványaimnak is mindig ezt mondom: mindennek alapja a klasszikus tánc. Technikáját nagyon kell ismernie annak, aki valaha is boldogulni szeretne a pályán… Az új művészi tánc valójában az idő és az élet, tehát e két, állandóan változó és fejlődő jelenség művészi formában való kifejezése. Századunk sokkal modernebb kifejezési formákat követel, mint amilyeneket például a hagyományos balett eszközeivel megvalósíthatnánk. A táncos, a művész legnagyobbrészt önmaga alkossa meg a saját koreográfiáját, rögtönzésének az elemeit építse bele az előadásba…”
Bartókra táncolt
Kétezernél több önálló estet adott Gret Palucca, akinek ugrásairól tanulmányokat írtak, híres fényképészek felvételei alapján elemzik még ma is mozdulatait, technikáját. Belső száműzetésre ítéltetésének éveiben naponta tíz órát gyakorolt előbb halk gramofonzenére, később már csak a metronóm ütemére. És a szörnyű drezdai terrorbombázás után tíz körmével kaparta ki magát az égő-izzó romok alól. Bartók Béla zenéjére komponálta egyik legemlékezetesebb táncát, az Ellenállhatatlanult. A harmincas évek elején kétszer is járt Magyarországon.
„Szeretnék még egyszer eljutni magukhoz, csak időm lenne rá…” – mondta a kilencvenedik éve felé közeledő, világhírű táncpedagógus. Óhaja már nem teljesülhet. Moholy-Nagy, Breuer Marcell, Bartók barátja, kortársa 1993.március 23-án, életének kilencvenkettedik évében elhunyt Drezdában.
(„Az újságíró archívumából” rovatunkban közölt írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)