Ezen az oldalon időről időre „levél”-ként jelzett írásokat jelentetünk meg, amelyek lehetőséget adnak munkatársainknak, külföldi tudósítóinknak arra, hogy közvetlenebb hangon számoljanak be egy-egy általuk felkeresett városról, vidékről, az útjaik során tapasztalt jelenségekről. Az alább következő írás azonban valódi levél. Berlini ismerősök (matematikaszakos pedagógus-házaspár, akinek egyetlen orvosegyetemista fia, Markus tavaly nyáron a magyar zöldhatáron át távozott Nyugatra) írja le benne a német egyesülés előestéjén érzéseiket, örömeiket, aggodalmaikat. A felgyorsult idő emberi sorsalakító hatásának őszinte, megrendítő tükre ez a négy kézírásos oldal, amelyet talán érdemes –a jelentéktelen, családi részletek elhagyásával – kordokumentumként e hasábokon közzétenni. Megjelent a Népszabadságban, 1990. szeptember 27-én, a két német állam egyesülése előtt egy héttel…
Elöljáróban: Klaus, Markus és én, szóval mindannyian „relatíve egészségesek” vagyunk, a dolgaink „relatíve jól” mennek. S hogy ezt az állapotot megőrizzük, ehhez bizony nagy pszichikai erőfeszítésre, türelemre és fáradságra van szükség. Július 1-jétől immár nekünk is nyugati a márkánk, ám ezzel együtt máris számos NSZK-jogszabályt átvettünk, köztük például az adózásra vonatkozókat. Ami konkrétan az esetünkben – abszolút számokban – azt jelenti, hogy a tanárok most havonta 200 márkával alacsonyabb fizetést kapnak. S jóllehet az élelmiszerek és a műszaki cikkek olcsóbbak lettek, sokszorosukra emelkedtek a szolgáltatások díjai (biztosítás, közlekedés, posta, újságok, autójavítás, gyógyszerek, könyvek stb.). Ha január 1-jétől valóban bekövetkezik az összes többi bejelentett áremelés (lakbér, áram, gáz), ebben az esetben az NDK-lakosság kétharmada a létminimum alatt fog élni, minthogy a bérek és a fizetések az NSZK átlagának egynegyedét teszik ki. Most elképzelhetitek, milyen az országban a hangulat. Baráti, illetve ismeretségi körünkből máris sokan váltak munkanélkülivé. illetve rövidített munkaidőben (esetenként nulla óraszámmal!!!) „dolgoznak”, vagy pedig idő előtt nyugdíjba kellett (!) vonulniuk. Napirenden vannak a sztrájkok, az agresszivitás, a bűnözés. Ám csakúgy, mint korábban, sokan továbbra is naiv módon azt hiszik, hogy az egyesüléssel majd minden másképp lesz. Megkezdődött a választási harc, amelyben nem az értelem és a szakmai hozzáértés játszik szerepet, hanem a pénz, a hatalom és az erőszak.
Kedveseim! Most sminkelés nélkül számoltam be nektek a helyzetünkről. Remélem, meg tudjátok egy kissé érteni érzéseinket. Klausnak és nekem, úgy látszik, egyszerűen hiányzik hozzá a „könyök”, az egészség és a fiatalság, hogy kihasználjuk az időt, és elölről kezdjünk mindent. Nagyon nehezünkre esik ezt az új „jogrendet” magunkévá tennünk, amelyben ismét csak megsértik az emberiességet. Azt hiszem, hogy csak őszinte barátságok, valódi emberi kötődések, kölcsönös segítség – ezek képviselnek ma igazi értéket, s én nagyon boldognak tudom magam, hiszen csakugyan jó barátaink vannak. Klaus júniusra összeszedett egy teljes idegösszeomlást (sorozatos elájulás stb.), úgyhogy nyáron igencsak ránk fért a pihenés. Az orvosi vizsgálatok során eddig nem fedeztek fel nála semmilyen szervi okot (még tovább vizsgálják), lehet, hogy egész egyszerűen meghaladta erejét „az ÉV”. Elég aggasztó, hogy még mindig nem nyugodott meg igazán, minthogy az „új iskola” is meglehetős kavarodással indult.
A nyári szünetünket ismét Türingiában töltöttük, ahonnan néhányszor átrándultunk az NSZK-ba. Markust kétszer is meglátogattuk, az utolsó hét végét pedig ő töltötte itthon, Berlinben. Augusztus végéig mindenből sikerült levizsgáznia, s most, hogy az egyetemen novemberig tanítási szünetjük van, a gyakorlati lemaradását hozza be. Mint tudjátok, bérel egy parányi, de igen modern egyszobás lakást tíz kilométerre az egyetemtől… Észrevettem. hogy nagyon egyedül érzi magát, ám „háziemberként” helytáll (mos, vasal, főz stb.). Hétszázöt márkát kap havonta, amit diplomázás után havi ötszáz márkás részletekben kell majd visszatérítenie. (Ösztöndíj nincs.) Megígértük neki, hogy a lakbérét álljuk, de a jövőben ez is problémát jelenthet.
Kedveseim! Klaus állapota miatt, továbbá mert hetvenhárom éves édesanyámat is segíteni kell, az őszi iskolai szünetben nem tudunk hozzátok ellátogatni. Ugyanakkor kimondhatatlanul örülnénk, ha eljönnétek! Még rengeteget tudnánk mesélni, és tömérdek új látnivaló is akad. Nálunk mindig terített asztal vár benneteket, mert számunkra az igazi barát – ajándék.
(„Az újságíró archívumából” rovatunkban közölt írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)