Az újságíró archívumából: Emlékszik a Lelóra?

Ötvenhárom esztendővel ezelőtt jelent meg ez a portré az akkorra már legendássá, ikonná tekintélyesedett idős Lelóczky Jenőről a Győr-Sopron megyei napilapban. (Azért idős, mert unokaöccsét, a folyók városában jól ismert fotográfust is Jenőnek hívják.) Lelóczky legalább annyira fogalom volt (és talán még ma is az, holott pusztán a csinos sarokház emlékeztet a valamikori dicsőségre), mint a pesti Vörösmarty téren a háborúkat és rendszereket túlélt Gerbeaud cukrászda. A Gerbeaud-nak szerencséje volt, egy kiváló szak- és üzletember-család vette kézbe; a Lelónak kevésbé, miután a háború után nem sokkal kiszemelte az új hatalom, kikiáltotta virilistának, és mint tudható, az annak idején szitokszó volt. Holott, miként az alábbi írásból kiderül, „a Lelóczky” igazi lokálpatrióta és a legkiválóbb szakemberek egyike volt… (Nyitó képünk illusztráció.)

Szakma, szakember, szakmaszeretet. Hányszor kimondjuk, leírjuk ezeket a szavakat! De átfut-e raj­tunk olyankor a meg­becsülő melegség?

Idős Lelóczky Jenő apai nagyapja vízimolnár volt Esztergom mellett a Dunán. Apjának a liszthez már csak annyi köze volt, hogy kitű­nő kuglófot, foszlós kalá­csot és más süteményt szol­gált fel belőle Győrött, a Kazinczy utca 8. szám alatti cukrászüzletében. A századfordulón építtetett házat a család az egykori Karmelita köz és Korona köz sarkán. A földszinten üzletet nyitott, a pincében műhelyt rende­zett be idős Lelóczky Gyula. – Azóta ott van a cukrász­da, kávéház. A valamikor híres Lelóczky-cukrászda ma a Kék Duna eszpresszó, de a győriek még mindig így becézik: a Leló…

A vízimolnár fia így vég­rendelkezett: „A generációk vigyék, vezessék tovább az üzletet olyan szeretettel és tisztességgel, mint ahogy azt mi tettük!”

A legidősebb fiú, Jenő folytatta hát édesapja mes­terségét. László Ausztriába ment szakmát tanulni; órásüzletét ma fia vezeti Badenban. Ilona a fővárosban ment férjhez. Gyula banktisztvi­selőnek készült, de a húszas években beállt az üzletbe, ő is cukrász lett.

Lelóczky Jenő négy reál­iskolát végzett, majd az ap­jánál lett cukrászinas. Tarisznyájában segédlevéllel nyakába vette Európát. 1905–14-ig vándorolt, Az első állomás Bécs, majd Bern, Neuchâtel, Párizs. On­nan Stuttgartba vándorolt, majd Nizzába. Aztán Magyarország, újra itthon a szülői házban. Budapest – Ger­beaud; Ismét, külföld: Manton, Zürich. Végül a győri üzletben sikerült folytatnia a tisztességben elhunyt apa mesterségét. A jó hírnév csak patinás lett, de nem halvá­nyult Lelóczky Jenő aranykoszorús cukrászmester ke­ze nyomán.

„A Lelóczky” – fénykorában, az 1930-as években.

„Lehet, hogy nem voltam a legjobb üzletember. Jóformán évenként alakítot­tam, formáltam, csinosítottam az üzletemet, modernizáltam a műhelyemet. Min­den pénzem az investitióra fordítottam – írta visszaemlékezésében Lelóczky Jenő. Gerbeaud emlékserle­ge és egy sor más elismerés bizonyítja ügyes kezének jó hírét.

Mi szüksége volt harminc­-ötven esztendővel ezelőtt egy biztos megélhetésű kisiparosnak, hogy esténként el­járjon a tanonciskolába tan­folyami órát tartani? – A művelt, helyét minden kö­rülmények között megálló iparosság volt Lelóczky Je­nő ideálja, álma. – A ter­met mindig megtöltötték a tanulni vágyó fiatal és idős iparosok.

Lakásán az íróasztala fe­lett oklevelek függenek; két idézet róluk:

„Győr város ipartestülete Lelóczky Jenő kultúrbizottsági elnöknek, az iparos továbbképző tanfolyamok szer­vezésében szerzett, kiváló ér­demeiért…legteljesebb el­ismerését fejezi ki. ”

Kelt harminc esztendővel ezelőtt.

A Magyar Cukrászok és Mézeskalácsosok Országos Szövetsége ezennel tudtára adja mindenkinek, hogy az országos kongresszus…Lelóczky Jenő cukrászmester­nek a cukrászipar művelésében szerzett elévülhetetlen érdemeiért a szövetség aranykoszorúját adományozza.”

Lelóczky Jenő igen értékes ipartörténeti dokumentumainak javarészét nemrégi­ben a győri Xantus János Múzeumnak adományozta. (Ma már múzeum sincs – a szerk.) 

A hetvenkilenc esztendős mester még nem számolta össze, hogy hányan tanultak irányításával.

„Arra azonban igen büsz­ke vagyok, hogy aki nálunk végzett, azt mindenütt szívesen fogadták. Európa-szerte híresek voltak a Lelóczky-növendékek. Recepteket gyártottak, művelték magukat; ez utóbbit igyekeztem mindig beléjük plántálni, hisz’ a boldogulás útján a tudás vezeti az embert.”