Az újságíró archívumából: Francia mozaik – 50 évvel ezelőttről (8.)

Szerencsém volt éppen ötven esztendővel ezelőtt, amikor „a közúti járműprogram peremén” – a Renault vállalat vendégeként – riportutat tehettem Franciaországban. (A képen: Lyon a Rhone partjáról.)

Ma már bizonyára kevesen emlékeznek rá, hogy az „új gazdasági mechanizmus” előfutáraként Horváth Ede, a győri Magyar Vagon- és Gépgyár kiváló esztergályosból lett vezérigazgatója kijárta az akkori állami és pártvezetőknél: újuljon meg az ország egyik meghatározó gépipari vállalata, az általa vezetett győri Vagongyár.

 

Kérdések a Macskahegyen

Montchat – Macskahegy Lyon egyik külvárosa. Nem szép, bár néhány magas ház, fényes portálú üzlet enyhíti a szürke egyhangúságot. Már égnek a villanyok, a reklám-feliratok, elmúlt este hét óra. Ez az időpont az, amikor a francia családok együtt van­nak.

Sötét lépcsőház. Becsönge­tek az egyik lakásba. Magas, őszülő, kemény tartású férfi nyit ajtót. Bemutatkozom, és arra kérem, beszélgessünk egy fél órácskát. Betessékel, és az étkező-nappali célját szolgáló szobában ülünk le a nagy, ovális asztal mellé. Körben székek, hatot számolok meg.

– Hatunknak tálalt a fele­ségem évtizedekig – válaszol Claude Blanc, az apa. – A két legidősebb gyerek már férjnél van. Fiaim egyelőre tanulnak. A nagyobbik hu¬szonöt, a kisebbik tizennégy esztendős.

– Mi a foglalkozása, Blanc úr?

– Lakatos vagyok, modell-lakatos.                                  .

– Hol dolgozik? Mennyit keres?

– Huszonegy esztendeje az Ets. Germain cégnél, előmunkásként. A harmadik, a leg­magasabb fizetési kategóriába soroltak, öt frank az órabé­rem.

– Lyon a munkásmozgalom dicső hagyományainak városa. Tagja-e valamelyik pártnak?

– Nem vagyok párttag, de a kommunistákkal rokonszen­vezem.

– Mi a véleménye a mai francia politikai életről?

– De Gaulle igyekezett sa­játos, külön úton járni a nyu­gati világban, gazdasági és politikai helyzetünk stabilizáló­dott ezáltal. Az utóbbi évek­ben azonban egyre többször elgaloppírozza magát az öreg. A frank értékének állandósu­lásával viszont a mi helyze­tünk, a munkások élete is jobb lehetne. Az állam anyagi lehetőségeihez képest sokkal jobban is élhetnénk.

– Felesége dolgozik?

– Nem. Azelőtt sem járt munkába, a gyerekekkel volt elfoglalva. Igaz, mindig is szerényen éltünk, ha túlóráztam is, de előteremtettem a csaIádnak a megélhetéshez szükséges pénzt. Eddig mindet si­került leérettségiztetnem.

– Mennyit fizet a lakásért?

– Havi 110 frankot. Három szobánk van, a fürdőt magam rendeztem be.

– Mennyit költenek napon­ta az élelemre?

– Négy személynek, jó evők, huszonöt frankot. Ebben a hús és a gyümölcs is benne van, mindennap – válaszol a feleség. – Egy évvel ezelőtt is ennyibe került az élet – folytatja. – Tíz esztendőre visszatekintve azonban drágult.

– És ha valamelyikük meg­betegszik?

– Fizet a biztosító – felel Blanc úr. – Kórházi ápolás idején a keresetem egyharmadát folyósítja. Nem sok! Pedig, évről évre emelkedik a bizto­sítási díj. Tavaly még csak hat, az idén már a bérem hat és fél százalékát vonják le biztosítás címén.

– Mennyi szabadságot kap évente?

– Teljes hónapot. A fizeté­semet előre megkapom.

– Szórakozása?

– Elsősorban a televízió. Egyre romlik a műsora. A gyerekeknek megteszik a dirr-durr-filmek, mi már ki­nőttünk belőlük. Feleségem­mel együtt színházbérletet váltottunk, húsz-húsz frankba került, négy bemutatóra ér­vényes.

– Mikor vett új ruhát, ci­pőt?

– Két éve – mondja egy kis gondolkodás után. – De legalább tíz évig jó lesz.

– Mennyibe kerül a fiúk taníttatása?        .

– Csak a könyvek drágák – válaszol. – A kisebbikért most fizettünk 120 frankot. Tandíj nincs.

Beszélgetésünk első részé­nek a feleség bejelentése vet véget: „Uraim, kész a vacso­ra!” – Búcsúzni készülök, de tartóztatnak, mondván: ahol négynek jut, ott az ötödiknek is kerül.

(KÖVETKEZIK: Folytassa, fiatalember!)