A Wismut Kft. bányászati rehabilitációs vállalat megkezdi a dänkritzi uránhulladék-telep kármentesítését – jelentette nemrég a dpa Német Sajtóügynökség. A crossen-i uránfeldolgozó üzemből származó, az uránérc feldolgozásából ránk maradt anyagokat 1955–58 között mosták bele a valamikori kavicsbányába. A kármentesítés célja most az, hogy csökkentsék az ipari hulladéktárolóból származó radioaktív és nem radioaktív anyagok okozta környezeti veszélyeket. (Vadkacsák a Dänkritzen…)
Az előkészületek – több, mint fél évszázad után! megkezdődtek, a munka várhatóan 2027-ig tart. A szennyezett vizet megtisztítják, a területet lefedik, majd parkosítják. A költségeket 11,2 millió euróra becsülik, amelyet a szövetségi kormány és a tartomány egyenlő arányban oszt meg. Ez a munka az egyik legnagyobb felszíni kármentesítés a valamikori uránbányászat régi helyszínei között.
A Wismut GmbH gyakorlatilag a két Németország egyesülése óta igyekszik rehabilitálni az uránbányászat által károsított szászországi és türingiai térségeket. A munkákra eddig mintegy 6800 millió eurót (!) költöttek. A Wismut Kft. már számos szászországi és türingiai volt uránbányászati területet tett rendbe. Dänkritz titkairól a Reform című hetilap 1996. július 9-i számában írtam:
«A természeti szépségekben gazdag Szászország egyik legértékesebb vidékén, Zwickautól nem messze van egy tó, a Dänkritz II. Évtizedeken át csak messziről lehetett megnézni.
A távolból akár természetvédelmi területnek, vízi növények, madarak, kétéltűek idilli világának látszott. Tilthatták megközelítését tán azért is, hogy senki meg ne zavarja ezt az oázist. Miként megannyi objektum vagy vidék az egykori NDK-ban, a Dänkritz is zárt területnek számított. Szigorúan őrizték, s mindenki tudta, hogy a világ egyik leggazdagabb uránérc-lelőhelye.
Szovjet-Német Részvénytársaság (SDAG) néven – gyakorlatilag teljesen szovjet tulajdonban – Szászország és Kelet-Türingia peremén bányászták a szovjet atombomba-gyártás számára nélkülözhetetlen uránércet.
A régi időkben kavicsbánya volt, az urán megtalálása és a Wismut felépülése után az uránérc-feldolgozás közben keletkezett hulladék-tárolóhelyévé züllesztették. Ekként talán jobb is, hogy hatóságilag megtiltották a megközelítését. Erdő nőtt körötte, partján sás terem, nyári estéken messzire hallatszik a tóban élő békák koncertje.
Már nem őrzik, évek óta szabadon megközelíthető, bár nem ajánlatos, ugyanis súlyosan fertőzött radioaktív anyagokkal. Az immár egységes Németország egyik legveszedelmesebb fekélye. Amíg ez az állapot fennáll, a tőke messze elkerüli a környéket. Sem ipari, sem idegenforgalmi fejlesztésre, beruházásra nem számíthatnak az ott élők. A károk felszámolása jócskán meghaladja nem csupán a környékbeli települések, de még a tartomány anyagi lehetőségeit is. Már csak azért is, mert különleges, sugárzó anyagot kell valamiképpen ártalmatlanítani. A bonni kormány csillagászati összeget, 13 milliárd márkát kénytelen áldozni az „első német munkás-paraszt állam” egykori büszkeségére, a Wismutra.
Az elképesztően magas rádiumtartalmú ülepítők vize bármikor összefolyhat a talajvízzel is, amely tömeges megbetegedést okozhat. Ráadásul az ülepítő medencék rosszul szigeteltek, ekként meg sem akadályozható tartalmuk érintkezése a talajvízzel. A rádium egyik fő tulajdonsága, hogy alattomos módon beépül a csontokba, a májba, a tüdőbe, csontrákot, májdaganatot és a rák egyéb fajtáit idézheti elő.
A rádium felezési ideje 5600 esztendő, az urán csak évmilliárdok múltán bomlik le…»
(„Az újságíró archívumából” rovatunkban közölt írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)