Aligha tévedünk, ha azt állítjuk: a 2. világháború utáni osztrák történelem kimagasló személyisége volt dr. Bruno Kreisky, hazája szocialista/szociáldemokrata mozgalmának évtizedekig vezetője, az svájci mintájú örökös semlegességet célként meghatározó osztrák államszerződés előkészítésének, az okmányok kidolgozásának részese, majd pedig 1970–83-ig kancellárként az Osztrák Köztársaság kormányának első embere. Az ő vezetésével teremtődött meg a máig példaként szolgáló (honfitársaink által különösen irigyelt) osztrák jóléti állam. Az 1983. évi parlamenti választást a szocialista párt kis többséggel megnyerte ugyan, ám Kreisky már nem vállalta a kormány vezetését. Utódául oktatásügyi miniszterét, a burgenlandi illetőségű dr. Fred Sinowatzot ajánlotta. Az újságírói tevékenységem központi témájául választott osztrák belpolitika egyik fontos eseményéről írtam lapom, az akkor külföldön is rangos Magyar Hírlap 1983. november 12-i számában. (A nyitó képen: a távozását bejelentett dr. Bruno Kreisky a kijelölt utódával, dr. Alfred Sinowatz alkancellárral 1983. április 26-án.).)

«Mi foglalkoztatja az osztrákokat 1983 novemberében? Hogyan élnek nyugati szomszédaink? A kérdésekre választ kaphat a Becsbe látogató, ha nem éri be azzal, hogy megcsodálja a Graben és a Mariahilfstrasse fényes és gazdag választékot kínáló kirakatait, hanem alaposabban szétnéz az utcán, kinyitja a rádiót, belelapoz az újságokba, szóba elegyedik a járókelőkkel – mindenekelőtt bevásárló háziasszonyokkal –, találkozik az osztrák politikai és gazdasági élet reprezentánsaival.

A Ballhausplatzon, a kancelláriával és a külügyminisztériummal szemben, a Volksgarten felőli oldalon napok óta csendes tüntetés tanúi lehetünk: tizenévesek és idősebbek tartják a jó tízméteres transzparenst. Az új amerikai atomrakéták és robotrepülőgépek nyugat-európai telepítése ellen tiltakoznak. leszerelést, békét, biztonságot, fegyverkezés helyett tárgyalásokat sürgetnek a két világrendszer vezető hatalmai között.

Csupán kőhajításnyira a némán tüntetőktől, a Magyarországra készülő osztrák kancellár, dr. Fred Sinowatz fogadja a magyar sajtó képviselőit. A tavasszal megválasztott tekintélyes szocialista párti politikus szükségesnek tartja, hogy elöljáróban leszögezze: – Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy még ebben a különösen kiélezett helyzetben is fenntartsuk az államok közötti jó kapcsolatokat, tárgyalások útján oldjuk meg a vitás kérdéseket.

Példaként említette az osztrák kormányfő Ausztria és Magyarország kiváló, Európa és a világ minden országának, térségének mintául szolgáló kapcsolatait, az élet minden területére kiterjedő, kiemelkedően jó együttműködésüket. Utalt rá, hogy a két ország között még a legnehezebb időkben sem szakadtak el a szálak. „Szülő- és lakóhelyemen, Lajtaújfalun keresztül vezet a közös magyar–osztrák vasút, a GYSEV vonala. A vonatok mindenkor és minden körülmények között közlekedtek, és járnak ma is.”

A Bécsben is kiemelten kezelt osztrák–magyar kapcsolatok ösztönző példaként szolgálhatnak a kis és nagy országoknak egyaránt – hangoztatta beszélgetésünkkor dr. Friedrich Bauer nagykövet, a külügyminisztérium politikai igazgatója. „Szándékainkat bizonyítja – tette hozzá –, hogy dr. Sinowatz szövetségi kancellár első hivatalos útja Budapestre vezet…” Miként már eddig is nemegyszer megtörtént (az ENSZ-ben, az európai biztonsági értekezleten és másutt is), nyugati szomszédunk továbbra is számol a velünk való együtt munkálkodással.

Lehetőségeket lát arra is, hogy közösen lépjünk fel harmadik piacokon. Ide kívánkozik néhány gondolat abból az eszmecseréből, amelyet dr. Erich Schmidt, a kereskedelmi és ipari minisztérium államtitkára folytatott a magyar újságírókkal.  Véleménye szerint még nem sikerült teljesen kihasználni a két ország ipari-gazdasági szerkezetéből, földrajzi helyzetéből eredő lehetőségeket, amelyeket mindenekelőtt a középszintű gazdasági szakemberek tudnának eredményesen fölkutatni. Látszólag sok, mégis kevés az eddig megkötött százhúsz kooperációs megállapodás. Az eddiginél nagyobb figyelmet kellene szentelni a közvetlen vállalati együttműködésnek, az áruszerkezet korszerűsítésének, valamint a harmadik piacokon való együttes fellépésnek. A jelenlegi gazdasági helyzet kihívásaival közösen könnyebben megbirkózhatnánk. Más szavakkal ugyan, de ezt a véleményt fogalmazta meg az itteni kereskedelmi kamara kereskedelempolitikai és külkereskedelmi osztályvezetője, dr. Friedrich Gleissner is. hozzátéve: „Szándékainkat kifejezendő, a kancellárral vezető gazdasági és ipari szakemberek népes csoportja utazik a magyar fővárosba.”

Ma még jól élünk, lendületünknek és tartalékainknak köszönhetően – hangoztatják osztrák barátaim, akik a súlyos világpolitikai helyzet miatti aggodalmuk kifejtése után mindennapos gondjaikba is beavattak. „Az árak nálunk is gyorsan emelkednek, a bérek és fizetések nem tudnak lépést tartani velük. Aggasztó. hogy növekszik a munkanélküliség – bár fele akkora sincs, mint a többi nyugat-európai országban, az NSZK-ban, Angliában, Olaszországban. De naponta hallunk, olvasunk csődbe ment vállalatokról, az államosított ipar súlyos gondjairól, az adóemelésről, a szociális juttatások tervezett lefaragásáról, a nyugdíjrendszer reformjáról…

Kinyitom a tévét: közvetítés a parlamentből. A képviselők első olvasásban a költségvetésről vitatkoznak. (Ez volt a téma a keddi minisztertanácsi ülésen is. A tanácskozás után a kancellár – ápolván a hagyományokat –újságírókkal találkozott. Elmondta, hogy a kormány 16,6 milliárd schillinget fordít jövőre az államosított ipar támogatására, mintegy felét annak az összegnek, amelyet a „gazdaság”, címszó alatt tartalmaz a 4361,5 milliárd schillinges költségvetés kiadási oldala.

A szocialista párti–szabadság párti kormány néppárti ellenzéke a szokásosnál is hevesebben támad, mindenekelőtt a koalíciós partnerek között akar viszályt kelteni. Az osztrák belpolitikai élet egyik nagy örege, a Szabadság Párt parlamenti csoportiának elnöke, Peter így érvelt: „Vegye tudomásul a Néppárt, és ezt most, a költségvetési vita kezdetén leszögezzük: senkinek sem engedjük meg, hogy ezt a koalíciós kormányt defenzívába szorítsa.” Salcher pénzügyminiszter is előhúzta aduját, amikor rámutatott: „Az ellenzékkel folytatott előzetes megbeszélés alkalmával a néppártiak egyáltalán nem nyilatkoztak ilyen ellenségesen a költségvetési tervezetről.”

A parlamentben nyolcvanegy mandátummal rendelkező Osztrák Néppárt (a szocialistáknak 90, a szabadság pártiaknak 12 helyük van a törvényhozásban) külpolitikai síkon nem gördít akadályt a koalíciós kormány útjába. Ez derült ki akkor, amikor már Ludwig Steiner, az ellenzék külügyi szóvivője válaszolt a magyar újságírók kérdéseire. „Fenntartás nélkül támogatjuk az új kormány külpolitikai céljait, minden lépését, mert meggyőződésünk, hogy az hazánk, Európa, az egész emberiség javát szolgálja – hangoztatta. – Érdekeltek vagyunk a kelet–nyugati politikai párbeszéd folytatásában, a leszerelés szorgalmazásában. a bizalomépítésben, a gazdasági együttműködésben. Reméljük, hogy a kiemelkedően jó osztrák–magyar kapcsolatok a szövetségi kancellár úr jövő heti budapesti látogatása és tárgyalásai révén újabb ösztönzést adnak a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élése politikájának és gyakorlatának.”

Nekünk, magyaroknak (és alighanem mindazoknak, akik jószándékú figyelemmel kísérik a világnak e kis részén zajló eseményeket) jólesik hallani, tapasztalni a vélemények összecsengését. Dr. Fred Sinowatznak a magyar újságírók előtt elhangzott kijelentésére gondolok: „Történelmi jelentőségű a tény, hogy kölcsönös szándékkal, ésszerű politikával a mi tájainkon sikerült nyugalmat, jószomszédi együttműködést teremteni. Mindent meg kell tennünk, hogy e kapcsolatokat tovább fejlesszük, és nagyon derűlátó vagyok, hiszen ehhez mindkét oldalon megvan a jószándék.’’ (Bécs, 1983. november 11.)»

(„Az újságíró archívumából” rovatunkban közölt írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)