Szőnyegek nyomában (is) járt Azerbajdzsánban szerzőnk. Tapasztalatait az alábbi cikkben foglalta össze, írása a Népszabadság 2007. június 11-i számában jelent meg. (A nyitó képen a bakui bástyarendszer egy részlete.)
«A Leányok bástyája Bakuban nemcsak a középkori városfal legismertebb látnivalója, de egyfajta kereskedelmi központ is. Környékén sorakoznak azok az üzletek, amikben az itt megtorpanó turistabuszok utasai szuvenírjeiket beszerezhetik. A népművészeti babáktól és ruháktól a rézdomborításokon át a szovjet idők visszamaradt (netán újragyártott) rekvizitumaiig a bőség zavara nyomasztja a látogatót. Aki azonban jól teszi – már amennyiben valódi azeri emléktárggyal kíván gyarapodni –, ha a legtöbb időt a szőnyegkereskedők szuterénjeiben tölti.
A Kaszpi-tenger nyugati és keleti oldalán egyaránt ősidők óta szövik a szőnyeget. Míg azonban az utóbbiak – a bokharaiak, a turkesztániak stb. – hagyományos mintázatában az emberábrázolás eleve ritkán fordul elő (az adott országok „szeretett vezetői” természetesen kivételek), addig a nyugati parton, Azerbajdzsánban egész életképek, családi jelenetek is tarkíthatják a padlóra, de még inkább a falra szánt szőttest. A nemes alapanyagokból, így gyapjú- vagy selyemszálból csomózott műalkotás nem hiányozhat egy valamire való nászajándékból, sőt, olykor a közepébe belecsomózzák az ifjú pár – esetenként erőteljesen idealizált – arcmását is. Ez persze nem készülhet holmi rohammunkában, a bőkezű rokon a fotót már jó előre továbbítja a műhelynek, ahol aztán annak alapján, mint valami kottából, megalkotják a jegyajándékot.
Az utazónak persze általában nincs annyi ideje, hogy magáról szőnyegképet „festessen”, így a meglévő készletekből válogathat, s jól teszi, ha a buszparkoló-helyektől távolabbra merészkedik. (Merészségre egyébként nincs különösebb szükség, a mindenütt jelen lévő rendőrség az óvárosi sikátorokban is garantálja a közbiztonságot.) A legjobban azért az jár, aki vidéken próbál szerencsét. Az épülő új országút mellett hosszas zötykölődéssel közelíthető meg például az azeri szőnyeggyártás egyik fellegvára, az ország északkeleti szegletében, az orosz határhoz közel fekvő Guba. Itt működik a Gadim Guba elnevezésű manufaktúra a Heydar Aliyev sugárúton. (Az utcanév nem szokatlan: a névadó az ország négy éve elhunyt vezetője, akinek szobrai és képei mindenütt láthatók, és akinek fia, Ilham Aliyev Azerbajdzsán jelenlegi elnöke.)
Nos, a szőnyegszövöde, amely száznyolcvan embernek ad munkát, két részből áll: a nagyobbik az üzem, a kisebbik az üzlet. A műhelyekben különböző méretű szövőszékek előtt, alacsony padokon ülve, szinte guggolva dolgoznak a lányok, asszonyok, akik a maguk elé feltűzött mintát követve variálják a színes fonalakat. A „shop”-ban lehet válogatni is a még „konyhameleg” szőnyegekből.
Egy 40×40 centiméteres darabot például húsz manatért kínálnak, ami úgy négyezer forintnak felel meg, és olcsóbb, mint a fővárosban a Leányok bástyája és a Sirvansah-palota között. A helyi fizetőeszköz, a manat (AZN) mellett külföldi pénzt is elfogadnak, sőt, hivatalos számlát adnak róla, ami az ország elhagyásakor megnyugtatóan hat a bakui Heydar Aliyev nemzetközi repülőtér vámtisztviselőire…»
(„Az újságíró archívumából” rovatunkban megjelenő írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)