Nagyot kellett csalódniuk az osztrákoknak mintegy fele-fele arányban az 1986–92 közötti államfői ciklus idején, mi több, valamivel már előtte is. Akkor, amikor Ausztriának még különösen jól ment (magas életszínvonal, alacsony munkanélküliségi ráta, nemzetközi tekintély), derült égből villámcsapásként jött a botrány – majd teljes kibontakozása – a szövetségi elnökválasztási küzdelemben és utána. A szocialisták egy ízig-vérig meggyőződéses baloldali orvost, dr. Kurt Steyrert (*1920. június 3., Linz–†2007. július 16., Bécs, volt egészségügyi minisztert) jelölték a legfőbb állami tisztségre, a néppártiak pedig egy igazi „nagyágyút” (igaz, az államfői tisztségért folytatott versenyben egyszer már alulmaradt) Kurt Waldheimet (*1918. december 21., Sankt Andrä-Wördern–†2007. június 14., Bécs), az ENSZ kétszeres főtitkárát. Volt szerencsém személyesen végig kísérni a fejleményeket, amelyek meglehetősen rövid idő elteltével szokatlan fordulatot vettek. Steyrer a maga tárgyilagos stílusában igyekezett megnyerni honfitársait, akik a nem sokkal előtte véget ért Kreisky-korszakban megtapasztalhatták: az ország nemzetközi tekintélye jótékony hatással van belpolitikájára, sőt gazdaságára is, erősíti állampolgárai osztrák öntudatát. Waldheim kampányrendezvényei a jól ismert filmsláger, a Scorsese-mozi dalával kezdődtek. A világváros aranykoráról szóló „New York, New York” című musical-film Liza Minnellivel és Robert De Niroval a főszerepben, John Kander elragadó zenéjével 1977-ben hódította meg nem csupán az amerikaiakat, hanem az egész világot. (Az ám, a film operatőre a Cecéről származó Kovács László volt!) Ahol Ausztriában 1986-ban bömbölt a „New York, New York” főcímdala, ott Kurt Waldheim volt a főszereplő. És később a nagyon rosszul magyarázkodó botrányhős is – az akkor még tisztázatlan szerepű náci Wehrmacht-tiszt és egy osztrák ellenálló pofonjától vörös köztáraságielnök-jelölt. Ennek ellenére ő győzött a végén, ám meg is bűnhődött a diadaláért: hat évig ki nem mozdulhatott Ausztriából, mert nemkívánatosnak nyilvánította a világ… De most még csak az elején tartunk a sztorinak. Íme:
«Az Osztrák Köztársaság legfőbb államjogi méltósága a szövetségi elnök. E tisztséget napjainkban dr. Rudolf Kirchschläger tölti be; 1974. június 23-án választották meg először államfővé – előtte külügyminiszter volt. Újjáválasztására 1980. május 18-án került sor. Mindkét alkalommal az SPÖ, Ausztria Szocialista Pártjának jelöltjeként indult az egyébként pártonkívüli Kirchschläger. Hat évre választják az Osztrák Köztársaság szövetségi elnökét, és az alkotmány szerint a közvetlenül következő hivatali időszakra egyszer újjáválasztható. Feladata mindenekelőtt hazájának képviselete a külföld előtt. Ő hívja össze és zárja be a parlamenti ülésszakokat; jogában áll a törvényhozás föloszlatása is. A szövetségi elnök nevezi ki a szövetségi kancellárt, a kormányfőt. Ő a hadsereg legfőbb parancsnoka is. Jogilag felelős a szövetségi alkotmány megtartásáért. Népszavazással leváltható. Erre a végső döntésre még nem került sor Ausztriában.
Hagyományosan a bécs-floridsdorfi Találkozások Házában rendezik köztársaságielnök-jelölő konvencióikat a szocialisták. Miként Franz Jonast, majd dr. Rudolf Kirchschlägert kétszer is, akként indították dr. Kurt Steyrert is a 21. kerületben megtartott jelölőgyűlés részvevői.
Sinowatz kancellár adta meg a floridsdorfi nagygyűlés alaphangját: „Dr. Kurt Steyrer minden osztrák számára a jelölt. Az új Ausztria képviselője ő! Politikus és szakember, az egészségügy és a környezetvédelem európai kaliberű apostola. Steyrer hídverő a nemzedékek között, és képes megteremteni az egyetértést, az osztrák közéletre olyannyira jellemző sajátos kompromisszumokat…”
Steyrer már a jelölőgyűlésen leszögezte: Kirchschläger jelenlegi államfő példáját kívánja követni, és az ő munkásságát folytatni – ha megválasztják májusban. Üzenettel fölérő kijelentése: a szövetségi elnök személyének egyfajta biztosítékot is kell jelentenie a párbeszéd fenntartásához – félreérthetetlenül a jelenlegi osztrák belpolitikai élet csatabárdot szorongató „harcosainak” szólt. Elsősorban a végrehajtó hatalomra törő, idő előtti választásokat szorgalmazó, a szocialista –szabadságpárti koalíciót mind élesebben támadó néppártiaknak. A fekete (ÖVP)-ellenzék a múlt nyár óta megpróbál tőkét kovácsolni magának a különféle botrányok (borhamisítás, az államosított ipar súlyos veszteségei stb.) fölnagyításával, lovat adva bizonyos nagy példányszámú, tekintélyesnek számító nyugatnémet sajtótermékek alá is.
Rendkívül okosan válaszolt minderre dr. Steyrer elnökjelölt:
„Az igazi botrányok: a fegyverkezési hajsza, az éhínség, Észak és Dél leküzdhetetlennek látszó ellentéte, egyensúly-zavara, a munkanélküliség, a jóléti társadalmat mételyező érzelmi szegénység, valamint az emberi környezet oktalan és jóvátehetetlen rombolása…”
Hazája nemzetközi politikai szerepéről is nyilatkozott: „Híven az örökös semlegesség eszméjéhez, szövetségi elnökként küzdeni fogok a mindennemű sovinizmustól mentes, egészséges osztrák tudatért , Ausztria jó hírének erősítéséért a világban, a szomszédos országokkal, a világ minden államával fenntartandó jó kapcsolatokért.”
A pártonkívüli, de az Osztrák Néppárt, az ÖVP színeiben másodszor is induló (másfél évtizeddel ezelőtt dr. Kirchschlägerrel mérkőzvén, maradt alul) dr. Kurt Waldheim jelölése dr. Steyrernél jóval előbb megtörtént. A Waldheimet indító és fölkészítő ÖVP nem sajnál apait-anyait, csakhogy minél előnyösebb színben tüntesse föl jelöltjét.
Kell-e Waldhedmnek ekkora csinnadratta? Ő ugyanis természeténél fogva sokkal szerényebb, közvetlenebb, mélyérzésű, ő szintén, meggyőződéssel vallásos, családjáért rajongó férfi. Minek szerződtették tehát az óceán túloldaláról hozott reklámtervezőt, a Young and Rubicam emberét? És szükség van-e olyan hangvételű támogatására, mint amilyen az ÖVP rendkívül aktív főtitkárának, Michael Graffnak a szájából hangzott el (és jelent meg a Die Pressében): „Waldheimet másként tekintik az emberek, miután nem részese a rossz, elviselhetetlen és ingoványos belpolitikának.”
„A megfelelő ember a legmagasabb állami hivatal betöltésére” – így szól a személyét népszerűsítő szlogen. Ha a köztársasági elnök funkcióinak egyik részét tekintjük, tehát a haza képviseletét a külföld előtt, dr. Waldheim csakugyan előnnyel rajtol. Pályafutásának első percétől külügyi tisztségeket töltött be: nagykövet, külügyminiszter – és tíz éven át az Egyesült Nemzetek Szervezetének a főtitkára volt! Ez utóbbi választott tisztségéből fakadó tekintélyelőnyt igyekszik kihasználni az ÖVP.
A világbéke generálisa (tagadhatatlan: jól hangzó, rokonszenves állandó jelző!) higgadt és bölcs módon, felelős határozottsággal, okos kompromisszumokra törekedve igyekezett megoldani kilátástalannak tetsző konfliktusokat is. Választási programja szerint a volt „UNO-General” továbbra is egyik legfőbb feladatának tekinti a kelet–nyugati bizalom és barátság erősítését, tovább építését.
Tekintettel Ausztria gazdasági gondjaira: Waldheim a Die Pressében megjelent nyilatkozatában elmondta: hozzájárulhat hazája gazdasági életének további élénkítéséhez. „A gazdasági élet kapitányait is ismerem, tekintélyes szakembereket: Fordot, Rockefellert…”
★
Egy jó hónappal ezelőtt a bécsi Kurier ugyanazt a nyolc kérdést intézte Steyrerhez és Waldheimhez is, egymás mellett közölte a válaszaikat is. Jóformán csupán árnyalati különbségek voltak a jelöltek feleleteiben. Mindenekelőtt arra törekednének, hogy munka- és cselekvőképes többségi kormány intézze az ország ügyeit; egyetértésre, az együttműködési készségre és a konfliktusok megelőzésére, illetve elsimítására fordítanák energiájukat, tekintélyüket.
„Ezek után kedves Herr Österreicher és Frau Österreicherin, miként fog vélekedni? Inkább Kurtot választja majd Kurt helyett?” – kérdezi nem kevés iróniával a Kurier.»
A cikk nyitó képén az1986-i osztrák köztársasági elnökválasztás négy jelöltje az 1986. május 4-i első fordulóban: Kurt Waldheim, Kurt Steyrer, Freda Meissner-Blau és Otto Scrinzi. A június 8-i második forduló Waldheim győzelmével zárult, ő lett Rudolf Kirchschläger utóda. (Kép: APA)
(Az írás abban a Magyar Hírlapban jelent meg 1986. február 15-én, amelyiknek semmi köze sincs a ma azonos címet viselő nyomtatvánnyal.)