A kétoldalú kapcsolatok részletes felmérése, a megkötendő alapszerződéssel összefüggő kérdések áttekintése és több megállapodás, köztük a három új határátkelőhely megnyitásáról szóló dokumentum aláírása – ez a magyar kormányfő pozsonyi látogatásának mérlege – jelentette szerzőnk, a Népszabadság pozsonyi tudósítója. A legnagyobb példányszámú napilap 1994. augusztus 6-án közölte a terjedelmes beszámolót. (A nyitó képhez: a szlovák kormány székhelye Pozsonyban.)
«Horn Gyula péntek délelőtt tíz órakor érkezett meg a szlovák miniszterelnökség épületéhez, amelynek parkjában a két ország himnuszával és katonai tiszteletadással fogadták. Jozef Moravčíkkal kölcsönösen bemutatták egymásnak kíséretük tagjait – köztük a két külügyminisztert, Kovács Lászlót, illetve Eduard Kukant –, majd megkezdődtek a hivatalos tárgyalások. Ezek befejezéseként Kovács és Kukán egyezményeket írt alá a kettős adóztatás elkerüléséről, a vízummentességről, valamint az illegális bevándorlók kiadatásáról, illetőleg – ehhez kapcsolódva – megállapodtak három új határátkelőhely (nem egy időben történő) megnyitásáról is.
A tárgyalásokat és a díszebédet követő sajtóértekezleten a két kormányfő számolt be az eszmecseréről. Horn rámutatott, hogy a kétoldalú bizalomerősítésnek fontos feltétele az alapszerződés létrejötte, de hangsúlyozta, hogy a bősi erőmű ügyében is ki kell mozdulni a holtpontról. Reményét fejezte ki, hogy kapcsolataink kedvező alakulására nem gyakorol negatív hatást a Szlovákiában most induló választási kampány.
A magyar miniszterelnök szerint az alapszerződést akár két hét alatt is megfogalmazhatnák a szakértők, de a fő szempont nem a gyorsaság, hanem, hogy jó megállapodás szülessék, hiszen ez minden józan politikai erő érdeke. A felizzó politikai légkör szítói viszont saját nemzeti érdekeiknek ártanak – tette hozzá Horn, rámutatva, hogy ahol az uszító nacionalizmus kerekedik felül, azt vagy azokat az országokat Európa nem fogadja be.
Több kérdés hangzott el Bőssel kapcsolatban, amelyekre válaszolva a magyar kormányfő aláhúzta, hogy a Szigetköz katasztrofális ökológiai helyzetét meg kell oldani, a budapesti parlament határozatai nem tiltják az erre irányuló tárgyalásokat. A holtpontról történő elmozdulást további szakértői tárgyalások hivatottak elősegíteni, elsősorban a vízmegosztás kérdéséről.
Horn sajnálkozását fejezte ki, hogy Szlovákia nem fogadta el az Európai Unió nyolcszáz köbméteres kompromisszumos javaslatát, jelenleg eldöntendő kérdésként pedig a Dunacsúnnál átadandó vízmennyiség növelését, illetve a Dunakiliti melletti duzzasztás megkezdését jelölte meg. Hozzátette, hogy Hágát vagy Nagymarost illetően a magyar álláspontban nincs változás.
Mindkét kormányfő fontosnak minősítette a gazdasági kapcsolatok és az árucsere erősítését, az útjukban álló akadályok elhárítását, egy magyar–szlovák bank létrehozását. Horn elmondta, hogy Moravčík részéről messzemenő konstruktivitást tapasztalt, a szlovák miniszterelnök pedig azt hangsúlyozta, hogy az alapszerződésben a határok kérdését az európai stabilitási paktum elvei alapján szükséges rendezni. Horn ugyancsak nemzetközi dokumentumokra hivatkozott, midőn arról beszélt, miként kell a kisebbségi kérdést a szerződésbe beépíteni, az érintett államok kötelességeit nemzetiségeik iránt írásos formában rögzíteni.
Az elhangzottakból világossá vált, hogy az egyéni és a kollektív kisebbségi jogok kérdésében továbbra is messze áll egymástól a magyar és a szlovák álláspont, de Moravčík nem zárkózott el újabb tisztázó tárgyalások elől. Mint a magyar delegáció tagja, Tabajdi Csaba államtitkár utóbb hangoztatta, az alapszerződés témái közül a kisebbségek ügyében még hosszú és nem könnyű tárgyalásokra kell számítani. Abban minden érintett egyetértett, hogy a két ország kapcsolatait rendezni hivatott dokumentum előkészületei nagy valószínűséggel átnyúlnak a szlovákiai választások szeptember végi időpontján.
Kovács László külügyminiszter magyar újságíróknak, köztük a Népszabadság pozsonyi tudósítójának a tárgyalások mérlegét megvonva leszögezte: Budapest nagy jelentőséget tulajdonít a szlovák–magyar kapcsolatoknak. Jól jelzi ezt, hogy kormányfőként Horn Gyula második külföldi látogatása éppen Pozsonyba vezetett, és ez feltétlenül erősíti a kölcsönös bizalmat. Sikerült megfelelő politikai légkört is megteremteni a vitás kérdések megoldásához, jó feltételt biztosítva a további szakértői tárgyalásokhoz az alapszerződés és Bős ügyében. Hasznosnak és elégedettségre okot adónak minősítette a gazdasági lehetőségek számba vételét is.
A magyar kormányfő a délután folyamán előbb Michal Kováč köztársasági elnöknél tett látogatást, oldott hangulatú eszmecserét folytatva a szlovák államfővel, egyúttal gratulálva 64. születésnapjához, s átnyújtva a politikusnak Göncz Árpád meghívólevelét. Ezt követően a parlamentet kereste fel, ahol találkozott Augustin Marián Húska alelnökkel és a törvényhozásban képviselt pártok több vezetőjével, hosszabb megbeszélést folytatott Peter Weiss-szel, a Demokratikus Baloldal Pártjának elnökével.
Boros Jenő nagykövet a Bôrik Szállóban nagyszabású fogadást adott Horn Gyula látogatásának tiszteletére, amelyen megjelent a szlovák közélet és az itteni magyar politikai mozgalmak számos ismert személyisége. Itt került sor a magyar kormányfő megbeszélésére Vladimír Mečiar volt miniszterelnökkel is, aki távozóban lapunk kérdésére elmondta, hogy elsősorban a közép-európai térség helyzetét meghatározó problémákat tekintették át. Mečiar hangoztatta, hogy ő maga is az alapszerződés megkötésének a híve. Szó volt továbbá kétoldalú ügyekről, így Bősről is, amelyről úgy vélekedett, hogy politikai kérdésből egyre inkább technikai problémává alakul, s így is kell megoldani.
A pozsonyi látogatás végén a magyar kormányfő lerótta tiszteletét az ötven évvel ezelőtti szlovák nemzeti felkelés emlékműve előtt, a főváros központjában.
Szerzőnk a tudósítást követően az alábbi jegyzettel egészítette ki beszámolóját:
Hidak
A hónapos kánikulától szinte izzásig hevült kétívű műtárgy némán feszül az Ipoly felett. Magyar hídfőjénél, Letkésen a már novemberben elkészült határőrségi és vámépület azóta is várja üzembe helyezését, szlovák oldalon Ipolyszalka maszek boltosainak pedig eddig csak a remény jutott: talán nem csinosították feleslegesen portáljaikat a vendégforgalomra számítva?! Lehet, hogy a hétvégi magyar–szlovák csúcstalálkozó eredményeképpen a három elkészült határátkelő közül éppen erre esik elsőként a választás, lehet, hogy a Pácin és Nagykövesd közöttit nyitják meg hamarabb – az utóbbiak hídján a jó ügy érdekében már éhségsztrájkoltak is az érintett községek polgármesterei. Akárhol is, a közeledést, a kapcsolatok erősítését szolgálják majd, amire felettébb nagy szükség van a magyar–szlovák viszonyban.
Horn Gyula nem véletlenül hívta fel több ízben is a pozsonyi sajtóértekezlet résztvevőinek figyelmét (voltunk vagy százhúszan, ami itt abszolút rekord nyár közepén), hogy a megkezdett folyamatnak nemcsak hívei vannak, hanem ellenzői is. S valóban csupán remélni lehet, hogy a most kezdődő szlovák választási kampányban elszigetelődnek azok, akik elő akarják húzni, és mint Fekete Pétert kijátszani a „magyar kártyát”, akik – mint a minap Jozef Prokeš nemzeti párti alvezér is – még a meglévő határátkelők számát is sokallják, akik szerint a szlovákiai magyarság túlzott jogokkal rendelkezik. A kormányhivatal előtt, az elnöki rezidenciánál és a szlovák nemzeti felkelés emlékművénél a Horn-látogatás idején tucatnyi ember ágált „Gabčíkovo megmentéséért”, követelte Nagymaros megépítését, no meg a magyarországi szlovákok „jogfosztottságának” megszüntetését. (Ez utóbbival összefüggésben még nyilván további hullámverése lesz a szlovák hírügynökség által közzétett, és a magyar szóvivő által „postafordultával” cáfolt annak az értesülésnek, hogy a budapesti vendég bocsánatot kért volna Kováč államfőtől a magyarországi szlovákokat ért sérelmek miatt.) Azt viszont valamennyi tudósító hallhatta, midőn a magyar miniszterelnök mindkét irányba figyelmeztetett: ahol az uszító nacionalizmus kerekedik felül, azt vagy azokat az országokat Európa nem fogadja be. S bár a kézzelfogható megállapodások tekintetében szerény a pozsonyi kormányfői találkozó mérlege, az előbb említett veszélyek elhárításához egyértelmű, markáns hozzájárulást jelentett. Józan megfigyelők nem is számíthattak arra, hogy az olyan akut problémákat, mint Bős–Nagymaros vagy a kisebbségi kérdés, mintegy varázsütésre meg lehet oldani, netán a kormányfők fel sem állnak a tárgyalóasztaltól, míg alá nem írták az alapszerződést. A tárgyilagos optimizmus legfeljebb addig terjedhetett, hogy a feleknek sikerül a vakvágányoktól a továbbhaladás irányába közösen átállítani a váltókat.
Mint a szlovák kormányfő e sorok írójának a találkozó előtt leszögezte, az eredmények mellett a külföld árgus szemekkel figyeli a felek viselkedését, hozzáállásukat a témákhoz és kapcsolataik alakításához is. A konszenzus keresésére, az együttműködésre irányuló igyekezet ugyanis megfelel annak az európai politikai stílusnak, amelyhez felzárkózni már önmagában is nyereséget hozhat mindkettőnk számára – hangoztatta Jozef Moravčík. Vagyis – visszatérve a jelképekhez – a sikeres magyar–szlovák hídépítés egyúttal Európa felé is egyengetheti közös utunkat.»
(„Az újságíró archívumából” rovatunkban közölt írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)
