Jó fél évszázada annak – 1971. február 7-én népszavazás útján döntötte el Svájc –, hogy választhatnak az alpesi köztársaság női állampolgárai, és persze választhatók is. Erre emlékezvén emeltem ki archívumomból a Magyar Hírlapban (még távoli rokonságban sincs a mai, azonos című internet-portállal) 1981 elején megjelent egyik írásomat, amelynek középpontjában az alpesi köztársaság máig legjelesebb szociáldemokrata politikus asszonya szerepel. Ha sorolni kellene a helvét híres nőket (természetesen időrendben!), akkor alighanem így festene a képzeletbeli galéria: Johanna Spyri (1827–1901) írónő, Emilie Kempin-Spyri (1853–1901), az írónő unokahúga, jogász, aki első svájci nőként szerzett doktori címet, a kiemelkedően bájos Sophie Taeuber-Arp (1889–1943), festő, szobrász, építész, táncművész, a dadaizmus svájci úttörője, a nácik megátalkodott ellenfele, Iris von Roten (1917–90), a női egyenjogúság eltökélt harcosa (egyetértést és hatalmas fölháborodást is keltő «Frauen im Laufgitter» című könyvének visszhangja öngyilkosságba kergette), Marthe Gosteli (1917-2017), akinek végül is – fáradhatatlan küzdelme eredményeként – szavazati jogukat köszönhetik a svájci nők…Elisabeth Kopp (81 éves), Svájc első női minisztere…dr. Lilian Uchtenhagen (1928. szeptember 7.–2016. szeptember 6. szociáldemokrata politikus, aki az alábbi írás főszereplője. Íme:

«Keresd az asszonyt! – mondja a rendőr-tisztviselő nem is egyszer az idősebb Alexandre Dumas Párizsi mohikánok című darabjában. A szállóigévé vált biztatást akkor szoktuk idézni, amikor valamely ügy hátterében – vagy éppen előterében! – a gyengébb nem képviselője áll. Miként legutóbb is, pár nappal ezelőtt, a Svájci Szociáldemokrata Párt rendkívüli kongresszusa összehívását is egy hölgy személye körül kialakult politikai vihar tette szükségessé. Állítólag… A feltétélezés és egyáltalán a feltételes mód használata ugyanis ebben az esetben rendkívül indokolt.

A fiatal Lilian Uchtenhagen.

A főszereplővé előlépett rendkívül okos és feltűnően csinos dr. Lilian Uchtenhagen parlamenti képviselőnő a svájci szociáldemokraták egyik vezéralakja. A bázeli és a londoni egyetemen tanult – írja róla a svájci Ki kicsoda? – summa cum laude, azaz kitüntetéssel szerezte állam- és jogtudományi doktorátusát. (Az államadósság határai címmel írta meg doktori értekezését.) Férje orvos: pszichológus és elmegyógyász; a házaspár három madagaszkári gyereket fogadott örökbe. Lilian asszony nem egy interjúban hangoztatta: borzad mindenfajta megkülönböztetéstől, és tiltakozik mindennemű faji, társadalmi diszkrimináció, az osztályelnyomás, a nők kettős elnyomása ellen. Küzdelme egyik nagy célja megvalósulásának tekinti, hogy a demokrácia fellegvárának kikiáltott Svájcban 1971 óta a nők is választók és választhatók. Dr. Lilian Uchtenhagent nem sokkal később beválasztották az alpesi ország 200 tagú szövetségi gyűlésébe, a parlamentbe. Kristálytiszta logikával fölépített, kikezdhetetlen érvekkel megtűzdelt, szenvedélyes hangú felszólalásaival nem csupán párttársai, hanem a polgári pártokhoz tartozók körében is elismerést aratott. És persze rengeteg irigyet, ellenfelet, sőt, ellenséget is szerzett magának a még ma is meglehetősen konzervatív gondolkodású svájci férfiak között.

A svájci szociáldemokraták minap lezajlott rendkívüli kongresszusa persze nem volt előzmény nélküli. Három polgári párttal (a Svájci Radikális Demokrata Párttal, a Svájci Kereszténydemokrata Néppárttal és a Svájci Néppárttal) koalícióban (az 1953–59 közötti időszakot kivéve) immár negyven esztendeje cselekvő részese a végrehajtó hatalomnak, a szövetségi tanácsnak nevezett kormánynak, amelyben, két szövetségi tanácsosi, azaz minisztere foglal helyet. (A Svájci Államszövetség kabinetjének mindössze hét tagja van, ők irányítják az ügyosztálynak nevezett minisztériumokat. A 23 kantonban szintén működik kormány és titkos szavazással választott parlament, ami a kanton saját alkotmánya szerint dolgozik. A politikai pártok, szakszervezetek stb. ugyanezen az elven működnek.) A múlt ősszel lezajlott választások alkalmával évtizedek óta a legrosszabb eredményt érték el a szociáldemokraták: négy képviselői helyet veszítettek, és csupán 47 jelötjük jutott be a parlamentbe. Választói fokozatosan elhagyják a nyugat-európai szociáldemokrata pártok között a jobbszárnyon elhelyezkedő svájci pártot, és inkább az alternatív baloldali mozgalmakat részesítik előnyben. Ezt a helyzetet használták ki a polgári koalíciós partnerek, hogy megannyi szociáldemokrata kezdeményezés elvetése után újabb döféssel gyengítsék kormányzó társukat.

Szociálpolitikai, pénzügyi, energiapolitikai, környezetvédelmi kérdésekben már addig is sorra kisebbségbe szorultak a szociáldemokraták a radikálisok jobbszárnyának erősödése folytán. Legutóbb pedig Lilian Uchtenhagennek a megüresedett pénzügyminiszteri posztra jelölésekor szenvedtek látványos vereséget. A parlament ugyanis „korainak” találta, hogy a zürichi tudós asszony személyében – az ország történelmében először – női tagja is legyen a kormánynak. Helyette a polgári pártok „jelöltek” egy másik szociáldemokratát, Otto Stichet és őt is választották meg. A kész tények elé állított szociáldemokrata pártnak nem volt más választása, mint rendkívüli kongresszuson eldönteni: maradjon-e a kormányban (ahol másik képviselője Pierre Aubert külügyminiszter), vagy a koalícióból való kilépésével ellenzékbe vonuljon? Jellemző svájci módszerrel a szociáldemokrata pártvezetőség a kilépés mellett és ellen érvelő dokumentumot bocsátott a párttagság rendelkezésére. Három lehetőség közül lehetett választani:

a) a párt feltétel nélkül továbbra is részt vesz a végrehajtó hatalomban;

b) csak a következő, 1987-ben esedékes választásig marad, közben kidolgozza az ellenzékbe vonulás stratégiáját, illetve feltételekhez köti a részvételt (a kormányzó pártoknak meg kell egyezniük a minimális közös programban, a kormánynak és a parlamentnek együtt kell működnie a szociáldemokrata célok és javaslatok megvalósításában);

c) ellenzékbe vonulás.

A rendkívüli kongresszus tizenegy órás vita után úgy döntött, hogy a párt nem vonul ellenzékbe és miniszterei is maradnak á szövetségi tanácsban. Helmut Hubacher pártelnök és vezető társai, a francia- és német-svájci pártszekciók ezzel a kongresszusi döntéssel kisebbségbe kerültek. Az erővonalak továbbra sem a leghatározottabbak, ugyanis a koalícióban maradás mellett 773, ellene 511 küldött szavazott. A párttagság elé bocsátott dokumentumban említett új stratégia kidolgozása – megfigyelők szerint – nagyon is időszerű.

Évente mintegy ezren hagyják el a mintegy 50 ezer tagot számláló Svájci Szociáldemokrata Pártot, és csak nagyon kevesen kérik a felvételüket. Dr. Lilian Uchtenhagen és társai a balszárnyon nagyon is tisztában vannak a pártmegújítás szükségességével. Mindenekelőtt helyre kellene állítani a párt egységét a jobbszárny hangadóinak a meggyőzésével. Ugyanakkor új tagokat kell toborozni elsősorban a baloldali elégedetlenkedők és a párttal rokonszenvezők soraiból, a választásokon részt nem vevő olyan polgárokból, akik kiábrándultak a polgári többségű kormány politikájából. A szociáldemokrata baloldal reálisan mérte föl az ellenzékbe vonulás hátrányait: a párt úgysem érne el átütő sikert, viszont elesnék számos olyan fontos információtól, amelyhez a kormányban részt vevő miniszterei révén eddig hozzájutott. Ugyanakkor a tagság jó része is kiszorulna sok, féltve őrzött pozícióból, vezető állásból, ami megint csak a párt további gyengülésével járna, hisz’ elfordulnának tőle.

Nem keserítette el Lilian asszonyt, hogy egyelőre nem kapott bársonyszéket. Mint optimista nyilatkozataiból kicseng: ezután is küzdeni fog azért, hogy megváltoztassa elsősorban pártbéli társai – és általában – a svájci férfiak konzervatív felfogását. Nem elég keresni, szeretni is kell az asszonyt, még ha okos, vezetésre termett is.»

“Az újságíró archívumából” rovatunkban közölt írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.