A magyar sajtótörténet egyik legismertebb idézete szerint Deák Ferenc úgy vélekedett: „Ha tőlem függene, a sajtótörvénynek csak egy paragrafusa volna: hazudni nem szabad.” A mondatot évtizedek óta idézik politikusok, újságírók, médiaszakemberek és jogászok. Szinte közhelyszámba megy, ha a sajtószabadság és a sajtó felelősségének viszonyáról esik szó. Csakhogy van egy apró probléma: mindeddig senki sem tudta hitelt érdemlően bizonyítani, hogy Deák Ferenc valóban mondta, vagy leírta volna ezt a mondatot. A történet így nemcsak egy szállóige históriája, hanem a történeti forráskritika tanulságos példája is.

A mondat, amelyet mindenki ismer

Az idézet az 1990-es rendszerváltozás után új életre kelt. Újra és újra felbukkant parlamenti vitákban, sajtójogi konferenciákon, újságcikkekben és politikai beszédekben. Hivatkozott rá többek között politikus, újságíró, szociológus és jogász, a legkülönbözőbb pártállású személyek, így Hankiss Elemér szociológus, Baló György televíziós újságíró, Gál Zoltán egykori házelnök, Pokol Béla jogtudós, Bayer József médiakutató, számos országgyűlési képviselő, különböző politikai oldalakhoz tartozva, valamint több sajtójogi tanulmány és médiatörténeti összefoglaló szerzője. Az idézet annyira közismertté vált, hogy gyakran már magyarázat nélkül, magától értetődő történelmi tényként szerepelt. Csak amikor valaki megpróbálta megtalálni az eredetét, rendszerint falakba ütközött.

A hiányzó forrás

A probléma egyszerű. Deák Ferenc beszédeit, levelezését és politikai iratait feldolgozó gyűjteményekben a mondatnak nincs nyoma. Nem található meg az országgyűlési naplók ismert kiadásaiban sem. Nincs olyan korabeli újsághír, amely szerint Deák egy parlamenti vitában vagy nyilvános felszólalásban ezt mondta volna. A kutatók ezért egyre inkább arra a következtetésre jutottak, hogy az idézet eredete nem dokumentált történeti forrás, hanem a szájhagyomány lehet.

Tóth Béla és a szállóigék világa

A jelenleg ismert, legkorábbi nyom Tóth Béla nevéhez kapcsolódik. A kiváló művelődéstörténész és anekdotagyűjtő 1901-ben megjelent „Szájrul szájra” című munkájában közli a mondást Deák Ferenc neve alatt. Ez azonban önmagában nem bizonyíték. Tóth Béla ugyanis nem okmánytárat vagy forráskiadványt szerkesztett, hanem a magyar közéletben élő szállóigéket és anekdotákat gyűjtötte össze, amit már a kötet címe is jelez. A mondat tehát legkésőbb a századfordulón közismert volt, de nem tudjuk, hogy Tóth Béla honnan vette. Nem nevez meg beszédet, dátumot, tanút vagy dokumentumot.

Egy újságíró nyomozása

Az elmúlt években Zöldi László újságíró külön cikkben foglalkozott az idézet eredetével. Kutatása során ő sem talált olyan elsődleges forrást, amely igazolná a mondás hitelességét. Arra a következtetésre jutott, hogy az idézet valószínűleg már Deák életében vagy közvetlenül halála után szájhagyomány útján terjedt el, és később szinte megkérdőjelezhetetlen történeti ténnyé vált. Zöldi László munkája azért fontos, mert nem az idézet tartalmát vitatta, hanem a forrását kereste. A kettő ugyanis nem ugyanaz.

Egy sikertelen kutatás története

Hasonló eredményre jutott e sorok írója is. 2003-ban, Deák Ferenc születésének bicentenáriuma alkalmából támadt az ötletem, hogy a Deák-család, a Deák rokonság Söjtörön találkozzon. Filmet forgattunk, több cikket írtam, így az előkészületek során természetesnek tűnt felkutatni a „hazudni nem szabad” mondás eredetét is. A keresés azonban nem vezetett eredményre. A Deák-irodalom, az elérhető dokumentumok és források átvizsgálásakor nem sikerült megtalálni azt a beszédet, levelet vagy feljegyzést, amelyben a mondat szerepelne.

Miért hisszük mégis, hogy Deák mondta?

Valószínűleg azért, mert a mondat tökéletesen illik Deák Ferenc alakjához. Rövid és jogszerű, és határozott erkölcsi állásfoglalást tartalmaz. Nem a tiltásokra, hanem egyetlen alapelvre épül. Pontosan olyan tömör mondat, amilyennek az utókor a „haza bölcsének” tulajdoníthat. A történeti hitelesség azonban nem stíluskérdés. Számos híres mondásról derült már ki, hogy az illető soha nem mondta, nem úgy mondta, vagy „gondolta a fene”, – Arany Jánosnak tulajdonítják az utóbbi kijelentést. A történelmi emlékezet gyakran maga alkotja a megfelelőnek gondolt idézeteket.

Mi biztos?

A jelenlegi ismeretek alapján három állítás tűnik megalapozottnak. Először: a mondás legalább a XX. század eleje óta ismert. Másodszor: már a századfordulón Deák Ferencnek tulajdonították. Harmadszor: hiteles korabeli forrása mindeddig nem került elő. Az viszont bizonyosnak látszik, hogy a magyar közgondolkodás már több mint száz éve Deák Ferenc szellemi örökségének részeként tartja számon.

A mondat eredete tehát bizonytalan, üzenete azonban aligha szorul magyarázatra: a sajtószabadság nemcsak jog, hanem felelősség is. Még egy megjegyzés: a mondatot több mint száz éve idézik úgy, hogy eközben senki sem tudja megmutatni, mi a forrása, hol hangzott el. Ez önmagában remek példája annak, hogyan válik a szájhagyomány történelmi „tényként” elfogadott közhellyé.