A két német állam 1990-i egyesülése után a rendszerváltásban érintett közép-európai államok hatványozott érdeklődéssel figyelték, hogy a hasonló problémákkal küzdő, ám a gazdaságilag az addigi Nyugat-Németország mindenoldalú segítségére támaszkodó ex-NDK hogyan birkózik meg az új kihívásokkal. A szövetségi köztársaság új keleti tartományainak „jól jött”, hogy több jónevű, korábban is elismert nyugati politikus, gazdasági menedzser költözött át a keleti tájakra, részt kapva – vagy vállalva – az átalakítás feladataiból. Egyikük volt cikkünk hőse, akit a Népszabadságban 1996. november 7-én megjelent alábbi írás mutatott be az olvasóknak. (A nyitó képen: Lothar Späth; foto: dpa)

«A korábbi baden-württembergi miniszterelnökről, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) mindmáig igen befolyásos személyiségéről, Lothar Späthről (a cikk 1996-ban jelent meg, az 1937-ben született L. Späth 2016-ban elhunyt – a szerk. megj.) mostanában – legalábbis itt, Magyarországon – kevesebbet hallani. Pedig annak idején stuttgarti kormányfőként megkülönböztetett figyelmet fordított a német–magyar kapcsolatok alakulására, ezeken belül is a tolnai, baranyai németekre, akiknek ősei, a svábok az ő tartományából indultak el annak idején új életet vinni a törökök kiűzése után néptelenné vált Duna menti tájakra. A kilencvenes évek elején bizonyos – belpolitikai indíttatású – turbulenciák nyomán Späth megvált kormányzási feladataitól, és az új keleti tartományok – értsd: az egykori NDK – egyikében, Türingiában bukkant fel, ahol a német ipar nagy hagyományú vállalatának, a Carl Zeiss Jenának privatizációjában játszott vezető szerepet. Október végén a felső-ausztriai Linzben megrendezett gazdasági szimpóziumon Horn Gyula mellett ő volt a legnagyobb érdeklődéssel fogadott vendég, akinek gazdag tapasztalatokra épülő, ugyanakkor sziporkázóan szellemes előadásával sikerült magával ragadnia a vezető német és osztrák pénzemberek, vállalkozók alkotta publikumot. Späth készséggel állt lapunk rendelkezésére is.

Első kérdésünkre határozottan cáfolta, hogy változás következett volna be Magyarországhoz fűződő kapcsolataiban vagy érzéseiben. Néhány hete is részt vett egy német–magyar gazdasági szimpózium munkájában, két ízben kereste fel a kormányfőt és folyamatos kapcsolatban áll több magyar miniszterrel csakúgy, mint „régi barátjával”, Németh Miklóssal, Londonban, de – tette hozzá – szerteágazó szálak kötik össze magyar vállalkozókkal is. Elmondta, hogy az utóbbi öt évben a jénai kombinát felszámolásán és egy új vállalatcsoport létrehozásán fáradozott Kelet-Németországban, és sikerült is egy újjászületett, immár nemzetközileg is aktív céget létrehoznia. Idei éves forgalma várhatóan eléri a kétmilliárd márkát, vagyis nyereségessé vált, termelése 30 százalékát Ázsiában realizálja, elsősorban Szingapúrban és Tajvanon, újabban Malajziában is. Späth – jóllehet „ejtőernyősként” jött az egykori NDK-ba – egy őstüringiai büszkeségével jegyezte meg, hogy ez az első olyan nagy vállalkozás, amelynek székhelye is az új tartományok egyikében van. Ő, mint az igazgatóság elnöke és mint Kelet-Türingia ipari és kereskedelmi kamarájának vezetője, az átlag német menedzsernél többet foglalkozik az országtól keletre eső államokkal, az ottani cégekkel fenntartott kapcsolatok erősítésével. A fejlődés jeleként értékelte, hogy már az egykori NDK-ban kialakult vállalkozói réteg tagjai is érdeklődést mutatnak a keleti piacok és befektetési lehetőségek iránt. Magyarországról szólva közös elképzelésként említette ipari parkok kialakítását, de nem kívánt konkrét terveket megnevezni, mondván: a döntések még nem véglegesek. Ugyanakkor hihetetlenül szükségesnek minősítette az intenzív tapasztalatcserét, aláhúzva, hogy Magyarország gyors előmenetele az Európai Unió felé vezető úton a németek – és más EU-tagok – számára is rendkívül fontos. „Első számú partnerországaink azok, amelyekben a vásárlóerő a leggyorsabban növekszik. Másképp ugyanis – tette hozzá – ezek nem lesznek képesek megvenni a mi technológiánkat, márpedig a német iparnak ennek eladása előnyösebb itt, mint ázsiai partnerek után loholni.”

A jénai átalakítás tapasztalatait illetően Lothar Späth leszögezte, hogy ezeket készséggel megosztja a magyarokkal is, jóllehet nincsenek pontosan utánozható módszerek. Kelet-Németországban például az egyik specifikum a magas bér, amely nem mindig áll összhangban a termelékenységgel, szerinte Magyarországon ebben a vonatkozásban a helyzet sokkal kedvezőbb. A leghitelesebb mérce egyébként a világpiac ítélete arról, hogy milyen egy-egy termék nemzetközi versenyképessége. Ez pedig nehezen biztosítható olyan módszerekkel, amelyek korábban a kelet-európai gazdaságokban dívtak. Fontos tapasztalataként jelölte meg továbbá, hogy mindenekelőtt igyekezni kell vadonatúj termékekkel kirukkolni, s azokat a piacokon mielőbb be is vezetni. Ez utóbbi ugyanis meglehetősen energia- és időrabló folyamat, s különösen fáradságos olyan vállalatok esetében, amelyek „maguk csinálták meg magukat”, s nem valamelyik ismert nyugat-európai vagy amerikai cég leányvállalataként élvezik a bevezetettség előnyeit.

Späth linzi előadásának egyik érdekes gondolata az volt, hogy Európában a nemzeti gazdaságpolitikák a jövőben megszűnésre vannak ítélve. Ehhez kapcsolódó kérdésünk arra vonatkozott, hogy mennyiben valósulhat ez meg egy olyan Kelet-Közép-Európa viszonylatában, ahol jelenleg inkább a nemzeti törekvések megerősödése tapasztalható. A gazdaságpolitikus mindenekelőtt arra figyelmeztetett, hogy a beruházók, például a japánok rendre összevetik az európai országokban felállított szabályokat, majd oda mennek tőkéjükkel, ahol azt a számukra legkedvezőbb feltételek mellett fektethetik be. Vagyis összehasonlítják a magyar üzleti szabályozást a csehekével, a lengyelekével, de a spanyolokéval és az írekével is, és ott teszik le névjegyüket, ahol a szabályok a legkedvezőbbek, a legnyitottabbak, miközben cseppet sem foglalkoztatja őket, milyen zászlók lengenek éppen az utcákon. Az ázsiai tőke most például Írország és Anglia felé igyekszik, mert itt látja optimálisnak az adózási szabályokat, a szakképesítést és a többi tényezőt. Ugyanakkor – tette hozzá – a nemzeti gazdaságpolitikák sorvadásával párhuzamosan növekszik a régiók szerepe, ahol az oktatási, a szociális és más intézmények a helyi körülményekhez igazodva fejtik ki tevékenységüket, számos nemzetiségi konfliktust előzve meg. Térségünkben a régiók biztosíthatják az embereknek a valahová tartozás biztonságát.

Minél jobban tágul a világ, annál inkább szükségünk van benne fogódzókra, az otthon melegére, amit egy jól működő régió sokkal inkább jelenthet, mint akár egy nemzet – hangoztatta Lothar Späth.