Az újságíró archívumából – Buci útlevelet kapott

Az újságírói munkában adódnak esetek, amelyek rövid leírása többet elmond egy adott országról, mint egy kolumnás szakcikk. Kelet-Berlinből a nyolcvanas évek végén tudósító szerzőnk ilyen helyzetet idézett fel egy visszaemlékezésében, amely a Népszabadságban 2004. október 12-én jelent meg…

Az alábbiak az NDK idejéből datálódnak. Lapunk tudósítójaként családommal évekig Kelet-Berlinben éltem, ahol is kisebb gyermekem valamilyen elhamarkodott jócselekedetével kiérdemelt egy tengerimalacot. Ezt az állatkát kellett a nyári szünetben hazahozni Magyarországra. Némi utánajárással kiderült, hogy NDK-útlevelet kell beszerezni a malacnak, s ezt az illetékes állatorvosi rendelő adja.

Nosza, felhajtottuk az intézményt, amelynek várószobájában a szokásos kép fogadott: kis kedvencek bújtak a gazdik széke alá, semmi jóra nem számítva a következőkben. A falakat az állatnyavalyákról tájékoztató plakátok mellett a soron következő pártkongresszussal kapcsolatos felajánlások ékesítették: a rendelő dolgozói vállalták, hogy még kedvesebben bánnak kis betegeikkel, gyorsítják az ügyintézést stb.

A hivatali eljárás felpörgetésében bízva léptünk hát az idősödő orvosnő elé, aki felderült, hallván, hogy a jószág nem beteg, csupán adminisztrációs okokból kerestük fel. Az első meghökkenést a fiacskám okozta, akinek Európára érvényes útlevele láttán összefutott az asszisztencia (fiatalabbak kedvéért: ők nem utazhattak nyugatra). A doktornő azonban rendre intette csapatát, és az íróasztal mélyéből előkerített egy igazi NDK-állatútlevelet, ami, tetején „az első német munkás–paraszt állam” kalapácsos-körzős címerével leginkább egy marhapasszusra emlékeztetett. Ezt kellett porosz precizitással kitölteni, az ifjú tulajdonos adatai után az állat koordinátáival. „Rend: rágcsálók. Család: patáskörmű rágcsálók. Faj: tengerimalac. Név: Buci” – diktálta a hölgy a nővérkének, aki buzgón verve az Optima írógépet, kitöltötte a kitöltendőket.

Eközben a doktornő felületes pillantást vetett a jószágra, megállapította, hogy semmi baja, majd pár praktikus tanáccsal utunkra bocsátott bennünket. A kaland a továbbiakban is megtartotta pozitív töltését: a csehszlovák, majd a magyar határon valamennyi határőrizeti és vámvédelmi szerv alaposan áttanulmányozta a dokumentumot, elmesélte saját idevágó történeteit, a gyerek lelkére kötötte, hogy mikor mit adjon enni és inni a malackának, s elégedetten engedte tovább kis csapatunkat.

A megszokott vegzálások (mit viszünk és mennyiért vettük, honnan volt rá fedezet, egyáltalán mit kerestünk az NDK-ban) Bucinak köszönhetően elmaradtak.

“Az újságíró archívumából” rovatunkban megjelenő írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)