Az újságíró általában igyekszik minél megalapozottabb információkkal alátámasztani összefoglalóját egy adott eseményről. Így történt ez az 1989-i romániai forradalom előestéjén is, amikor Temesváron már összecsapott a tömeg a karhatalommal, s a kósza hírek lelőtt felkelők tucatjairól számoltak be. Cikkünk szerzője merész húzással a román állampárt magyar nyelvű lapjától kísérelt meg tájékoztatást szerezni. Ennek eredmény(telenség)éről két nappal a Ceausescu-rendszer bukása előtt, 1989. december 20-án számolt be – más romániai hírek között – a legnagyobb példányszámú hazai napilap olvasóinak.
Kedden kora délután felhívtuk a romániai országos magyar nyelvű napilap, az Előre bukaresti szerkesztőségét:
– Halló, itt a Népszabadság szerkesztősége Budapestről. Beszélhetnénk Szilágyi főszerkesztő úrral?
– Pillanat, rögtön utánanézek… Sajnos, Szilágyi elvtárs nincs itt, lent van a nyomdában, nem elérhető.
– És valaki mást az újságíró kollégák közül a telefonhoz tudna hívni a kisasszony?
– Nem, nincs már senki a szerkesztőségben.
– A főszerkesztőt mikor kereshetjük? Mikor jön vissza a nyomdából?
– Ezt nem tudom.
– Fontos lenne vele beszélni, hátha tud mondani valamit a Temesváron történtekről. Itt nekünk főleg csak közvetett információink vannak, s szeretnénk valami hivatalos tájékoztatást is kapni.
– Mi nem tudunk, kérem, semmiről.
– Van az Előrének temesvári tudósítója? Mi a telefonszáma?
– Nincsen tudósítónk. Telefon sincs…
– Akkor meg tudná mondani a temesvári magyar lap, a Szabad Szó szerkesztőségének a számát?
– Nem, ezt sem tudom megmondani. És hiába kérdezősködik, nem tudok, nem tudunk semmit. Ez az egész nem is tartozik ránk, értse meg végre…
(„Az újságíró archívumából” rovatunkban közölt írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)
