Kulcsfontosságúnak ígérkezik Hszi Csin-ping kínai államfő budapesti látogatása. Ezt az Orbán-kormány nyilván a 12 évvel ezelőtt meghirdetett „keleti nyitás” stratégiája eredményeként tünteti fel. Azonban a Fidesz uralma és a NER-lovagok országlása előtt is volt élet hazánkban. Mi több, hosszú távú stratégiai gondolkodás is. Ezt bizonyítja Medgyessy Péter 2003. augusztusi utazása Kínába, ami 44 év után az első, hivatalos, miniszterelnöki látogatás volt. (A nyitó kép forrása: https://mapinfluence.eu)

Kína újrafelfedezése magyar részről tehát már több mint két évtizeddel ezelőtt megtörtént. Ezt támasztja alá a Világgazdaság című napilapban terjesztett Kína országmelléklet, ami 2003 decemberében jelent meg. A melléklet főszerkesztője kollégánk, Trom András, az MTI egykori tokiói és szöuli tudósítója, Aranytoll életmű-díjas újságíró. Huszonegy évvel ezelőtti bevezető írása – Kína újrafelfedezése – a mai érdeklődő számára is hasznos és élvezetes olvasmány lehet.

Az ókori görögök úgy vélték, hogy Indián túl már csak szörnyek és vadállatok lakta sivatagok terülnek el. A megközelíthetetlennek hitt területek titkairól csak lassan lebbent fel a fátyol. Az egykori Kínára kezdetben a selyem irányította a figyelmet. A rendkívül finom, légies anyagért a perzsa satrapák és a római patriciusok hajlandók voltak hatalmas vagyonokat is kifizetni. Ettől kezdve elszaporodtak a távoli földről szóló mendemondák, de a valóság még sokáig rejtve maradt. Még az iszlám kereskedők és az első pápai követek beszámolói sem tudták eloszlatni a titokzatosság ködét. Marco Polo az utazásairól szóló beszámolóiban részletesen leírta Kathajt, de a korabeli olvasók jó része azt gondolta, hogy a valóságban nem létezik ilyen hely.

A legnagyobb arab utazó, Ibn Batuta hasonlóan hihetetlen történeteit híven tükrözik az Ezeregy éjszaka meséi. A portugálok által a 16. században kezdeményezett első kereskedelmi kísérleteket követő három évszázad során Kína elzárta magát a Nyugattól. Amint az Gianni Guadalupi „Kína felfedezése” című, a nyugati világ és a Mennyei Birodalom találkozásának viszontagságairól szóló, pazar könyvéből is megtudható, az ipari forradalommal és az annak következtében fellendülő kapitalizmussal vele járt, hogy Európa egyre agresszívabbá vált Kínával szemben, mivel másságát alsóbbrendűségnek tekintette. Végül kikényszerítették, hogy az ország megnyissa kikötőit a kereskedelem és az ópiumbehozatal előtt. 1860-ban az európaiak minden tekintetben Kína uraivá váltak, s azok is maradtak a 20. század legelejéig, amikor is a Qing-dinasztia bukásával a Mennyei Birodalom vége is elérkezett.

A gyarmatosítás vége, a császárság bukása az, ahonnan a maoista forradalom és a mai Kína gyökerei erednek. A huszadik század Kínáját már jobban ismerjük – habár a reformokig és a nagy nyitásig mintha ugyanaz ismétlődött volna, mint az előző ezer évben: mindenki és mindig meg akarta hódítani vagy legalábbis befolyása alá akarta vonni Ázsiának ezt a kulcsfontosságú országát. „Fu”: mandarin, „fűk” – kantoni dialektusban. Jelentése: jó szerencse és áldás Az ideológiai globalizáció jegyében (amely sokkal korábban kezdődött, mint a gazdasági) a Nyugat – és kiváltképp az Egyesült Államok – fenntartotta magának a jogot, hogy demokratikus zsinórmércéje szerint ítélje meg a kínai fejleményeket, és döntsön arról, hogy milyen mértékig tartja partnerének a világ legnépesebb országát. Mígnem elérkezett 1978, a reformok és a nagy nyitás éve, amikor Kína tulajdonképpen szinte észrevétlenül hozzálátott annak az üstökösszerű fejlődésnek az előkészítéséhez, ami mára igazi gazdasági nagyhatalmi státuszba repítette az országot, amely nyilvánvaló kapitalista vonásokat mutat.

Peking önmeghatározása szerint azonban még mindig a szocializmust építik, kínai jellegzetességekkel. Tavaly Kína már a világ harmadik áruexportőre volt. 325,6 milliárd dolláros kivitele a világexport 6,5 százalékát adta. A közvetlen külföldi tőke vonzásában tavaly 50 milliárd dolláros értékkel (a világ FDI-ának 9,4 százalékával) megelőzte az Egyesült Államokat. Kína bámulatos előretörésében a céltudatosságnak legalább akkora szerepe van, mint annak az összefogásnak, ami a közös feladatra – az ország gyarapítására – koncentrálja az emberiség munkaerő-tömegének egyötödét, és amihez ma már felhasználják a nemzetközi tudást, tapasztalatot, technikát, technológiát és tőkét. Habár Kínáról mindig utólag derülnek ki az igazán fontos dolgok, most határozottan kitapintható, hogy merre halad ez a nagyhatalom. A vezetők negyedik generációja – ami egy évvel ezelőtt vette át a stafétabotot Hu Jintao pártfőtitkár-államfő irányításával – októberben, a történelmi jelentőségű harmadik plénumon előterjesztette reformcsomagját, ami nem kevesebbet céloz meg, mint a teljes szabad piacgazdasággá átalakulást és azt, hogy 2020-ra 300-500 millió vidéki ember városlakóvá váljék.

A célok között szerepel az is, hogy a következő 17 év alatt Kína GDP-je a négyszeresére növekedjék, és meghaladja a 4000 milliárd dollárt (Japán GDP-je jelenleg 4300 milliárd dollár). Ezekhez a tervekhez öt harmonizációs cél is társul: a város és a vidék, továbbá a régiók közötti, a társadalom és a gazdaság, az ember és a természet, valamint a belföld és a külvilág gazdasága közötti egyensúly megteremtése. Medgyessy Péter augusztusban már a 21. század Kínájába látogatott el, ahol negyvennégy év után ez volt az első magyar kormányfői vizit. A tapasztaltak megerősítették a kormánynak azt a koncepcióját, ami Magyarország számára hosszú távú stratégiai célországgá jelölte Kínát.

Ezzel megkezdődött az ország újrafelfedezése. Ennél talán még fontosabb az, hogy Kína már jó ideje nemcsak felfedezte, hanem partnerségre alkalmasnak is találta Magyarországot.