Kétszeresen is különös a most következő, jó hatvan esztendővel ezelőtti szemüveges írásom. Mindenekelőtt azért, mert főszereplője egy fiatal, rokonszenves, szaktudását a jénai Zeiss Műveknél is gazdagító olyan optikus, akinek nevét nem írhattam le a cikkemben, mert édesapja egy szerfölött szerény kollégám, a győri Kisalföld szerkesztőségének olvasószerkesztője, kiváló magyartanár volt. Ma már tudom tudom: Géza bácsi (mindenki így hívta) ebben az esetben túlontúl ügyelt az újságírói etikára. Kívánságát ezúttal megszegem: a cikkben szereplő „névtelen optikus” (legalább négy szemüvegem viselte tudása s alkotó keze nyomát) a szerénységemmel egyidős Bálint András volt. Édesapja pedig Bálint Géza. Andris, a Bálint család legidősebb fia, tragikus körülmények között, 27 évesen meghalt. Az alábbi cikkel (megjelent 1965. január 19-én) Andris barátom előtt is tisztelgek. (A nyitó képhez: a győri Rákóczi Ferenc utca, Fazekas köz, Gyógyszertár köz határolta kétemeletes lakóház földszintjén évtizedekkel ezelőtt optikusbolt és -műhely működött; az első emeletén pedig két, gyönyörű lány lakott; a kép forrása: Google.)
«Valamikor egy statisztikában szemet szúrt, hogy Magyarországon minden tizedik ember szemüveget visel. Egymillió szemüveges felnőtt, gyerek.
– Rossz a szemünk? – kérdem az optikust.
– Viszonylagos megállapítás, hogy rossz. A mi üzletünkbe előbb-utóbb mindenki bejön. Ha máskor nem, hát negyven–ötvenéves korában. Presbyopia – öregkori távollátás. Emiatt meg a legjobb szemű embernek is szemüveg kell.
Sienkiewicz Quo vadis-a jut az eszembe. Néró császár smaragdkövet tartott a szeme elé, és úgy nézte a gladiátorok párviadalát.
– Mióta ismerik a szemüveget?
– Majdnem egyidős az üveggel – válaszol a látszerész. – Néró „nézőkéje” mégsem volt szemüveg, bár használója kétségtelenül rövidlátó volt.
– Érdekes…
– Az üveg, a drágakövek és a folyadékok többé-kevésbé megtörik a fényt. Az első szemüveg a muranói üveggyárban készült az 1300-as években. Az arabok ennek előtte is foglalkoztak nagyítóüvegek köszörülésével, sőt, valószínű, hogy a kínaiak még előbb feltalálták az üvegcsiszolást.
– Mi is hát a szemüveg?
– A szem fénytörési rendellenessége által okozott látáscsökkenést javító, rendszerint keretbe foglalt lencse.
– Ebből arra következtetek, hogy nem mindig volt keretben…
– A középkorban nyers üveget tartottak a szem elé, és csak később jöttek rá, hogy csiszolni kell. Az üvegdarabokat a vásárokon ponyvára kirakva árusították, ki-ki a szeméhez próbálta a legmegfelelőbbet. Később a kalapra, sapkára erősítették, olyan formán, ahogy napjainkban a martinászok védőszemüvege csüng a sapkájukról. A tizenötödik-tizenhatodik században kézbe vették a szemüveget.
– Nagyanyámnak is volt még lornyonja…
– Évszázadokig hódított a lornyon, divatcikknek számított Mechanizmusa annyira bonyolult volt, hogy a múlt században a látszerésztanulók vizsgamunkaként lornyon- rugót készítettek. Aki jó rugót csinált, arra azt mondták: jó látszerész.
– Mi következett a lornyon után?
– A Schubert-keret. Fekvő ellipszis alakú keret; ezt követte az orrcsíptető a cvikker. Nagyon egészségtelen viselet, összeszorította az orrba vezető könnycsatornákat, gyulladást okozott A tizenkilencedik század közepétől napjainkig elkísérte az emberiséget a monokli. A monokli nem szemhibát javít, hanem az öregkori távollátás okozta kellemetlenségeket enyhíti. Ennek használata sem egészséges, izgatja a kötőhártyát.
Ez tehát a szemüveg múltja. A jelenét ismerjük, hiszen minden tizedik honfitársunk viseli, ki kerek, ki szögletes, mások széles vagy vékony keretben, színtelen, füstszínű, kék, zöld, piros és még ki tudja hány színben, formában. Rengetegen még ma is divatcikknek tartják, és három hónaponként vesznek új szemüveget, attól függően, hogy mi újdonságot produkálnak a szemüvegkeret-gyárak.
– Milyen lesz a jövő szemüvege?
– Lekerül az orr-ról, a szemhéj alá illesztik majd. Ezeket a kontakt-lencséket már nálunk is gyártják, egyelőre Igen drágák. Használatuk (mivel kicsit nehéz a szemnek) fárasztó. – Még újabb típus a tapadó lencse. A szakirodalom cornea-lencse néven ismeri. Az előbbinél könnyebb, és nem az egész szaruhártyát, csupán a szembogarat fedi. A szem légzését még így is zavarja. – A híres Zeiss Művek legutóbb csarnoklencsével lepte meg a világot. A szaruhártya és a szemlencse közötti rész az első csarnok. Benne van a fénytörő közeg, a csarnokvíz. Aránylag egyszerű műtéttel a parányi Zeiss-Iencse belehelyezhető a csarnokvízbe a szemlencse elé.
Az OFOTÉRT-szalon 1965 táján; a képet a regigyor.hu portál bocsátotta az infovilag.hu rendelkezésére; köszönjük!
– És milyen lesz a jövő OFOTÉRT-boltja? Mert itt (megnéztem az aprócska műhelyt is) aligha boldogulnak sokáig az optikusok.
– A vállalat tervei szerint a vidék első ülő-kiszolgáló látszerészboltja Győrött nyílik meg. Ahány kiszolgáló, annyi asztalka. A szemüvegre szorulók az asztalkánál foglalnak helyet, és az optikus a beteggel közösen kiválasztja a keretet és az üveget, sőt, az apró javításokat, igazításokat is elvégzik a szemüvegen. A látszerész a szemorvos patikusa. Az ülő-kiszolgálás megvalósításához elsősorban hely kell, legalább száz négyzetméteres bolthelyiség.
– Tessék, itt az új szemüveg – nyújtja a boltvezető.
Az órámra nézek. Huszonöt perc telt el.»