Az 1990-ben egyesített Németország nyugati felét fokozatosan és egyre alaposabban megismerő magyar utazóknak sietett segítségére szerzőnk, aki a Ruhr-vidék egyik ipari központját ajánlotta az olvasók figyelmébe, a Népszabadság 2008. január 28-i számának „Utazás” mellékletében. (A nyitó kép forrása: https://www.espn.in.)

„Az egy unalmas város!” – vélekedett a szerkesztő, midőn Dortmundba indulva ajánlottam, hogy írok e rovatba úti célomról. Ám odaérkezésem után rögtön megingott a hitem e fenti kijelentés igazságtartalmában. Akkor éppen ugyanis labdarúgó-mérkőzésre készültek a helyi Borussia stadionjában, és városszerte sárga-fekete sálakba, sapkákba, miegyébbe öltözött tömegek áramlottak a meccs 83 ezer férőhelyes színhelye felé. Következésképpen: aki a német focibajnokság iránt érdeklődik, a helyi Westfalenstadion zöld gyepén egy őszi-tavaszi évadban, a Bundesliga valamennyi első osztályú csapatának játékát élvezheti. És ezt a Budapest–Dortmund fapados légijárat akár a magyaroknak is elérhetővé teszi.

Az arénától kőhajításnyira található a Westfalenhallen, Európa egyik legnagyobb és legmodernebb kiállítási és szórakoztató központja. Nyolc óriási csarnokában jól megférnek egymás mellett a nemzetközi vásárok és a nemzetközi sztárok. A www.westfalenhallen.de honlapon egy évre előre feltüntetik a várható rendezvényeket, csak győzzön az ember válogatni közöttük!

Ezek után térjünk be a 600 ezres város zöldövezetéből magába a központba, annál is inkább, mert még adósok vagyunk a cikk címében szereplő talányos esemény leírásával. A szóban forgó Reinold, egy 11. században élt lovag részt vett a kölni dóm építésében, ám ott – vezeklés címén – csak a munkájáért járó bér töredékét fogadta el, amit társai nem néztek jó szemmel, és ezt a jámbor férfiú agyonverésével juttatták kifejezésre. A Reinold koporsóját szállító targonca azonban magátói elindult, és Dortmundig gurult. Ahol megállt, ott építették fel – a lovagot szentként tisztelők – a nevét viselő templomot, amely ma is a városmag meghatározó eleme. A második világháborúban a Ruhr-vidéket ért angolszász bombatámadásokban a Reinoldkirche is súlyosan megsérült, de 1954-re helyreállították. Az ily módon megmentett műemlékek sorába tartozik a vele szomszédos zeneiskola is, amit – ezen a tájon eléggé rendhagyó módon – Aram Hacsaturjánról neveztek el, falai között fotókiállítással is tisztelegve az egykori szovjet-örmény zeneszerző emlékének. Az iparvárosnak elkönyvelt Dortmund kulturális élete persze nem korlátozódik a Westfalenhallenra, a város színházai, múzeumai, galériái is híresek, a 2002-ben megnyílt vesztfáliai filharmonikus koncertterem pedig nemzetközi zenei jelentőségű. A Konzerthaus előtti téren szürke kőtömb emlékeztet arra, hogy itt állt egykor Németország egyik legnagyobb zsinagógája, amit a nácik 1938-ban földig romboltak. 

Dortmund történelmi központja ma egyúttal a bevásárlóturizmus Mekkája, 80-100 kilométeres környékről, de még Hollandiából is ide járnak a „shopping” szerelmesei. Az áruházak, butikok kínálata minden ízlésnek és pénztárcának megfelel. A beszerzési körút végére megfáradt látogatót tárt karokkaI várják a különféle éttermek, vendéglők, kocsmák, amikben egy vaIami biztosan közös: ez a sör, amelynek főzési jogát még 1293-ban adományozta a városnak bizonyos Adolf von Nassau király, s aminek minőségére a dortmundiak azóta is kényesen ügyelnek.

Aki pedig a sörözésnél produktívabb szórakozásra vágyik, a Las Vegas-i rokonintézmények nyomába lépő helyi kaszinókban kísérelheti meg eurói szaporítását.

Lesz, ami lesz, kimondom/leírom: nem is olyan unalmas város ez a Dortmund!…

(„Az újságíró archívumából” rovatunkban megjelenő írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)