Ötvenöt esztendővel ezelőtt jelent meg ez a munkaügyi helyzetjelentés, amiben megpróbáltam összefoglalni az akkor még csak Győr–Sopron megye munkaügyi állapotát, különös tekintettel a várva várt gazdasági reformra, ami – ha megvalósul, és lehetőség szerint úgy alakul a magyar gazdaság, miként azt a korszak kiváló közgazdászai és reformpolitikusai (Pulai Miklós, Liska Tibor, Kopátsy Sándor, Péter György, Fock Jenő, Nyers Rezső…) elgondolták, kidolgozták, akkor Magyarország hatalmas léptekkel juthatott volna előre a jóléti társadalom felé vezető úton. Hiszen a reform (elméletileg) tartalmazta a gazdasági egységek, a vállalatok minden addiginál nagyobb önállóságát, a vállalkozó szövetkezetek szabadságát; a kereslet és a kínálat által megszabott árak rendszerét, részben és kezdetben óvatosan hozzásimulva a nemzetközi árrendszerhez, ám nem engedvén az alapvető cikkek (mindenekelőtt az élelmiszerek) árai elszabadulásának; a bérrendszerben (az elképzelés szerint) bevezették az átlagbér-szabályozást, hogy teret engedjenek a tudás és a képzettség érvényesülésének: aki az átlagnál többet tesz a népgazdaság asztalára, az a teljesítménye szerint fizettessék is meg… Hja, kérem, volt egyszer egy új gazdasági mechanizmus, amit végül Moszkva (!) halálra ítélt. (A nyitó képhez: az új gazdasági mechanizmus lényegének a megértését segítette Kopátsy Sándornak [1922–2020], az egyik legkitűnőbb magyar közgazdásznak, gondolkodónak a tévéműsor-sorozata, a Magyarázom a mechanizmust, melynek egy-egy epizódját milliók nézték hatalmas érdeklődéssel…)
«Még mindig kevés a munkaerő Győr-Sopron megyében. Nem azért, mert elmennek erről a vidékről az emberek, hanem azért, mert a rohamosan fejlődő ipar, mezőgazdaság és kereskedelem egyre többet szippant fel a munkaerő-tartalékból. Az eddiginél aggasztóbbak a következő néhány esztendő gondjai. Csupán Győrött 1970-ig mintegy nyolcezer új munkásra lesz szükség; a megyében összesen 12 500-ra, közöttük ötezer nődolgozóra.
Parlagon hagyott alkalmak
Az 1966 és 1967 második negyede közötti időszak jellemzője: „hiánycikk” a segéd- és betanított munkás, és közöttük is elsősorban a férfi munkaerő kevés. Tavaly a második negyedévben 4778 ember jelentkezett munkára és csak 3546 helyezkedett el közülük, bár munkahely, munkaalkalom lett volna számukra. Az idén márciustól júliusig 5323-an jelentkeztek a munkaközvetítőnél, 4650-en már dolgoznak; 855 munkahely vár gazdára, kétszáztizeneggyel több, mint tavaly ilyenkor. Ez év második negyedének végéig Győr-Sopron megyében 783 férfiaknak való munkahelyet nem sikerült betölteni.
A mezőgazdaságból a népgazdaság más ágazataiban elhelyezkedni kívánók száma csökken. Ugrásszerűen megnőtt a tsz-ekbe belépők száma; tavaly még senki sem, az idén viszont már hétszáz ember vándorolt vissza a gyárakból, üzemekből a falvakba. Elsősorban fiatalok. Megerősödtek a termelőszövetkezetek, terjed a készpénzfizetés, ugyanazok a jogok illetik a tsz-tagokat, mint a munkásokat. Jó ez az újkori népvándorlás, még akkor is, ha átmenetileg gondokat okoz az ipari vállalatok munkaügyi előadóinak.
A munkát kereső nők (többen vannak, mint a férfiak) nem használják ki a munkalehetőségeket. Az idén a második negyedévben például 3925 munkát kereső lány és asszony közül csak 3357 állt munkába. Igaz, mindnyájukat nem tudták volna elhelyezni, de 72 hely még ma is üres.
Augusztus végéig jelentkezhetnek
A legaggasztóbb problémát, a csornai lányok és asszonyok elhelyezését, enyhítette a Soproni Ruhagyár: kétszázas létszámú varrodát létesített a községben. Még körülbelül ugyanennyi nőnek nincs állandó munkája; a műanyag-feldolgozó üzem bővítésével ez is megoldódnék.
Győrött, a Magyar Vagon- és Gépgyárban jól sikerült a kísérlet: a férfi munkaerőhiány pótlására betanított munkásnőket alkalmaztak. Ebben az évben mintegy százötvenet, 1970-ig folyamatosan évente kétszázat.
Külön gond a csak nyolc általánost végzettek munkába állítása. Nemrég 6531-en kerültek ki az iskolából; 5455 fiú és lány jelentkezett továbbtanulásra. Kétharmadukat a szakmunkásképző intézetekbe javasolták nevelőik. Sokan húzódoznak a kétkezi munkától. Ha vállalják is, elsősorban fodrásznak, gépkocsivezetőnek és kereskedőnek mennének. Az öntő, a kovács és a forgácsoló szakmákban égető az emberhiány. A munkakörülmények rengeteget javultak, a fizetés jó. Augusztus végéig még lehet a szakmára jelentkezni.
A Győr-Sopron megyei Tanács munkaügyi osztályának dolgozói úgy tervezték, hogy 360 érettségizettet irányítanak a szakmunkásképző intézetekbe. Még a felét sem sikerült megnyerni a fizikai munkára. Igaz, az egyetemi és főiskolai felvételek függvénye, hogy hány érettségizett kezd szakmát tanulni; felsőoktatási intézményeink a jelentkezőknek csak kis hányadát képesek továbbtanulásra befogadni.
Hódít a házgyár
Érdekes jelenség a győri munkaerő-vándorlás: a Vagongyárból az öntödéből lépnek ki a dolgozók, mert a házgyárba igyekeznek. A KISZ Győr-Sopron megyei Bizottságának felhívását sok fiatal fontolóra vette.
Bedolgozókat elsősorban a háziipari szövetkezetek foglalkoztatnak. A győri Richards Finomposztógyárnak és a Kötöttkesztyűgyárnak is vannak „külső munkatársai”. Sok háziasszonynak jutna ideje az otthoni teendők mellett varrásra, kötésre, de korántsem használja ki ezt a lehetőséget. Az új gazdálkodási rend idején különösen nagy jelentőséget tulajdonítanak a gyárak, vállalatok, szövetkezetek a bedolgozó rendszernek: beruházás nélkül is bővíthető a termelés. Az új munkatörvénykönyv szerkesztői gondoltak a bedolgozó nőkre is, és ugyanazok a jogok illetik meg őket január elsejétől, mint a „rendes” munkásokat.
És most a jövőről, 1970-ig. Mint említettük, 12 500 személyre van szüksége Győr-Sopron megye iparának. A legtöbb dolgozót – ötezer nőt és férfit – a Magyar Vagon- és Gépgyár kéri. Sorban utána a házgyár, az öntöde, a Pamutszövő- és Műbőrgyár, a Mosonmagyaróvári Kötöttárugyár (csupán Kapuvárott 800 munkásnak ad majd kenyeret), az új soproni Autóalkatrészgyár és a többi üzemek. A szövetkezetek közül a Győri Lakatos Ktsz háromszázzal szeretné bővíteni munkáslétszámát 1970-ig.
Keresetüket hazaküldhetik
Nehezíti a győri iparfejlesztés munkaerő-ellátottságát, hogy az elmúlt években az ingázó körzetben lévő férfi munkaerő annyira megfogyatkozott, hogy a környező tsz-ek is férfi munkáshiánnyal küszködnek.
A „nőnemű” vállalatoknál (Győri Textilipari Vállalat, Richards-gyár, Soproni Ruhagyár, Mosonmagyaróvári Kötöttárugyár) nem okoz nehézséget a két és fél éves szülési szabadság igénybevétele. Ezekben az üzemekben most 441-en vannak szabadságon, vagy rövidesen megkezdik azt. A megye munkaügyének irányítói már ennek figyelembevételével intézték a lányok beiskolázását, elhelyezését. Az egészségügyi intézményekben azonban megyeszerte nincs szakképzett utánpótlás.
Végül a megye fiatalságát érdeklő NDK-beli vendégmunkáról. Ez év november 16-án 164 Győr-Sopron megyei lány és fiú kezdi meg hároméves munkáját a Német Demokratikus Köztársaság üzemeiben. Villanyszerelő és lakatos szakmunkások utazhatnak az NDK-ba. A szakképzetlen férfiak a forgácsoló, a nők a műbőrgyártó iparban szereznek majd képesítést. A keresetek 550–670 m árka között váltakoznak. A fiatalok hazaküldhetik megtakarított pénzüket. Ugyanazok a jogok illetik meg őket, mint a német dolgozókat. Munkahetük ötnapos, évente 15 nap alapszabadságot kapnak.»
És ha már az egykori NDK (Német Demokratikus Köztársaság, Kelet-Németország) említtetett, fölleltem archívumomban a Berlinből küldött azt a tudósításomat, ami a magyar–NDK ifjúmunkás-csereegyezmény 15. évfordulóján jelent meg a Magyar Hírlap 1982. május 25-i számában:
«Mintegy negyvenezer magyar lány és fiú töltött el általában három esztendőt a Német Demokratikus Köztársaság üzemeiben, vállalatainál az utóbbi másfél évtizedben. Éppen ma, május 26-án emlékezünk meg a nemzetközi kapcsolatokban is egyedülálló magyar–NDK kormányközi megállapodás évfordulójáról; 15 évvel ezelőtt írták alá ugyanis az ifjúsági munkaerőcsere-egyezményt, amely eredetileg öt esztendőre szólt, de a kedvező tapasztalatok alapján 1980-ig meghosszabbították. A legutoljára kijött magyar csoport tehát jövőre utazik haza.
Beszélgető partnerem, Erdélyi Mihály, berlini nagykövetségünk munkaügyi osztályvezetője elöljáróban arra hívja föl a figyelmemet, hogy a megállapodással mindkét fél eddig még sohasem járt útra lépett. A dokumentum legfőbb értéke, hogy kimondja: a magyar munkásfiatalok mindvégig NDK-beli társaikkal azonos jogokat élveznek az élet minden területén, ugyanakkor persze a kötelességeik is ugyanazok. Szó sincs tehát valamiféle vendégmunkáról, melynek munkajogi, társadalom biztosítási megkülönböztetései milliók életét keserítik meg a tőkés országokban. Az NDK-ban dolgozó magyar lányok és fiúk első csoportja már vízum nélkül jöhetett ebbe a baráti országba. Vámkedvezményekben részesülnek hazatérésükkor, és ha keresetük egy részét márkában haza utalják, húsz-harminc százalékkal olcsóbban juthatnak gépkocsihoz.
Az ifjúmunkás-szerződés lényege azonban sokkal inkább az, hogy a két szocialista testvérország fiataljainak tízezrei alaposan megismerhették egymást, egész életre szóló barátságok, sőt házasságok szövődtek közöttük. Az NDK-ban eltöltött három (nem egy esetben ennél több) esztendő alatt nagyon sok fiatal tökéletesen megtanult németül, megismerte e baráti nép gazdag kulturális hagyományait, történelmét, szép tájakban bővelkedő hazáját. Nagyon sokan, akik kiérkezésükig talán még csak nem is gondoltak arra, hogy szakmát szerezzenek vagy továbbtanuljanak, itt jelentkeztek szakmunkás-, művezetői tanfolyamra, középiskolába, főiskolai, egyetemi előkészítőre. A legutóbbi kilenc évben 2541 magyar fiatal tért haza szakmunkás-bizonyítvánnyal a tarsolyában. Különösen értékes az NDK-ban kiállított, nemzetközileg elismert hegesztőoklevél.
Amikor az illetékes kormányszervek először értékelték a magyar–NDK ifjúsági munkaerő-egyezményt, a többi között azzal bővítették, hogy kétoldalúvá tették a munkásfiatalok áramlását: azóta német ifjúm unkások is dolgoznak magyarországi vállalatoknál. Az itt élő magyar lányok és fiúk jó közösségeinek a kialakításában élen jártak a frissiben megalakult párt- és KISZ-szervezetek, a kolóniavezetés motorjai. A jó pedagógiai érzékű otthonnevelők nem egy fiatalnak magyarázták el türelmesen: élete talán legnagyobb élményével találja szemben magát itt, külföldön, s ezért tanuljon, szerezzen barátokat, jó tapasztalatokat: vegye észre, hogy a sarki sörözőn kívül ezernyi lehetőség kínálkozik a szabad idő okos eltöltésére. Sokan kérdezik, hogy lesz-e folytatása a jogilag jövőre véget érő államközi munkaerő-egyezménynek? A folytatás lehetőségét a két fél a magyar és az NDK-beli vállalatok, üzemek közvetlen együttműködésében jelölte meg.
A kapcsolatok további bővítése egyenesen követeli, hogy kamatoztassuk az ifjúmunkás-egyezmény tizenöt éve alatt fölgyülemlett sok jó tapasztalatot. Az innen hazatért egykori „NDK-sok” személyes példájukkal bizonyíthatják, hogy nyelvtudásukat, szakmai, ország- és helyismeretüket, személyes kapcsolataikat nem csupán a külkereskedelmi vállalatoknál hasznosíthatják, hanem jóformán minden munkahelyen.»