Máig nagyon sajnálom, hogy nem vehettem részt II. (Nagy) Frigyes temetésén. Nem 1786 augusztusában, hanem 205 esztendővel később, az 1991. augusztus 17-i újratemetésén. Jelentkezésemkor az illetékes sajnálattal közölte, hogy „szűkkörű eseményről van szó”, és csak a német sajtó néhány képviselőjét meg a nagy, nemzetközi hírszolgálati irodák munkatársainak akkreditálását tudták fogadni. Megértettem, és akkor határoztam el, hogy a temetés előtti napon számolok be a kis termetű II. (Nagy) Frigyesről. Két nappal később aztán megtudtam, hogy a „szűkkörű” temetésen mintegy 80 ezren voltak, és botrány is kerekedett, baloldali fiatalok egy nyitott koporsót cipeltek, amelynek „utasa” cukorkát szórt a tömegbe… A legnevezetesebb porosz király újratemetése okán írt cikkem a Mai Nap 1991. augusztus 16-i számában jelent meg. Íme:
«Frigyes, Friedrich – nevének jelentése szerint – a béke fejedelme. A történelemben számontartott rengeteg Frigyes közül holnap a leghíresebb-leghírhedtebb, II. (Nagy) Frigyes (1712. január 24.-1786. augusztus 17.), az „Alter Fritz” nagy napja lesz a potsdami Sanssouci kastélyban. Halála után 205 esztendővel minden valószínűség szerint végső nyughelyére kerül a német történelem, Poroszország históriájának legvitatottabb és a romantikát sem nélkülöző személyisége, aki előtt
még az (azóta dicstelen módon összeomlott) első német munkás-paraszt állam vezetése is meghajolt: visszaállította aranyozott lovasszobrát Berlinben, az Unter den Linden sugárúton.
Bár ízig-vérig porosz uralkodó volt, gondolkodására a francia felvilágosodás volt a legnagyobb hatással. Rudolf Augstein, a hamburgi Der Spiegel kiadója, a neves német publicista írja Nagy Frigyes és Voltaire kapcsolatáról: „A 18. század legkülönösebb szerelmespárja…” Testi-lelki jó barátja 1750–53-ig udvarában vendégeskedett. (Potsdami kastélyának elnevezése – Sanssouci: gond nélkül – is francia hatásról tanúskodik.) Filozófusként éltem, azt akarom, hogy úgy is temessenek el, minden pompa nélkül – írta végrendeletében Nagy Frigyes, a termetét tekintve az egyik legkisebb, 159 centiméter magas uralkodó. Sanssouci teraszán, egy kriptában helyezték öröknek szánt nyugalomra.
Légmentesen leforrasztott fémkoporsóját először utóda, II. Frigyes Vilmos kiemeltette az elpiszkolódott kriptából, és átvitette a potsdami helyőrségi templomba, onnan viszont a „fricceket üldöző oroszok” elől mentették tovább 1945. március 13-án a nyugati országrész egyik sóbányájába. Az amerikai hadsereg talált rá, és szállította át Hechingenbe, a Hohenzollern-család ősi fészkének Krisztus-kápolnájába… A köszvényes, mogorva öregembert halála után bebalzsamozták, ezért amikor koporsóját 1952-ben kinyitották, holttestét meglepően jó állapotban találták.
Mária Terézia ellensége
Hívei és ellenségei egyetértenek abban, hogy a 28 éves korában Poroszország trónjára lépett Nagy Frigyes – aki önmagát az állam első szolgájának tartotta – reformer volt. A történészek róla mintázták a felvilágosodott abszolút uralkodót. Arra törekedett, hogy alattvalóinak jól menjen a sora, mert ezáltal jó adófizetőkké is válnak. Ha viszont tele a kincstár, jut a nagy uralkodói álmok és tervek megvalósítására is.
Kétszázezer fős hadsereget tartott II. (Nagy) Frigyes. Kora egyik legnagyobb katonai ereje volt az övé, azaz Poroszországé! Ezzel a sereggel látott hozzá a Habsburg-birodalom földarabolásához, hogy megkaparintsa Sziléziát. Mária Terézia öt év után, az 1745-i drezdai békében látszólag beadta a derekát, miközben szövetségeseket keresett Poroszország ellen, hogy Frigyest térdre kényszerítse. Az 1756-ban kirobbant hétéves háborúból – nagy véráldozatok árán – a porosz király került ki győztesen.
Jó hadvezér volt, igaz, nem takarékoskodott katonái életével. Ennek ellenére viszonylagos népszerűség övezte a „kedves, öreg Fritzet”, aki behívta és befogadta az üldözött (hugenotta) franciákat, intézkedéseivel segítette hazájában a gyümölcs- és krumplitermesztést. Eltörölte a kínvallatást; a jogtörténet Codex Fridericianus néven ismeri a nevéhez fűződő új, korszerű perrendtartást, amely szerint a törvény előtt mindenki egyenlő. „Még a király is” – jelentette ki a szájhagyomány szerint.
Gyűlölte az apját
Lázadó természetét apja, I. Frigyes Vilmos (akit holnap fiával együtt temetnek újra) kis híján az akkor 18 éves fiatalember életével akarta megtorolni. Anyja ugyanis szerette volna, ha II. György angol király lányát veszi feleségül; ez viszont nem szolgálta volna a királyi atya és férj politikai érdekeit. A fiú egyik barátjával mégis megpróbált Angliába szökni, elfogták, és ezért a családjával szemben is kíméletlen uralkodó haditörvényszék elé állíttatta mindkét fiatalembert.
Csak a külföld kérésére állt el I. Frigyes Vilmos saját fiahalálra ítéltetésétől. Viszont azzal (is) büntette, hogy végig kellett néznie barátja, Katte hadnagy kivégzését.
Nagy Frigyes hajnali négykor kelt, miközben öltöztették, tanácsadóit fogadta jelentéstételre. Nem sokkal később már leveleket olvasott, forró csokoládét vagy kávét ivott reggelire, majd fuvolázott. Imádta az agarait, de amikor velük évődött, senki sem zavarhatta, mert az államügyek jártak az eszében.
Majd átöltözött, és egyszerű kék uniformisban megtekintette az őrségváltást. Fél tizenkettőkor szürke lován körbeügette a kastélyparkot, délben asztalhoz ült. Csak férfiakkal étkezett együtt. (Feleségét, Braunschweigi Erzsébetet a látszat kedvéért vette el, gyerekük nem született.) Általában moseli vagy tokaji bort ivott az ebédhez. Délután négytől hatig államügyekkel foglalkozott, utána fuvolahangversenyt adott; ha fölbosszantották közben, mert esetleg nem figyeltek rá kellő áhítattal, előfordult, hogy mérgében összetörte a fuvoláját.
Nagy Frigyes földi maradványait holnap meglehetősen szűk körben helyezik végső nyugalomra a Hohenzollern-család tagjai, élükön a 83 esztendős „trónörökössel’’, Louis Ferdinand von Preußen herceggel, aki 46 éven át őrizte az „Öreg Fritz” hamvait a család Tübingen melletti kastélyában.
Holnapi újra temetésekor magánemberként a történész Helmut Kohl is tiszteleg II. (Nagy) Frigyes, Poroszország egykori királyának emléke előtt Sanssouciban.»
A cikk nyitó képének forrása: https://www.maz-online.de.
„Az újságíró archívumából” rovatunkban megjelenő írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)