Ötvenegy esztendővel ezelőtt, 1971. július 11-én, vasárnap – amikor Nap 3 óra 57 perckor kelt és 19 óra 41 perckor nyugodott, a Hold 21 óra 27 perckor kelt és másnap reggel 7,23-kor tért nyugovóra hazánk fölött – kezdtem el közölni cikksorozatomat az alkoholizmusról az akkor a megyei napilapok között a legjobbnak ítélt Kisalföldben. Napjainkban, ötvenegy esztendő múltán is vállalom az akkor írtakat. Meggyőződésem: az akkori megállapítások gyakorlatilag máig érvényesek. És a cikksorozatban szerepelt, megszólaltatott alkoholbetegek, sajnos, igen nagy valószínűséggel már rég nem élnek. Rég sírba vitte őket a manapság is „legnépszerűbb kábítószer”, az alkohol.
Az erkölcs fokmérője: Allais az emberi orrokról így nyilatkozott: Az emberi test legérzékenyebb része határozottan az orr. Erkölcsi érzéke olyan magas fokon áll, hogy elpirul, ha hordozója iszákos ember.
Erkölcsi normarendezés társadalmi méretekben – erre lenne szükség. Hogy megszűnjék az alkoholisták iránt úton-útfélen tapasztalható közöny, nemtörődömség, a struccpolitika, amely szerint az ember nem szívesen szerez magának haragosokat, ha a hatóság előtt tanúskodnia kell: X. Y. mértéktelen ivása miatt földönfutóvá lett a családja, elkóborolnak a gyerekek, őrületbe kergül az asszony…
Nem szól rá talán senki sem az italbolti elárusítóra, amikor spicces, italos embert kiszolgál, és ki jelenti föl azt a gépkocsivezetőt, úrvezetőt, aki pohár bor vagy sör után volánhoz ül… Akkor bezzeg elmegy tanúskodni, ha balesetet okozott, és kígyót, békát kiált az átkos szenvedélyűre.
Elítélendő az állami és társadalmi életben túlzott méreteket öltött reprezentáció, amelyen méretlenül folyik a konyak, a bor. Ismerek középületet, ahol a munkahelyi büfében világvárosi választékban sorakoznak a polcokon az italféleségek, de tejet és kakaót nem lehet kapni. És a büfé kitűnően megy, mert nemcsak a reprezentációhoz vásárolják ott az épületben található hivatalok titkárnői az italokat, hanem két reprezentáció közben számos felelős beosztású egyén ott nyakalja a sört, a feketébe öntött rumot, a kólának álcázott hosszúlépés-konyakot. És álszent módon részt vesznek (ha éppen elmennek) az alkoholizmus elleni bizottság értekezletén, felszólalnak, javaslatot tesznek, majd az értekezlet végén kikötnek a restiben vagy éppen a Zokogó majomhoz címzett csárdában.
Értsétek meg, emberek, ez így nem mehet tovább! Kocsma mellett nőttem föl, tengernyi kisebb-nagyobb tragédiát átéltem. Sohasem felejtem el: az anya karon ülő gyermekével kereste fel az italozó apát, adjon pénzt a gyereknek tejre, mert szoptatni már nem tudja. És a válasz: a behemót vadállat apa ellökte az asszonyt gyermekestül, és ivócimboráival együtt röhögte a megalázottságában majd meghalt asszonyt…
És az ilyen esetek nemhogy ritkulnának, szaporodnak!
A TÁRSADALOM NEVÉBEN!
Vádoljuk az alkoholizmust! Mert: szétzülleszti a családokat, boldogtalanná tesz gyermeket, felnőttet, öreget, férfit és nőt egyaránt.
Megfosztja az embert józan ítélőképességétől, alapvető erkölcsi normáitól, lealjasít, megbetegít, fertőbe dönt.
Mert az alkoholizmus következtében az iszákos ember átlagos életkora immár negyven évnél kevesebb.
Mert az alkoholizmus következtében országosan növekszik a termelésből kiesett munkanapok száma, milliárdokra rúg a munkára alkalmatlan ittas személyek táppénze, kezelése.
Nemegyszer előfordul, hogy a mentők súlyos, sürgős esetekhez csak késve tudnak kivonulni, mert részeget szállítanak kezelésre.
Vádoljuk az alkoholizmust sok rendbeli gyilkosságért, halált okozott gondatlan veszélyeztetésért, rablásért, garázdaságért, erőszakos nemi közösülésért, ifjúságellenes bűntettek garmadájáért, családi közösségek összerombolásáért, közlekedési balesetekért, a népgazdaságnak a kiesett munkanapokkal okozott sok milliárd forintos kárért, elidegenedésért, elembertelenítésért a múltban, most és a jövőben egyaránt.
A társadalom nevében!
Halálos ítéletet kérünk az alkoholizmusra!
(A cikksorozat első része 2022. augusztus 22-én jelent meg. A 7. rész itt olvasható, tessék kattintani!)