Valódi földalatti – a világon minden bizonnyal az egyetlen! – közlekedik az ausztriai Tirol egyik bájos falucskájában és különösen értékes idegenforgalmi központjában, Serfausban. Alig másfél év alatt építették meg, harmincöt esztendővel ezelőtt helyezték üzembe, tavaly fölújították, bővítették, új szerelvényeket kapott. A gyerekek pedig egy nagy lehetőséget (mintegy „úttörővasutasként”): mikrofonos utaskísérőként figyelmeztethetik a serfausi falusi metrószerelvény utasait a forgalmi rendre, az ajtók csukódására, az indulásra, a következő állomásra… Az alábbi beszámolóm alig fél évvel a tiroli metró üzembe helyezése után, 1996 tavaszán készült, május 7-én jelent az akkor nagy példányszámú (ám sajnos, azóta elhunyt) Reform című képes hírmagazinban. Íme:
«Ha egy pöttömnyi tiroli faluban már egy évtizeddel ezelőtt megépülhetett a metró, miért ne lehetne valami hasonló hazánkban is. Például Mátraházán…
A Felső-Inn-völgy napos terasza, Serfaus és környékén még a századforduló után is akkora volt a szegénység, hogy a gyerekeket József-napkor a tehetősebb dél-németországi gazdákhoz szegődtették liba- és disznópásztornak. Addig sem kellett őket etetni s legalább az egy váltás ruhára meg lábbelire valót is megkeresték a Márton-napig tartó szolgálat idején.
Más kincse nem lévén, gyönyörűséges tája, kristálytiszta levegője és az idegenforgalom alapozta meg Serfaus anyagi jólétét.
A svájci-olasz-osztrák határ közelében, 1400 méter magasan található és 950 lelket számláló falucska ma már az egyik legfelkapottabb osztrák üdülőhely. Évente 750 ezren (!) pihenik itt ki, elsősorban a téli sportok kellemes fáradalmait. Síliftjei óránként akár 30 ezer személyt képesek szállítani, 80 kilométer kiépített sílesikló és 60 kilométer sífutópálya is csalogatja a vendégeket.
A népszerűség súlyos gondot is akasztott a helybéliek nyakába: a nagyvonalúan költekező turistaáradatot, s az általa okozott elképesztően nagy forgalmat, amit rövid idő után már nem bírtak elviselni a helyiek. Az azelőtt csendes falucskában állandósult a nagyvárosi csúcsforgalom.
Előbb úgy próbáltak védekezni, hogy – 1970-től – őrzött sorompóval lezárták a be- meg átvezető utakat, saját sí- meg kirándulóbuszokat állítottak forgalomba. A gépkocsival érkezők számára hatalmas parkolókat létesítettek a falu határában. De a napi sok tízezres forgalmat ekként sem győzték. És 1983. december 8-án megszületett az önkormányzat nagy ötlete: a föld alá kell terelni a közlekedést – persze a falun át. Egy innsbrucki mérnöki iroda tervezte meg a világ első és mindeddig egyetlen falusi földalattiját, amelyet a többi között a nálunk is jól ismert Feissler-Otis, a Waagner-Bíró, a Siemens, a Hilti és még vagy kéttucat cég épített meg az 1984. július 9-e és 1985. december 14-e (az első kapavágás és az avatás) között eltelt 17 hónap alatt.
A falu határától, a parkolóktól a sífelvonókig 1300 méteres alagutat vájtak, amelyben óránként 39,6 kilométeres sebességgel hangtalanul suhan a kétkocsis, légpárnás szerelvény. Megállója van Serfaus szívében, a templom alatt és még egy helyen. A földalatti óránként 1500 személyt szállít, teljesen automatizált, vezetője nincs és ingyenes!
A metró átadása óta eltelt évek alatt tovább növekedett Serfaus népszerűsége, az önkormányzat szigorú és gyakorlatilag teljes közúti közlekedési tilalma ellenére: a legfontosabb áruszállításokat kedden és pénteken 12-15 óra között bonyolítják le, és délután három és hat óra között még a helybéliek sem közlekedhetnek gépkocsijaikkal.
A serfausi metróépítéshez számtalan sztori fűződik. Az egyik legbájosabb: Josef Lechleitner tehene „mindenórás” volt, de a föld alól hallatszó szüntelen gépdohogás miatt csak nem akart elkezdődni az ellés. A gazda erre pulykavörösen lekecmergett a munkagödörbe, és addig alkudozott, érvelt, dühöngött és ordított, míg sikerült leállíttatnia az építkezést teljes két órára. Az eredmény: tehene borjút hozott a világra. A neve Metró lett.» (Képek: Oberland TV)