Örök nedves gond; vagy már-már száraz? Inkább az utóbbi, mert hőség van – és egyre növekvő, ám a víz mindegyre kevesebb. Mert miközben elképesztő gyorsasággal alakul át Földünk éghajlata, és terjeszkednek a száraz területek (már rég nem csupán a Szahara a legrettenetesebb homokkatlanja a világnak!), aközben az emberiség – élén a magyar nyerészkedőkkel és a nagy pénzekből dőzsölőkkel – oktalanul díszkövezett, betonozott, aszfaltozott tereket, utakat épít, és ugyanilyen oktalanul (mondjuk ki: elképesztően bután!) ezeregyféle módon elvezeti a vizet onnan, ahol a víz már ősidők előtt helyet talált és foglalt magának, mert ezerszer okosabb az okoskodó embernél… A legújabb „vízpusztítási módi” az akkumulátorgyár. Valaki vagy valakik kitalálták miközben ránéztek a Dunára vagy Tisztára: „van itt víz rengeteg, hát használjuk föl, pusztítsuk el, tegyük annyira szennyezetté, hogy többé senki egy cseppet se használhasson belőle; a holnapok és a következő évek nemzedékei pedig oldják meg, ahogy tudják a saját és utódaik vízellátását. Mi, akik az akkugyárak idetelepítéséről döntöttünk, majd lelépünk olyan helyekre, ahol még van víz bőven. Mert pénzünk is van hozzá bőséggel…” Szóval: módszeresen igyekszik a magát okosnak (helyesebben: gazdagnak!) kikiáltott ember harcolni a mind kevesebb víz ellen, aminek hiánya a legsúlyosabban károsítja a természetet, a környezetet, az élelmiszertermelést, és öli magát az embert is – milliószámra. Azt hiszi bárki is, ha neki van medencéje a kertben, akkor nem lehet hiány vízből? Ennyire rövidlátó és buta lenne az ember a kivagyiságában, a nyerészkedése okán? Jó 40 évvel ezelőtt, 1984-ben már súlyos gondok voltak a vízzel hazánkban és világszerte egyaránt. Akkor talán még lehetett volna segíteni a Föld, az emberiség szomjúságán. És ma? Az alábbi írásom a Magyar Hírlap mélynyomású mellékletében 1984. szeptember 15-én jelent meg egy vizes összeállítás részeként:
«Ha a Nílus nem lenne, Egyiptom sem lenne. – A víz a jólét: vagy halat, vagy kenyeret ád. Az emberiség sok ezer éves történelme alatt megfogalmazódott két bölcsesség csupán. De hogy mennyire „rabjai s kiszolgáltatottjai” vagyunk a víznek, mely nélkül (akárcsak levegő nélkül) nincs élet, azt bizonyítja, hogy az ősi emberi kultúrák, nagy birodalmak s települések is mind a vizek mentén alakultak ki. Mi több: a víz nyersanyag! Csak azért nem tekintik – tekintjük – sokan annak, mert korlátlan mennyiségben áll a rendelkezésünkre. Vagy mégsem?
Bolygónk felületének több mint kétharmadát víz borítja: 97 százalékban óceánok, tengerek és tavak sós vize. Csupán három százaléknyi az édesvíz. Még így is több, mint 35 millió köbkilométer víz szolgálja az emberiség mindegyre növekvő igényeinek a kielégítését. De az édesvízkészletek legnagyobb része, jó 24 millió köbkilométer, gleccser és jég, főként a sarkvidékeken. Miénk, az emberiségé a víz örök körforgásából származó – igaz, vidékenként rendkívül változó mennyiségű – csapadék is. A Föld bizonyos részein naponta többször is esik, másutt, mint például az afrikai Szahel-övezetben, évekig aszály pusztít megölvén minden életet.
E nyersanyag, a víz hallatlan előnye más nyersanyagokkal szemben az, hogy – a mind intenzívebb és pazarlóbb fölhasználása folytán – sem fogy el. Az örök körforgás következtében (párolgás – csapadék – párolgás) regenerálódik, hasznosítható mennyisége állandó. Nagy előnye továbbá, hogy a víz meglehetősen egyszerű eszközökkel tisztítható; csupán a különlegesen tiszta víz előállítása kerül sokba, például a gyógyászatban, gyógyszer- és élelmiszeriparban. Gondos tisztítást kíván az ivóvíz is.
Nem mindegy, milyen és mennyi oldott anyagot tartalmaz. Ázsiában, Afrikában és Latin-Amerika sok országában emberek milliárdjai nem jutnak megfelelő minőségű (és elegendő!) ivóvízhez. Az Egészségügyi Világszervezet már 1974-ben megállapította, hogy minden negyedik kórházi ágyat olyan beteg nyomja, aki az egészségtelen (vagy kevés) ivóvíz miatt betegedett meg. És hányan vannak olyanok, akiknek még betegágy, kórházi hely sem jut!?
Olyanok, akik a szó szoros értelmében kiszáradnak; főként csecsemők és kisgyerekek. Vagy akik az egészségtelen víz miatt korán meghalnak.
Világszerte évről évre növekszik az ivóvízigény és -felhasználás. Kétszáz esztendővel ezelőtt elődeink mindössze tíz liter vizet használtak föl na ponta: mosakodásra, főzésre, szomjuk oltására. Napjainkban a világátlag 125 liter/fő. És ma hányszor többen vagyunk!
Az emberi szervezetnek a létfenntartáshoz napi két-három liter édesvíz is elegendő. Hazánk lakosságát alapul véve, napi több mint harmincmillió liter vízre lenne szükség – csupán a létfenntartáshoz, azaz évente mintegy 11 milliárd literre! Ilyenkor, nyáron, a napi országos vízfogyasztás 3,2–3,5 millió köbméterre rúg. (Egy köbméter = 1000 liter.) A naponta elhasznált víz tehát az elengedhetetlen mennyiség több mint tízszerese. Hazánk vízművei napi 4,4 millió köbméter vizet képesek termelni. (1984-i adat! – a szerk.)
Érdemes egy pillantást vetni az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottságnak a hazai vízkészletekről készített tanulmányába: kiderül, rendkívül pazarló módon bánunk a vízzel. A Majna menti Frankfurtban a következő évtizedre 200 liter fejenkénti és napi vízfogyasztással számolnak. Itthon viszont, a főváros meleg vízzel is ellátott lakónegyedeiben (igaz, nem mindegyikben) már most 500 liter a vízfogyasztás!
Csak kevesen, és főként a szakemberek, kiknek feladata az ország zavartalan vízellátása, gondolnak arra, hogy a vízkészlet ugyanúgy, mint a termőföld vagy ásványi kincseink, nemzeti vagyon!
„Hálás” téma arról beszélni, cikkezni, hogy bizonyos fejlett ipari országokban lelkiismeretlen módon szennyezik az élővizeket, hogy a nagyvárosok csatornáiból naponta százezer tonnaszám ömlik a szennyező anyag a folyókba, tavakba, tengerekbe. Csupán az európai nagy folyók több mint 30 ezer tonna kloridot, 16 ezer tonna szulfátot és egyéb káros, oldott anyagot visznek tova, közben ölik e vizek élővilágát, megbénítják a vizek öntisztító mechanizmusát. (Figyelem: 1984-i adat! – a szerk. megj.)
És mi a helyzet itthon
Ipari üzemeink évente mintegy 300 millió köbméter szennyvizet „termelnek”. E hatalmas áradat negyven százaléka tisztítatlanul jut a közcsatorna-hálózatba, onnan pedig a folyókba, tavakba.
A hazai csatornahálózat messze elmarad a szükségestől, ugyanis a közműves vízellátásban részesülő településeknek csupán a harmada kapcsolódik a közcsatorna-hálózathoz.
Kovács Antal, az Országos Vízügyi Hivatal elnöke: „…Az utóbbi húsz esztendőben használhatatlanná vált az ország csaknem valamennyi ásott kútja és a védett vízbázisaink közül is jó néhány. Csak az utóbbit nézve is, napi 100 ezer köbméternyi ivóvíz a veszteség!”
A víz hatalmas érték, előállítása nem olcsó. Sokan, főként az ipari üzemek, mégis pazarló módon bánnak vele. Ha csak egy százalékkal csökkentenék a vízfogyasztásukat, évente ötmillió köbméter vízkészletet kímélnének meg általa; megtakarítanának mintegy 30 millió kilowattóra villamos energiát is, valamint legalább hatmilliárd forintos (a cikk 1984-ben jelent meg! – a szerk. megj.) beruházást, ami a jelenlegi ipari vízfogyasztást alapul véve, előbb-utóbb elkerülhetetlen.
Az ENSZ az 1981–90 közötti időszakot a víz évtizedévé nyilvánította. Nemsokára a félidőhöz érünk. Célszerű lenne mindenkinek a maga területén és környezetében megvizsgálnia: mit tett, ha tett egyáltalán valamit a vízért, védelméért, tisztaságáért. Vagy csupán használta, mert a legtermészetesebb – és a legolcsóbbnak tűnő – nyersanyag?
KIS VIZES LEXIKON
AZ ÉDESVÍZKÉSZLETEK MEGOSZLÁSA
Gleccserjég és hó 24 064 100 km3
Talajvíz 10 530 000 km3
Jégtakaró íz örök fagy birodalmában 300 000 km3
Édesvízi tavak 91 000 km3
Talajnedvesség 16 500 km3
A légkör víztartalma 12 900 km3
Mocsaras területek vize 11 470 km3
Folyóvizek 2120 km3
Víz az élőlényekben 1120 km3
Összesen 35 029 210 km3
HIDROLÓGIA
A görög víz+tan szóból származik; tágabb értelemben a vízzel foglalkozó valamennyi tudományág összefoglalása. Szűkebb értelemben a víz körforgásának, a felszíni és felszín alatti vizeknek a fizikai, statikai és dinamikai jelenségeivel foglalkozó tudomány. Tovább oszlik potamológiára (folyóvizek tudománya), kriológiára (jég, gleccserek stb. tudományára), limnológiára (édesvizek tudománya), oceanográfiára (tengertan) és hidrogeológiára (föld alatti vizek tudománya).
IVÓVÍZ
Háztartási és élelmiszeripari célokra szolgáló víz. A jó ivóvíz szagtalan, színtelen, tisztán átlátszó, kellemes ízű, 12 C-fokosnál kisebb hőmérsékletű, kórokozó baktériumoktól mentes. Oldottanyag-tartalma literenként kb. 0,5 gramm, keménysége kb. 12 német keménységi fok.
IPARI VÍZ
Az élelmiszeripar kivételével nincs szükség ivóvíz minőségű vízre az ipari és mezőgazdasági üzemek termeléséhez. A kazánokban és hűtésre használt víznek lágynak kell lennie; a mezőgazdasági kultúrák öntözésére az elemi higiéniai előírások szerint tisztított szennyvíz is megfelel. Az ipari vizet elsősorban a felszíni vizekből nyerik.
Megjegyezés a 2023. tél előtt néhány nappal: és milyen meg mennyi víz kell a kormány akkumulátor-mániájának a kielégítéséhez, a kínai haverok mértéktelen kiszolgálásához? Mit fognak inni unokáink? Eső után pocsolyavizet?
(„Az újságíró archívumából” rovatunkban közölt írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)