Egy éppn harminc évvel ezelőtti nem mindennapi esetről – alighanem az egyetlen volt mindaddig német földön, tehát keleten és nyugaton külön-külön, majd az éppen esztendővel azelőtt újra egyesült Németországban is, hogy vállalati kiküldetésben ott tartózkodó, békés magyar munkásokat támadtak meg az akkoriban – sajnos – a keleti országrészben helyenként szerveződött újnáci-újfasiszta bandatagok. Egy ilyen csoportosulással (lásd nyitó képünket; az illusztráció forrása: Die Zeit) hozta össze a sors a FÉG szerelőit egy ünnepi vasárnapon. A „találkozás” kis híján akár életveszélyes támadássá fajulhatott volna, amiben így is vétlen magyarjaink húzták a rövidebbet. Az esetről a Mai Nap 1991. október 9-i számában írtam. Íme:
«Hát ezt is meg kellett érnünk!? Magyarokat (is) fenyegetnek, vernek németek, igaz, nem Magyarországon, hanem a Német Szövetségi Köztársaságban. Legyünk hitelesek: az eset, amit most közreadunk, Berlintől délre, Jüterbog városkában (tehát az egykori NDK területén történt október 3-án, a német egység első évfordulóján.
Jó ideje külföldre is eljutnak a Fegyver- és Gázkészülékek Gyára Szolgáltató Vállalatának szakemberei az osztrák RAGA GmbH cég közreműködésével. A nyáron például Ausztriában dolgoztak: készülékeket állítottak át városiról földgázra. Ugyanezzel a céllal küldte ki szeptember 14-én mintegy másfél hónapra a FÉG SZV 18 szerelőjét Jüterbogba. A külszolgálat nyolc FÉG-es (Bunkód Károly, Hajdú László, Kapari Tibor, Puskás Tamás, Romány Zoltán, Schmidt József, Szabó Árpád és Szarvas Zoltán) számára a múlt hét végén befejeződött. Az okot szóvivőjük, Hajdú László mondta el.
Bőrfejűek és újfasiszták
–Féltünk, és hazajöttünk. Október 3-án ugyanis – miként erről a nemzetközi sajtó, így a magyar lapok is – beszámoltak, Németország sok városában újfasiszta-szélsőséges zavargások voltak. Már jóval előtte megjelentek Jüterbogban és Luckenwaldéban is, ahol laktunk, a fenyegető kiírások: Ausländer raus! (Külföldiek kifelé!), hallottunk a színesbőrűek elleni támadásokról és arról, hogy falra hányt borsó volt a német államfő nyugalomra intő szava. Nos, a német nemzeti ünnepen, a múlt csütörtökön mi is benn jártunk a városban, hogy hazatelefonáljunk, amikor egy hangoskodó, vasalt csizmás újfasiszta csoport belénk kötött, és egyik társunkat, Szarvas Zoltánt agyba-főbe verte. Ők voltak többségben, csak annyit tudtunk tenni, hogy a közelben parkoló gépkocsinkhoz rohantunk, és azzal indultunk Zoli kiszabadítására. Az utolsó pillanatban sikerült kimenekítenünk, majd halálra verték. Hiába kiabáltuk: magyarok vagyunk, ne bántsatok, a bőrfejűeket és újnáci társaikat ez egy csöppet sem érdekelte. Mi több, mi voltunk az „ungarische Schweine”, a magyar disznók – ahogy a szavaikból kivettük. Nekünk is a képünkbe ordították, hogy koszos külföldiek, takarodjatok haza.
– Miért nem hívtak rendőrt?
– Hívtunk volna, de egy sem volt a környéken. Maguk a németek sem mertek beavatkozni, csak lesték a fejleményeket, láthatóan félnek az újfasiszta suhancoktól. Végül eljutottunk egy rendőrőrszobára, ahol csak erélyes követelésünkre voltak hajlandók a pizsamás(l) rendőrök jegyzőkönyvet felvenni az esetről. Még azt sem akarták beírni, hogy neonácik voltak a támadók.
– Mi lett a megvert társukkal?
– Zolit az ottani kórházban részesítették elsősegélyben, állapotáról látleletet adtak.
– Mit szólt mindehhez a helyi munkavezetőjük?
– Előbb próbált marasztalni bennünket, bár jelezte: nem állíthat mindegyikünk mellé rendőrt. Megjegyzem: a lakosság egy része is bizalmatlanul viseltetett irántunk, annak ellenére, hogy munkánk végzésére igazolvánnyal és meghatalmazással jártuk a házakat. A csütörtöki támadás után mind összegyűltünk mi, magyarok, és titkos szavazás után nyolcan úgy döntöttünk, hogy hazajövünk.
Fegyelmit indítottak ellenük
– Mivel indokolták a döntésüket? Elvégre nem fizették rosszul önöket: ott napidíjat kaptak márkában, itthon a járandóságuk háromnegyedét forintban…
–Testi épségünket, életünket féltettük. Sem a magyar, sem az osztrák munkavezető nem tett egyértelmű ígéretet arra, hogy nem ismétlődik meg az október 3-i vagy még annál is súlyosabb atrocitás.
– És most hogyan tovább?
– Ez a nagy kérdés. Itthon ugyanis jelentkeztünk a vállalatunknál. Vezetőink közölték: megtagadtuk a munkát, fegyelmit indítanak ellenünk. Rontjuk a cégünk hitelét, az osztrákokkal kötött ötéves szerződést sodortuk veszélybe. Az, hogy a mi testi épségünk is veszélybe került, nem hangzott elég indoknak. Majd mindnyájan családos emberek vagyunk, öt-tizenöt évet húztunk le mostani munkaadónknál, amelynek nevében közölték velünk, hogy vegyük tudomásul: forrong a világ, Magyarországon az arabokat ütik, Németországban meg a magyarokat.
Hallgattassék meg a másik fél is! Dömök László, a FÉG SZV főmérnöke:
– A Németországból hazatértek ellen fegyelmi eljárást indítottunk munkahely engedély nélküli elhagyása címén. Munkaviszonyukat fölfüggesztettük, de nem bocsátottuk el őket. Az ügyről a befejezése után részletesen nyilatkozom. Megjegyzem: a külföldi kiküldetés kényszerállapot, mivel nem akarjuk dolgozóinkat szélnek ereszteni. A fővárosban ugyanis befejeződött a földgázprogram, ezért kerestük a bérmunka lehetőségét.
Dr. Szatmári István követ, a Magyar Köztársaság Nagykövetsége Berlini Hivatalának vezetője sajnálkozását fejezte ki, hogy a megtámadott magyar állampolgárok nem kértek konzuli segítséget. Hasonló esetről hivatalának nincs tudomása, azt viszont jelezte, hogy a kelet-németországi munkanélküliek, elbocsátottak között sok, évtizedek óta kint élő magyar is van.»