Jó három és fél évtizeddel ezelőtt, nagyjából akkor, amikor a szép szál szerb fiatalember, Gojko Mitić főszereplésével tizenévesek izgulták végig a Német Demokratikus Köztársaság játékfilm-gyártásának (már a 60-as évek közepe óta készülő) indiánfilmjeit, végre jócskán felnőtt fejjel eljutottam a Drezda elővárosának számító Radebeul indiánmúzeumába, kiderítendő: milyen világban élhetett Karl May, azaz a nálunk May Károly néven ismert, meglehetősen ellentmondásos alkatú író. May Károly, nemzedékek indiánregényeinek szerzője, aki – bár járt az Amerikai Egyesült Államokban – a Vadnyugatra nem jutott el, fantáziája viszont bejárta az indiánok birodalmát, kevesen tudtak olyan lenyűgöző módon írni Amerika őslakóiról, mint ő. Radebeuli háza sok évtized óta indiánmúzeumként ismert. Amikor az 1980-as években ott jártam, nem múzeológus és még csak nem is néprajzkutató, ám önmagát folyamatosan képező, eredeti szakmáját tekintve pénzügyi szakember állt a szerfölött népszerű intézmény élén. Akkor a belépődíj néhány NDK-márka (átszámítva mintegy 20 forint) volt, ma egy híján tíz euró… Ezzel a kérdéssel kezdtem a Tükör 1984. március 4-i számában megjelent beszámolómat:
A képen Gojko Mitić egyik filmjének jelentében.
Élt-e a valóságban Osceola? És Tecumseh?
– Igen. Mindkettő hús-vér ember, sőt történelmi személyiség volt. Az észak-amerikai indiánok múlt századi függetlenségi harcainak legendás hírű vezéreiként lettek népük – és általában az indiánok – nemzeti hősei – mondja Paul Siebert, a Drezda melletti Radebeul városkában található Indiánmúzeum igazgatója. Aztán hozzáteszi még:
– Osceola vezette a floridai szeminola indiánok fölkelését 1835–38 között. Tecumseh az Appalach-hegység északi lejtőjétől az Ohio folyóig elterülő földön élt algonkinok shawnee törzsének volt a főnöke. Életútját meglehetősen jól ismerjük: 1768-ban született, és már nagyon fiatalon részese volt a fehér telepesek elleni elkeseredett önvédelmi harcoknak. Tecumseh legfőbb érdeme volt, hogy fölismerte: az indiánok csak együttesen szállhatnak szembe a betolakodókkal, azokkal, akik meg akarják fosztani őket földjeiktől. A Nagy Tavak vidékétől egészen a Mexikói-öbölig sorra járta az indián törzseket, hogy szövetség alakítására bírja rá őket. Tecumseh és társai fehér szövetségesekre is találtak az amerikaiak ellenében, akik az indiánvezért egyik legfélelmetesebb ellenségüknek tartották. A shawnee indiánok Tecumseh vezetésével az angolok oldalán küzdöttek az amerikaiak ellen, de végül is vereséget szenvedtek Harrison tábornok csapataitól az 1813. évi, Thames menti csatában, Tecumseh is ott esett el; negyvenöt éves volt csupán…
May Károly íróasztala.
– Mielőtt tovább mesélne az indiánok fordulatokban gazdag történelméről, küzdelmeiről, kérem, mondja el, hogyan kerültek ide, Európa szívébe, az Elba partjára az indiánok?
– A valóság és a fantázia vegyes házasságának szülöttei ők. Az évtizedeken át legnépszerűbb német ifjúsági író, a Magyarországon is jól ismert May Károly (1842. február 25-én született, 1912. március 30-án hunyt el) özvegye, Klara asszony alapította ezt az Európában egyedülálló gyűjteményt, amelyet Indiánmúzeumnak nevezünk ugyan, de inkább kiállítás, miután tudományos kutatóm unkát mi nem végzünk, ismeretterjesztést viszont annál többet. Az író, May Károly élete utolsó évtizedeit itt töltötte Radebeulban. Az utcai fronton áll egykori lakóháza, a Villa Shatterhand, az udvaron pedig az amerikai stílusban épített faház, a tulajdonképpeni múzeum, homlokzatán a felírás: Villa Bärenfett, azaz Medvezsír-villa.
A Villa Bärenfett a radebeuli indiánmúzeum udvarán.
– Az itt látható eredeti indián ruhák, használati tárgyak, sátrak, népművészeti alkotások, fegyverek csupán huszadrésze származik az írónak az amerikai kontinensen gyűjtött anyagából; legnagyobbrészt egy valamikori német artista, Patty Frank hozta magával amerikai előadó-körútjairól. Frank 1959-ig kezelte ezt a gyűjteményes kiállítást, amely 1928-ban May Károly-múzeum néven nyílt meg a nagyközönség előtt – magyarázza Siebert igazgató. – Az író özvegye a harmincas években még elutazott az amerikai indiánok közé, és számos, értékes darabbal gyarapította a néprajzi gyűjteményt. Miután May Károly könyveinek kiadásából a szerzői jog révén csinos összegekkel gyarapodott az író végrendelete szerint létesített May Károly-alapítvány, az Indiánmúzeum további értékekkel gazdagodhatott.
A radebeuli Indiánmúzeumot a 60-as években fölújították és tudományosan is rendszerezték a drezdai Néprajzi Múzeum szakemberei.
Azért ők, mert a takarítónőket is beleszámítva csupán hatan irányítják- kezelik a Német Demokratikus Köztársaságban az egyik leglátogatottabb kiállítást, az Indiánmúzeumot. Maga az igazgató sem muzeológus, sem történész. Pénzügyi szakértő volt, mielőtt két évtizede a feleségével együtt átvette itt a vezetést. – Húsz év alatt azonban rengeteget tanultam, olvastam az indiánokról, előadások százait tartottam meg az idelátogatóknak, akiknek zöme iskolás – beszéli Siebert igazgató. – Évente mintegy 223 ezren keresik föl a múzeumot, minden ötödik látogatónk külföldi! Hadd mondjam még el, hogy minél többet foglalkozom az amerikai indiánokkal, annál inkább az a meggyőződésem, hogy még mindig meglehetősen keveset tudunk erről az ősi, nagy kultúrájú, gazdag népi hagyományokkal rendelkező, sok száz nyelvet beszélő népről, amely 40–100 ezer évvel ezelőtt vándorolt ki Ázsiából Amerikába, az akkoriban még létezett földnyelven, a mai Bering-szoros helyén.
Miután Kolumbusz fölfedezte Amerikát (és abban a tudatban, hogy Indiában szállt partra, az őslakókat elnevezte indiánoknak), az itt élő népek és törzsek szüntelen küzdelmet folytattak fönnmaradásukért. Számuk ma már csak töredéke annak, ahányan itt évszázadokkal ezelőtt éltek. Az észak-amerikai indiánok lapjának fölmérése szerint az USA-ban és Kanadában élő mintegy 150 indián törzsből sokat a kihalás veszélye fenyeget.
A legkevesebben, mindössze 21-en a klititatók és a kolumbiai wenatchee-k (33-an) vannak. Sok törzs népessége még az ezret sem éri el. A legtöbben a navajók vannak, 96 ezren, viszont Osceola népéből mára csak ötezren, Tecumseh shawneeiből pedig még feleannyian sem maradtak…
(Képek: https://www.dampfbahn-route.de)