Az újságíró archívumából – „poloskák pedig nincsenek”

Hazánkban négy évet töltött dr. Alexander A. Arnot: ő volt első német diplomata, aki a rendszerváltás után az egységes Németország régi-új nagykövetségi épületében fogadta szerénységemet interjúra. Dr. Arnot négyéves moszkvai követségi munka után érkezett hozzánk, és képviselte hazáját az akkor Magyar Köztársaságnak nevezett országban; tőlünk Ukrajnába vezényelte a német külügyminisztérium, ahol ugyancsak a diplomáciai képviseletet vezette. A Wikipedia szerint negyedszázaddal ezelőtt nyugállományba vonult. – A Mai Nap 1992. január 5-i számában megjelent beszélgetésem a szövetségi köztársaság magyarországi nagykövetével egy hónappal előzte meg Helmut Kohl német szövetségi kancellár budapesti látogatását.

A nyitó képen: Alexander Arnot, a Német Szövetségi Köztársaság budapesti nagykövete és Szabó Géza kanonok és köszönti egymást a Szent István Bazilika új harangjának Budapestre érkezése alkalmából rendezett egyházi ünnepségen a Szent István téren 1990. augusztus 8-án. (MTI Fotó: Asztalos Zoltán) – A passaui Perner cég műhelyében öntött, 90 mázsás harang elődjét német katonai célokra használták fel. Pótlását a Neue Bildpost című német lap szerkesztősége és olvasótábora szorgalmazta, elismerve ezzel a német kérdésben a magyarok által 1989-ben tanúsított magatartást. A harang a Mozart hajó fedélzetén augusztus 8-án érkezett Budapestre, augusztus 20-án Paskai László bíboros, prímás szentelte fel.

Hónapokig tartott felújítás-átalakítás után a volt keletnémet diplomáciai képviselet Népstadion úti (ma újra Stefánia úti) épületegyüttesében állították föl az immár egységes Németország budapesti diplomáciai misszióját. Dr. Alexander A. Arnot, a Németországi Szövetségi Köztársaság nagykövete az új év első munkanapján fogadta lapunk külpolitikai szerkesztőjét, és válaszolt a kérdéseire.

– Nagykövet úr, milyen érzés a honeckeri rezsim egykori budapesti diplomáciai képviseletének az épületében dolgozni?

– Egyszerűen semleges. Egy történelmi emlék köt össze ezzel az épülettel: az a fogadás, amelyet az egykori NDK-ból és NSZK-ból való bizottság adott 1990. október 3-án, a német egység kikiáltásának a napján. Maga az aktus valójában a szemközti honvédségi kaszinóban zajlott le, jómagam viszont itt köszöntöttem az addig két német kolónia tagjait. Egyidejűleg itt fejezhettem ki köszönetemet Antall miniszterelnök úrnak, aki kezdettől fogva a német egyesítésért szállt síkra, és persze a magyaroknak, hogy cselekvő és európai módon hozzájárultak a történelem formálásához.

– Mi lett az Izsó utcai, egykori NSZK-nagykövetségi épület sorsa? Megtartották vagy eladták?

– Azt az ingatlant csak béreltük a Diplomáciai Testületet Ellátó Igazgatóságtól.

– És a német konzulátus továbbra is a budai Nógrádi utcában működik?

– Nem, az is ide, a Stefánia útra költözött.

És a „poloskák”?

– Igaz-e, mint hírlik, hogy itt, a volt NDK volt nagykövetségének az épületében csak úgy hemzsegtek a „poloskák”, azaz a Stasi, a hírhedt keletnémet állambiztonság lehallgatókészülékei? Azt is hallottam, hogy a pincében volt a keletnémet belső elhárítás magyarországi központja…

– Közvetlen tudomásunk nincs erről, mi is csupán híreszteléseket hallottunk. Persze, előfordulhatott, hogy annak idején, az utolsó pillanatokban még a keletnémet illetékesek eltüntették a poloskákat. Amikor az egységes Németország az épületet átvette, már nem lehetett megállapítani lehallgatóberendezés létezését.

– Hogyan vélekedik kétoldalú kapcsolatainkról?

– Szerencsénkre már a rendszerváltás előtt is a kiegyensúlyozottság, az együttműködésre törekvés jellemezte Bonn és Budapest viszonyát. Amióta demokrácia van Magyarországon, a feltételek még inkább az európai szabványoknak megfelelően alakultak, és elmondható: kapcsolataink elképesztő méretű és gyorsaságú szélesedésének lehetünk tanúi. Ehhez persze a bonni magyar és az itteni német külképviselet munkatársai éppúgy hozzájárultak, mint a két ország különféle politikai, gazdasági, kulturális, tudományos tényezői. Nagy öröm számunkra, hogy a pártállami/állampárti irányítás, a „központ” megszűntével az egyéni, tehát nem állami kezdeményezések jutottak túlsúlyba. Nagyra értékeljük a városok, községek partnerségét, a tudományos-kulturális szervezetek mind gyümölcsözőbb együtt munkálkodását, a sokrétű személyes kapcsolatokat.

– Mennyire fontos hazánk a Németországi Szövetségi Köztársaság számára?

– Magyarország politikailag, gazdaságilag, kulturális vonatkozásban kiemelkedő jelentőségű Németország számára. Abszolút számokban a fontosság persze aligha mérhető. Érthető módon közvetlen szomszédainkkal, Franciaországgal, a Benelux-államokkal, Svájccal, Ausztriával a legintenzívebbek a gazdasági kapcsolataink. Alkotó értelmiségieinket – írókat, képző- és zeneművészeket – tekintve Magyarországgal szokatlanul szorosak a kapcsolataink, amelyek sok vonatkozásban túlszárnyalják az említett szomszédainkkal ápoltakat is.

– Fenntartják-e, támogatják-e a valamikori NDK-magyar testvérvárosi szerződéseket?

– Igen, szeretnénk, ha az új német tartományok és a magyar városok eddig megvolt kapcsolatai új életre kelnének, annál is inkább, mert a volt NDK-ban e partnerséget befolyásoló alapvető személyi-szervezéti változások is végbementek.

Hunniát tanulja

– Melyek azok a legfőbb célok, amelyeket nagykövetként az idén szeretne elérni?

– A nagykövetek tisztüknél fogva bizonyos befolyást képesek gyakorolni a kormányokra, de nem ők mondják ki a végső szót, nem ők döntenek, és nem is ők az igazán cselekvő személyiségek. Ez a kormányfők tiszte. Hadd utaljak arra, hogy Bonn és Budapest kétoldalú politikai szerződése és egy sor egyéb megállapodásának az aláírása előtt állunk. Ebből az alkalomból a szövetségi kancellár Magyarországra látogat…

– Mikor üdvözölhetjük Kohl kancellár urat Budapesten?

– Annyit elárulhatok, hogy igen rövid időn belül, de miután az időpontot még nem hozták nyilvánosságra, a szövetségi kancellári hivatal nevében nem szólhatok. Egyébként, ami az idei terveimet illeti, nagy figyelemmel követem a magyarországi változásokat, és tiszta szívemből kívánom, hogy hazájuk gazdaságilag is mielőbb fölzárkózzék Európához. Szociális vonatkozásban ugyanezt kívánom a magyaroknak, szeretném, ha a németországihoz hasonló magas szociális biztonságot nyújthatnának az itt élőknek. Ezt a szociálpolitikát csak erős gazdasági háttérrel lehet megvalósítani. Mindazonáltal sokat utazom is az országban, mivel, miként Párizs nem Franciaország, akként Budapest sem egyenlő Magyarországgal.

– Segíti-e önt a Külügyminisztérium abban, hogy „megtanulja” Magyarországot?

– Mint általában a demokratikus országokban, itt is szabadon mozoghatok munkatársaimmal együtt, ápolhatom, építhetem a személyes kapcsolatokat. Persze a Külügyminisztériumtól is mindennemű segítséget megkapok munkámhoz.

– Kapcsolatban áll-e a magyarországi ellenzékkel is?

– Természetesen, mert fontos, hogy az ellenzék helyzetértékelését is megismerjük. A személyes kontaktusokon túl meghívásra jelen vagyunk a párttanácskozásokon és a parlamenti vitákon.

Csodák nincsenek

– Milyen módon támogatja a nagykövetség a magyarországi németeket?

– A nemzetiségek támogatása állami feladat. Mindazon által az 1987-ben kötött megállapodás lehetővé teszi részünkről a német kisebbség sokoldalú segítését. A többi között óvónőket, tanárokat képezünk Németországban, anyanyelvi tananyaggal látjuk el az itteni oktatási intézményeket. Országjáró útjaimon rendszeresen találkozom a német nemzetiségek vezetőivel és azokkal, akiket ők képviselnek.

– Engedje meg, hogy befejezésül elmondjam: Németország keleti felének, az egykori NDK-nak és Magyarországnak hasonlók a problémái. Csakhogy miközben Kelet-Németország mellett ott van Nyugat-Németország, Magyarországnak nincs nyugati hátországa. A kommunizmus máig fájó sebeket ütött, gyógyításuk hosszú időbe telik, az emberek viszont türelmetlenek. A működőképes gazdaság fölépítése hosszadalmas folyamat, mindenkitől áldozatokat követel. Ez az érzés Bulgáriától Kelet-Németországig, Vlagyivosztoktól Sopronig összeköti az embereket. De higgyék el: egyetlen kormány, még a német sem képes csodákat művelni, még ha Németország gazdag is. Véleményem: az új kormányokkal szembeni türelmetlenség nem megoldás. A nehézségeket, problémákat nem szabad a mostani kormányok nyakába varrni, világosan látni kell, ki miért felelős. A végleges pozitív fordulat csak szorgalmas munkával, közös erőfeszítéssel valósítható meg.

– Nagykövet úr, köszönöm a beszélgetést!