Óh, ezek az angolok, mondjuk, mint, ahogy az angolok is mondhatják, hogy óh, ezek a magyarok, milyen furcsák, pedig nem vagyunk azok, a furcsaságunk csupán a másságunk, hiszen a távolság, kapcsolatunk a természettel, az időjárással, történelmi kalandozásaink okán lettünk a magunk sorsának kovácsai, és csodálói annak, hogy mások másként tartják a kalapácsot vagy az üllőt.
Nem szép dolog önmagam ismétlése, de alig néhány héttel ezelőtt jegyeztem meg ugyanebben a környezetben, hogy a Valahol Európában film keserű csokoládéját, tejes-kakaós, cukros masszává változtatta a szórakoztatóipar, úgy, ahogyan Rómeó és Júlia drámáját vagy a Nyomorultak regényének szomorúságát…
…és most visszatértem egykori véleményemhez, mert igazán a magyarok és az angolok úgy, hogy közben ezek maradnak. A XVIII. században alkotó londoni festő, William Hogarth már-már fotográfusi hűséggel mutatta be környezetét, nem hazudott, nála kurvák, koldusok, a kis- és nagydolgaikat utcán végző polgárok jelenítették meg a városképet, és még megrendelésre készülő portréi arcán is látható a bibircsók vagy a himlő nyoma. A mestert mindenki a történelem és csúf valóság kérlelhetetlen megörökítőjeként tartotta számon, fel sem tételezve róla engedékenységet, esetleg érzelgősséget.
Amikor Hogarth meghalt, kiderült, hogy lelke egy érző latint rejtegetett, a fiókok mélyéről nemcsak egy készülő szótár kéziratai kerültek elő, hanem a nyilvánosságot soha nem látó alkotások erdőkről, patakokról, a természet már-már giccses szépségéről, azaz mindarról a szabadságról, amire csak a mindig szigorú büntetést kimondó ítész vágyhatott.
Hogarth temetése után fél évszázaddal született Charles Dickens, hogy felnőve a viktoriánus kor legjelesebb írója, az angol nyelv egyik legkiválóbb művelője és társadalmának meg nem alkuvó bírálója legyen. Remekműve, a Twist Olivér, A REGÉNY: egy árva, dologházba kerülő, bűnözőkhöz csapódó kisfiú története. Nos, ez a sötét, kilátástalanságot sugalló, „azannyát, elő a zsebkendőt” történetből lett musical, Angliában vagyunk.
Oliver! a musical, hatvan évvel először került színpadra, azóta Magyarország sok helyét bejárta, én például Szegeden láttam, az előadásra alig emlékszem, de arra igen, hogy a Pa-dö-dő nagy bulit csapott benne. Most a Pesti Magyar Színház az ügyeletes, nem kell nagy jóstehetség, az évad egyik sikerdarabját nyomják, Lionel Bart’s rátelepedett Dickensre, zeneszerzője, szövegírója a darabnak, de az ő meséjében az árvaház fedél a fej fölött, a temetés békebeli légógyakorlat, és tapsot kap az éhezés, a gyermekkereskedelem is.
Amikor felcsendül a világszerte ismert dal „Jut neked is itt egy hely” a néző lehet angol, lehet magyar helyeslően bólogat, hát persze, ne az utcán, ne a kapualjban, ne az erdők mélyén éljenek ezek a szerencsétlenek, aztán ugyanez a néző, lehet angol, lehet magyar elfordítja a fejét a kéregetőtől, és rendőrt hív a padon alvóra.
William Hogarth saját pénzből működtetett iskolát, Dickens maga volt a megtestesült gyermekvédelem, de a „Jut neked is itt egy hely” csak sláger, nem politikai program. És nem akármi a Pesti Magyar Színház előadása sem. A jelenlévőt magával ragadja a látvány, a díszlet, a jelmez korhű, de a legtöbbet a sikerhez a táncosok, a színészek mozgatója tesz, a színpad az első pillanattól kezdve él, aki felmegy rá, az meghódítani akarja, közös a munka, ahogy egy olimpia is az, de a hírek mindig az aranyérmesekről szólnak, tehát nyer a csapat, mégis a koreográfus, Túri Lajos Péter, és a rendező, Szente Vajk a bajnokok bajnoka, nekik köszönhető, hogy az előadást lezáró vastapsban a néző, nem a hazamenetelben gondolkodik, hanem a mihamarabbi visszatérésben.
Sokszereplős a darab, lehet tovább osztani az elismerést, a legérhetőbben éneklő, Jeles Kitti, és a címszereplő Gyetvai Martin sem maradhat ki a felsorolásból, utóbbi fiatalember, vélhetően a jövő sztárja, úgy építi karrierjét, ahogyan Angliában, Magyarországon szokás, jaj, dehogy különbözünk egymástól, szóval az előadást lezáró meghajlásnál Martin a színpad leglelkesebb tapsolója, ő aztán minden kollégának megadja a tiszteletet, valamit, a későbbi valamiért, imádjuk a hagyományainkat…Pesti Magyar Színház; Lionel Bart’s OLIVER! Musical. Charles Dickens Twist Olivér című regénye alapján. Hangszerelte: William David Brohn. Fordította: Hamvai Kornél.