Az újságíró archívumából – az Amazonas-vidék titkai

Csaknem három és fél évtizeddel ezelőtt a dél-amerikai hírek élén szerepelt a nemzetközileg nagy tisztelettel és elismeréssel övezett dr. Federico Kauffmann Doig (*1928) perui történész- és régészprofesszor, számos külföldi akadémia tagja az akkor legfrissebb felfedezésével, amely szerint az U/Shu–1 lelőhelyen megtalálta a világ addig legkülönlegesebb temetőjét (nytó képünk; forrás: https://www.explorebyyourself.com). Sziklafal-beszögellésekben, vastag, álló agyagköpenyben helyezték el jó 800 esztendővel azelőtt az ott éltek a halottaikat: magzati testtartásban. Az Eldorádó helyett függőleges temető című írásom a Magyar Hírlap, 1987. október 5-i számában jelent meg. Íme:

«Federico Kauffmann Doig korunk egyik legsikeresebb régészének mondhatja magát. Annál is inkább, miután kollégáinak is ez a véleménye a perui tudósról, a limai Amazonasi Archeológiai Intézet igazgatójáról. Nemrég jelent meg legújabb kötete, a Manual de Arqueologia Peruana (A perui régészet kézikönyve), amelyben már beszámolhatott minden idők egyik legtalányosabb leletéről az U/Shu–1 jelű helyen. A perui Amazonas-vidéket átszelő Maranón folyam mellékfolyója, az Utcubamba mentén fekvő lelőhely – miként Dél-Amerika északi részének megannyi térsége – csak rendkívül nehezen közelíthető meg. Három-négyezer méter magasban is nemegyszer leküzdhetetlen akadály az őserdő, az Andok és a Kordillerák meredek, sokszor függőleges sziklafala, a gyakran megeredő, félelmetes viharoktól kísért trópusi eső.

Kauffmann Doig professzor kitűnő sziklamászó hírében is áll. Ekként lelte meg az egykori csacsapója indiánok földjén a ma ott élő kecsuák által ősapáknak nevezett alakokat. Sűrű bozóttal benőtt sziklafal beszögellésében állnak a Húsvét-szigeti kőszobrokra kísértetiesen hasonlító figurák:

A keskeny, csak külön e célra épített állványzatról megközelíthető „ősapákat” (Purun Machu mondják a helybéli kecsuák) agyagból és festett szalmából készítették – mint később kiderült – mintegy 800 esztendővel ezelőtt. Az igazán nagy meglepetés akkor érte a perui tudóst és munkatársait, amikor fölfedezték: a negyven centiméter vastag agyagköpeny belsejében mumifikálódott tetemek rejtőznek, mégpedig igen különleges, magzati testtartásban! Mellettük különféle ékszerek, földműves- és zeneszerszámok, valamint mészdarabok. Ez utóbbiak a kokanövény rágása közben fölszabadítják a kábulatot előidéző alkaloidákat…

Hogyan és miért helyezték el a megboldogultakat annak idején ezekben az agyagszarkofágokban? Ezzel a temetkezési móddal a térség történelmét kitűnően ismerő Kauffmann Doig mindaddig nem találkozott sem a gyakorlatban, sem a szakirodalomban. Ember ­formájú koporsók, ráadásul álló helyzetben és ilyen különleges helyen?! Annyit már a kezdet kezdetén sikerült kideríteni, hogy az agyagalakok hátulján fölfedezhető nyíláson át helyezték be az elhunytakat a szarkofágjukba. A meglehetősen szélsőséges időjárás és éghajlat mit sem ártott e „függőleges temetőnek”; a sziklafal természetes (vagy mesterséges?) bemélyedése ugyanis megvédte az agyagkoporsókat a lezúduló, sőt csapóesőktől, szélviharoktól is. Egy figurát nem találtak a régészek csupán a helyén. Valószínűleg földrengés következtében vált le a sziklafalról. Egy másikból viszont hiányzik a tetem. A tüzetes vizsgalat kiderítette: keselyük vitték el, a csőrükkel okozott sérülések jól fölismerhetők az agyagköpenyen.

Tudományos közleményeiben, könyveiben a perui tudós nem kevés legendát oszlatott szét nagyon logikus magyarázataival, amelyek persze kutatóútjainak tapasztalataira épülnek, Így például az elsők között cáfolta meg a svájci Erich von Däniken fantasztikus föltevését, amely szerint a nazcai óriás rajzok, geoglifák korántsem az inka birodalom fénykorából, vagy még merészebb állítás szerint: a világűrből érkezett látogatók kezétől származnak, hanem már az inka vezette indián birodalom keletkezése előtt azon a vidéken élt nép(ek) kulturális örökségének számítanak.

Kultúrák keletkeztek és tűntek el a múlt három évezred alatt az Andokban és a perui partvidéken; kerámia-, textílialeletek, kisebb-nagyobb szobrok, épületmaradványok emlékeztetnek régvolt létükre. A 11–12. században a mai Peru, Bolívia, Ecuador és Chile területén alapított indián birodalom csak az utolsó láncszeme volt az időszámítás ellőtt mintegy másfél évezreddel létrejött civilizációnak.

Kauffmann Doig professzor egy nemrégi nyilatkozatában így foglalt állást a Keleti-Andok dzsungeleiben talált leletekről:

Elméletünk szerint a hatalmas hegység túloldaláról jött néptől származnak. Hogy mikor telepedtek meg azon a vidéken, mikor foglalták el a barlangos és barátságtalan területeket, pontosan még nem sikerült meghatároznunk. Feltételezzük azonban, hogy az Andokban és a tengerparti vidékeken bekövetkezett népességrobbanást követően kezdődött vándorlás után. A tökéletesnek mondható teraszos földművelés és öntözőrendszer révén tetemes többlet keletkezett élelmiszerből, következésképpen a népesség is gyors növekedésnek indulhatott.

Ez az anyagi jólét egyébként mindenképpen évszázadokkal megelőzte az inka birodalom létrejöttét. Így az U/Shu–1 szarkofágjait is a 11. században készíthették az Andok-civilizáció alattvalói.

A professzor egyébként már elindult újabb expedíciójára az Imaza vidékére, U/Shu–1-től északra, ahol újabb meglepetésekre és felfedezésekre számít. Nem Eldorádót akarja megtalálni, miután már rég bebizonyította: az inkák mesés aranyvárosa csak a képzelet, a vágyálmok szüleménye.»