Az Európai Uniónak – ha geopolitikai hatalommá akar emelkedni – túl kell lépnie a „több vagy kevesebb Európát akarunk” típusú vitákon, és egyensúlyba kell hoznia a tagországok kulturális, identitásbeli sokféleségét azokkal az egységtörekvésekkel, amelyek a békén, demokrácián és szabadságon alapuló európai életformát védelmezik.

Ezt a véleményt fejti ki a Politico című amerikai portál európai kiadása által megjelentetett közös cikkében három neves politikai elemző, Federico Ottavio Reho, a néppárti kötődésű brüsszeli Wilfried Martens központ stratégiai koordinátora, Anne Blanksma Çeta, a Glocalities hollandiai piacelemző volt vezető kutatója, valamint Martijn Lampert, a Glocalities jelenlegi kutatási igazgatója.

A szerzőhármas szerint olyan modellt kell megalkotni, amely megőrzi a tagok integritását és autonómiáját. Az EU jövőjéről az eurózóna-válság óta a „több vagy kevesebb Európát” vágányon zajlott a szópárbaj az uniós föderalisták és a populista nacionalisták között, az ukrajnai háború azonban megmutatta, hogy ez mennyire messze van a realitásoktól – vélekednek a Politico vendégkommentátorai, és arra hívják fel a figyelmet, hogy a magas fokú nemzeti büszkeség az Oroszországgal szomszédos EU-tagok mindegyike esetében együtt jár az Európai Unióba vetett bizalom magas fokával.

Az EU-nak – véli Reho, Çeta és Lampert – most egyfelől ellenállást kell tanúsítania Putyin energiaügyi zsarolásával szemben, valós védelmi képességeket kell kifejlesztenie, és felelősségteljes geopolitikai erőként tudni kell használnia jelentős gazdasági befolyását. Másfelől önmérsékletet kell tanúsítania központosító hajlamait illetően olyan kérdésekben, amelyeket jobb rábízni a nemzeti szinten folytatott demokratikus vitákra – amelyek ellentmondásos, morális tartalmat is hordozó szakpolitikai kérdésekre vonatkoznak, mint például a melegjogok, az abortusz vagy a bevándorlás. Megemlítik – bővebb kifejtés nélkül –, hogy még az európai értékek és a jogállamiság – látszólag konszenzust élvező – kérdéskörében is jelentős megítélésbeli különbségek lehetnek egyes tagállamok között, lásd például Magyar- és Lengyelországot.

Most lépjünk át a napi politikai ügyek szintjére. Az EUObserver brüsszeli uniós hírportál arról ír, hogy a Moszkvával és Ankarával egyaránt jó viszonyban levő Orbán Viktor bizonytalanságban tartja a NATO-t a finn és a svéd tagság hatályba lépését illetően. A cikk szerint növekszik az aggodalom Budapesten, hogy a miniszterelnök politikai megfontolásból halogatja e két ország csatlakozásának a ratifikálását. Megszólaltatja az ellenzéki Vadai Ágnest, aki szerint vannak olyan híresztelések, hogy a háttérben meghúzódó ok Orbán és Putyin szoros kapcsolata lehet. A török kapcsolat említésével az EUObserver arra utal, hogy Erdogan elnök terroristák védelmezésével vádolja a Kurd Munkáspárt tagjait befogadó Svédországot. 

Miért bírálja annyira Orbán Viktor az Oroszország elleni szankciókat? – kérdezi a Handelsblatt, a német üzleti körök vezető napilapja. A kelet-magyarországi, illetve kárpátaljai helyszíni riportelemeket is tartalmazó, terjedelmes cikk szerint a válasz részben abban rejlik, hogy Ukrajnában is él magyar kisebbség, és Kijev nacionalizmusa, valamint az ukrajnai magyar kisebbségnek adott budapesti támogatás megmérgezte a magyar–ukrán viszonyt.

A Handelsblatt úgy látja: Orbánnak a Kelet és a Nyugat közötti hintapolitikája kínos helyzetbe hozza a a kárpátaljai magyar kisebbséget, ahelyett, hogy megvédelmezné azt: rávetül ugyanis a gyanú, hogy nem lojális az ukrán államhoz.

Végül a Reuters egyik elemzése, ami alapvetően a brit kötvénypiacról szól, nemzetközi kitekintő részében egyebek közt megállapítja: Magyarország példája azt mutatja, hogy a feltörekvő piacok mindig erősen ráutaltak a piac kegyére. A magyar központi bank ugyanis – emlékeztet a hírügynökség – a múlt pénteken kénytelen volt 25 százalékig emelni bizonyos fajta kamatlábakat, mindössze egy héttel azután, hogy bejelentette: véget vet addigi kamatemelési gyakorlatának, és azzal a bejelentéssel a forint zuhanórepülését idézte elő.

A Reuters arról is ír, hogy a szeptemberben tartott olasz és svéd parlamenti választáson nyereségeket elkönyvelő jobboldali pártok aggodalmat keltettek a piacokon, mert kampányuk során magasabb nyugdíjat, több jóléti kifizetést, valamint egykulcsos, 15 százalékos adórendszert ígértek, anélkül, hogy megmondták volna, miből lehet ezt kifizetni.