Generációk nőnek fel még ma is ebben számtalan átok verte országban, hogy még csak nem is hallottak, hallanak arról, hogy a velünk élő romák egyik lenagyobb tragédiája, a roma holokauszt hogyan és miképp tizedelte a magyar romákat. Sehol sem tanítják az ország lakoságának egy nagy részét kitevő nép történetét, kultúráját.

A sok évszázados kirekesztés, minden másságot megvető gyűlölet öröklődik apáról fiúra. Ma is bizonyítja ezernyi felmérés, időről időre elvégzett kutatás, hogy mélyen antiszemita, rasszista, idegengyűlölő, homofób társadalomban élünk. Hosszú évtizedek nem bizonyultak elegendőnek, hogy túljussunk átkozott múltunk árnyain. Mert nem tanítjuk okos szóval, jó példával nyitott, elfogadó és legfőképpen gondolkodó polgárrá lenni az utánunk jövőket, hogy értsék és élvezzék az őket körülvevő világ sokszínűségét, gazdagságát, az együttműködést, az elfogadást.

Ebben a szomorú való világban az augusztus 2-a is csak kevesek emlékező, tiszteletet kifejező napja.

Nyolcvan esztendeje történt és a történelemkönyvekből azóta is kimarad. A roma holokauszt, vagy romani nyelven Pharrajimos, (ejtsd: parajmosz) elpusztítást jelent. A Cigány Világszövetség 1972-i párizsi kongresszusának határozata alapján lett augusztus 2-a a roma holokauszt nemzetközi emléknapja. Bár Helmut Schmidt egykori német szövetségi kancellár 1982-ben elismerte a roma holokauszt tényét, Ian Hancock kutatásai az 1990-es évek elején világítottak igazán rá a roma holokauszt tényére. Az Európai Parlament 2015-ben nyilvánította hivatalosan augusztus 2-át a roma holokauszt nemzetközi emléknapjává.

Magyarországon 1916-tól belügyminisztériumi rendelet írta elő a cigányok előállítását és összeírását. A 12 éven felüliek „cigányigazolványt” kaptak, ujjlenyomatot vettek tőlük és C betűt írtak irataikra. 1928-tól országos „cigányrazziákat” szerveztek, 1931-ben országos rendelet tiltotta meg nekik a megyehatáron kívüli munkavégzést. Már 1934-ben Endre László államtitkár követelte a romák koncentrációs táborba zárását. 1938-ban a romákat üldöző rendelet kimondta, hogy minden cigányt gyanús egyénnek kell tekinteni. A nyilas hatalomátvétellel, 1944-ben a romákat szervezetten kezdték összegyűjteni és gettókba zárni. Magyarországon a legnagyobb gyűjtőközpont a Komáromi Csillagerődben volt, ahol időseket, nőket, gyerekeket tartottak fogságban. Sokan életüket vesztették, tízezreket pedig koncentrációs táborokba deportáltak.

A romákat az auschwitz-birkenaui „cigánytáborban” (Zigeuner Lager) tartották fogva. A roma családokat nem választották el egymástól, férfiak, nők és gyerekek együtt maradhattak. A hírhedt halál orvosa, Josef Mengele különös kéjjel végzett orvosi kísérleteket zsidókon és romákon, ikreken és nőkön.

 Auschwitz-Birkenau táborát 1944. május 16-án akarták a fajüldöző nácik felszámolni, de a romák erejüket összeszedve ellenálltak. Így lett május 16. a roma ellenállás napja, az emlékezésé az elnyomás elleni példamutató harcra. Auschwitz-Birkenau táborát augusztus 2-áról 3-ára virradó éjszaka mégis fölszámolta az SS, romák ezreit mészárolták le.

Nehéz pontosan meghatározni, hogy összesen mennyi volt a roma áldozat; föltehetően a hazai cigányság 10-30 százalékát legyilkolták.

És látjuk, hogy a rémisztő gondolatok, a rejtőzködő gyűlölet miként tör magának utat, hogy ma is szedje áldozatait. Először a szó, aztán a megszégyenítő megkülönböztetés, majd a gyilkolás…

Budapesten, a Nehru rakparton álló Roma Holokauszt Emlékművet minden évben többször megrongálják, vagy gyűlölködő, uszító és rasszista feliratokkal meggyalázzák. A rasszista indíttatásból romák ellen elkövetett gyilkosságsorozat 2008-2009-ben különösen megrázta, megdöbbentette a jóérzésű embereket, és bizonysága lett annak, hogy el nem múló terhet cipel ez a társadalom. Rájuk is emlékezünk: Nagycsécs, Tatárszentgyörgy, Tiszalök, Kisléta…hat halott, súlyos sérültek.

Ma, augusztus 2-án országszerte számos megemlékezés zajlott. A többi között a pesti Duna-parti cipőknél, a VIII. kerületben, Óbudán, Jánoshidán, Miskolcon, és a Holokauszt Emlékmúzeumban, a pesti Páva utcában.

A roma szervezetek, a nagykövetségek képviselői, és maroknyi emlékező hallgatta a beszédeket, Grósz Andor, a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány kuratóriumának elnöke a soha nem felejthető szörnyűségek felidézése mellett arra hívta fel a figyelmet, hogy a zsidókkal örök sorsközösséget teremt a romák számára a múlt, így ezen a helyen, ahol az emlékfal sok-sok roma áldozat nevét is megörökíti, méltó módon tudnak együtt emlékezni s fellépni mindenféle kirekesztés, tovább élő, lappangó gyűlölet ellen.

Sztojka Attila roma szociálpedagógus, szociálpolitikus, politikus a múltidézés kapcsán arra az egyszerű, ám hátborzongató kérdésre kereste a választ, hogy miért vak az ember a figyelmeztető jelekre, eseményekre, amikor valami szörnyűség készül? Miért nem érzi a felelősségét akkor, amikor eljön a mindaddig elképzelhetetlen? Miért nem tanul az ember a történelemből? Azért, hogy a remény ne vesszen el, itt és most nekünk – az élőknek – van felelősségünk.

A Schindler listája című film kisérőzenéjének felidézése más dimenzióba röpítette a résztvevőket. A csendes mécsesgyújtás az áldozatok emlékfalánál már megrázóan személyes volt.