Tudom, hatvan év elteltével különösen jól tudom, hogy az 1960-as évek elején készült két írásom nem volt remekmű, legföljebb egy ember emlékezik rá, az akkor a Győr melletti Gönyűn élt „főszereplő”, Hercsel József.

A tizenéves fiatalember a Magyar Televízió egyik népszerű és izgalomra okot adó adás-sorozatában (mert akkor még nem voltak kényszer-röhögős tévéakármik!), az ország lakatos-tanulóinak vetélkedőjében tűnt föl ügyességével, szerény példaadásával, és lett a győri 400-as Iparitanuló-intézet növendékeként a lakatos szakma országosan harmadik helyezettje.  Az első Hercsel-portré 1961. május 16-án jelent meg a Győr-Sopron megyei napilapban,

a második négy évvel később, 1965. április 8-án. Akkor, amikorra Hercsel József már jócskán a felnőtt élet útját járta.

«Négy esztendővel ezelőtt írtam először Hercsel Józsefről (1961. május 16.), az akkor még tizennyolc éves fiúról, aki a járműszerkezeti lakatos szakmában az országos versenyen a harmadik helyezett lett.

„Hercsel József személyi igazolványából egy csodálkozó tekintetű kisfiú néz a világba. De az igazolványt ma már egy férfi tartja benne az írással: „Szakképzettségére vonatkozó bejegyzések: 1961. április 23. – járműszerkezeti lakatos. – 424/33/1961” – aláírás és pecsét. Szakmunkás lett a tanulóból – Hercsel József a Jóskából. Az ősszel szeretné elkezdeni a tanulást a gépipari technikumban, mert nagy tervei vannak. Érettségi – műszaki egyetem – diploma.”

Ezekkel a sorokkal fejeztem be annak idején a riportot Hercsel Józsefről.

Most a Wilhelm Pieck Járműipari Művek (értsd: Rába Vagon- és Gépgyár! – a szerk. megj.) Híd II. gyáregységében dolgozik „régi” szakmájában. Művezetőjének véleménye: „Nagyszerű gyerek, lehet rá számítani. Ügyes, becsületes, csöndes. Bárcsak mind ilyen lenne!”

– Novemberben szereltem le a honvédségtől. Megálltam a helyem, előléptettek őrvezetővé.

A tekintete maradt a régi. Kék szemű, barna fiatalember, olykor kicsit mintha zavarban lenne. Régi szokása, emlékszem rá. De nőtt néhány centit, vállasabb, erősebb lett, mint évekkel ezelőtt volt.

Tovább forgatjuk visszafelé a képzeletbeli naptár lapjait. Mi lett a továbbtanulásból?

– Akkor nem tudtam elkezdeni az iskolát, családi okok miatt. Sokat dolgoztam, kellett a pénz, és nem tanulhattam volna úgy, ahogy akartam. Utána jött a két év honvédségi szolgálat. Tavaly novemberben – tehát az iskolába jelentkezéshez későn – szereltem le. De az ősszel technikumba megyek…

– Nem könnyű ám munka mellett tanulni. Meg aztán a barátok, a lányok. Arra is gondolni kell, hogy lassanként itt az ideje a nősülésnek.

Nagyon határozottan felel:

– Ismerhetsz. Ha valamit elkezdtek, azt szeretem végigcsinálni, befejezni. No, persze, a lányok. Van otthon, Gönyűn egy kis…hogy is mondjam, galerink. Rendes fiúk és lányok, szűk baráti kör. A húgom, annak barátnője, illetve az udvarlója, a kislány, akivel együtt járok és én tartozom bele. Közöttük találom meg a társaságomat. Táncolni, szórakozni, moziba, színházba szoktunk menni. Olykor még vitatkozunk is. Nem arról, hogy milyen a legújabb tánclépés (pedig arról is érdemes), hanem komoly dolgokról. Családalapításról, asszonyválasztásról, az örök barátságról, politikáról.

– Szeretsz politizálni?

– Legtöbbet édesapámmal politizálunk. Tudod, mit figyeltem meg? Azt, hogy a mi korosztályunk nagyon szeret vitatkozni, és általában politizálni. Beszélgettem a fiúkkal, és mindegyiküknek az a véleménye, hogy apáink némelykor tévesen ítélnek az eseményekből. Úgy is mondhatnám, hogy könnyen felejtenek. Emberi tulajdonság a rosszat könnyen elfelejteni. Szerintem ezt mégsem szabad. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy ezelőtt, huszonöt-harminc évvel ezelőtt ki, hol és mit csinált, hogyan élt. Nem szabad csupa rózsaszínben látni a múltat, hanem össze kell vetni az akkori valóságot napjaink valóságával…

Egészen belejön a magyarázatba, nekitüzesedik. A közös ügyek foglalkoztatják:

– Nem tudom, hogy mi tévő legyek. Valamikor, évekkel ezelőtt igen jól működő MHS- (értsd: Magyar Honvédelmi Sportszövetség) szervezete volt a falunknak. Engem is aktív tagként tartottak számon. És most? Nehéz összefogni az embereket. Talán a KISZ-szel (Kommunista Ifjúsági Szövetség: egykori, túlpolitizált ifjúsági szervezet) együtt kellene egy kis propagandát csinálnunk? Megpróbálom … megpróbáljuk.

Újsághír: Április 23-án tartották meg a budapesti Vígszínházban Kisházi Ödön munkaügyi miniszter részvételével az országos iparitanuló-verseny ünnepélyes eredményhirdetését. Hercsel József járműszerkezeti lakatos-tanuló, a győri 400-as Iparitanuló-Intézet növendéke a szakmából harmadik helyezést ért el az országos versenyben.

Hercsel Jóska tizennyolc év körüli, barna, kék szemű, erős fiú. Gönyűn lakik, apja ácsmester, öten vannak testvérek. Jóska tulajdonképpen nem járműszerkezeti lakatosnak készült, hanem a Soproni Gépipari Technikumba jelentkezett a híradástechnikai szakra. Előtte azonban egy évig gyakorlati munkán kellett részt vennie: a Kisalföldi Gépgyárba került.

– Megkedveltem a szakmát a lakatosok között, és a gyakorlati év leteltével átiratkoztam az iparitanuló intézetbe. A lakatosnak mindenhez kell értenie, sokoldalú mesterség ez – magyarázta Jóska lelkesen, még bele is pirult. – Nem tudom, ismered-e a lakatosok munkáját: a zár javításához, a motorok belsejéhez, a villanyszereléshez, a betűvéséshez, egyszóval mindenhez kell érteniük.

– És ezt már mind tudod? – szóltam közbe.

– Azt nem mondtam, hogy tudom, de ha megpróbálnám, sikerülne – mondta önbizalommal.

– Igen, aki az országos versenyben harmadik lettél… – bátorkodom a dicsérettel. – De mondd csak, milyen is volt az a verseny ott, Pesten?

– Ötvennégyen gyűltünk össze az ország minden részéből, lakatostanulók. A verseny napján egy tanműhelybe vezettek bennünket, ott szép rendben a satupadokon már várt bennünket a tétel, leragasztott fehér borítékban, és a szerszámok is ott csillogtak egymás mellett. Mindenki új szerszámot kapott. Akárcsak az érettségi vizsgán a tételt, nekünk is úgy kellett húznunk a rajtszámot, ami a satupadot jelölte ki. A kilenceshez kerültem. A borítékokat vezényszóra bontottuk fel: a tétel mindegyikben ugyanaz volt. Egy mérlegalkatrészt kellett elkészíteni, háromszázhúsz percet adtak rá.

És Hercsel József mesél, szakmai nyelven részletesen elmagyarázza, hogy mit kellett csinálni. Képzeletben láttam a satuk, a rajzok fölé hajló fiúkat, reszeltek, menetet vágtak, vagy a szerszámért nyúltak.

– A háromszázhúsz perc hamar eltelt, a „dolgozatokat” beadtuk. Ezzel a verseny első része be is fejeződött. Az elméleti csak ezután kezdődött.

– Ott is egyformák voltak a kérdéseink. Ilyen kérdésekre kellett felelni: Mi a fogaskerék előnye a szíjmeghajtással szemben? Milyen fizikai, kémiai vagy szerkezeti változás játszódik le edzéskor az anyagokban? Mi az oka a gyarmati rendszer válságának? A kérdésekre a legjobb tudásom szerint megfeleltem. Több, mint egy oldalas jegyzetet készítettem.

– Aztán hazautaztunk – folytatta –, mert azt mondták, hogy vasárnap, április 23-án a Vígszínházban lesz az ünnepélyes eredménykihirdetés. Gondolhatod, milyen nehezen vártam. És vasárnap délelőtt a színházban ültem a mesteremmel, Vadász elvtárssal együtt. Alig akartam hinni a fülemnek, amikor felolvasták a neveket: a szakmából 89 ponttal a harmadik helyre kerültem! Komolyan mondom, az utána következő műsorra, amit a színház fiatal művészei és az iparitanuló-együttes adtak, alig tudtam figyelni. Nagyon örültem és örülök most is, mert igazán megdolgoztam érte. Az iskolától is kaptam jutalmat, és ebből, meg az összegyűjtött pénzemből egy kerékpárt vettem magamnak. Most szabadságon vagyok. Két hetet kaptam. Aztán visszamegyek a Vagongyárba, a 22-es vagonüzembe, a Rába–Balaton mellé, a sok kedves munkás közé. Megszerettem őket, két évig dolgoztam köztük, és úgy érzem, kicsit a fiúkká is fogadtak. Türelmesen megmagyaráztak mindent…

– Az üzemvezető azt mondta, hogy ha akarok, más üzembe is mehetek. Maradok a helyemen, a prototípus-készítőknél. Most is alig várom, hogy ismét köztük legyek.

Hercsel József személyi igazolványából még csak egy csodálkozó tekintetű kisfiú néz a világba. De az igazolványt ma már egy férfi tartja, benne az írással: Szakképzettségére vonatkozó bejegyzések: 1961. április 23.

– Járműszerkezeti lakatos – 424/33/1961 — aláírás és pecsét. Szakmunkás lett a tanulóból – Hercsel József a Jóskából. Az ősszel szeretné elkezdeni a tanulást a gépipari technikumban, mert nagy tervei vannak. Érettségi – műszaki egyetem – diploma. Jó tanulást, jó egészséget, Jóska!»

(A nyitó képhez: egy kocka a Duna Telvízió Vagongyár-filmjéből.

„Az újságíró archívumából” rovatunkban megjelenő írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)