Kelet-Németország legnépesebb nemzetisége, a szorb népcsoport életéről számolt be jegyzetében a Népszabadság berlini tudósítója, cikkünk szerzője. Azzal a nem is titkolt szándékkal, hogy bemutassa: a kisebbséggel való együttélés alakítása a többségi nemzetet is jellemzi. Írása a legnagyobb példányszámú hazai napilapban 1987. november 17-én jelent meg.

Weißwasser – Bela Woda; Forst – Baršć; Bautzen – Budyšin…

A kétnyelvű helységnév-táblák az NDK délkeleti részén azt jelzik, hogy nemzetiség lakta vidéken járunk. A legnyugatabbra élő szláv népcsoport, a szorbok által benépesített lausitzi tájakon nem szenzáció, hanem mindennapos gyakorlat a nemzetiségi nyelv használata; az üzletek feliratai éppúgy németül és szorbul tájékoztatnak, mint ahogy kétnyelvűek az ünnepi alkalmakra kifüggesztett jelmondatok is.

A kelet-németországi Bautzen történelmi magjához tartozik az Ortenburg-vár, amelynek egy részét annak idején Hunyadi Mátyás építtette újjá. Kastélytornya azóta is a magyarok királyának nevét viseli.

Ilyenek az idén a szokásosnál nagyobb számban adódtak az NDK szorb állampolgárai számára. A tavasszal bonyolították le Cottbusban az őket tömörítő szövetség, a Domowina XI. kongresszusát, az ősszel pedig Hoyerswerdában ünnepélyesen megemlékeztek a szervezet megalapításának 75. évfordulójáról. A nevezetes alkalmak tiszteletére a városokban az NDK nemzeti lobogói mellett a szorbok kék-piros-fehér zászlai díszítették az utcákat, a középületeket.

Szorbnak lenni — szlávnak lenni! — német földön hosszú évszázadokon át egyet jelentett a fokozott elnyomatással, a megkülönböztetések halmozódásával, a lassú elsorvasztás ki nem mondott ítéletével. Az erőszakos germanizálásnak estek áldozatul a középkor végére eltűnt Elba menti szlávok, a polábok, s ez a sors fenyegette a szorbokat is. Önvédelmi, létfenntartási reflexük működését jelezte a Domowina 1912-i zászlóbontása Hoyerswerdában. Abban az időben a német imperializmus már nyíltan hirdette a „térnélküliség” elméletét, s a szlávok – meg más „alsóbb rendű” népek – rovására való terjeszkedés elve a nagynémet törekvések egyik tartópillérévé vált. Az iskolákból kiszorították a szorb nyelv oktatását, felerősödött a németesítés. Válaszul a szorbok kisebb-nagyobb egyesületei, kultúrakörei közös szervezetbe tömörültek, igyekezvén szembefordulni a fenyegetéssel.

Az 1486-ban elkészült, a fal síkjából merészen kiemelkedő domborművet Mátyás király egyetlen hiteles ábrázolásának fogadja el a szaktudomány. A kompozíció fejét ugyanis annak idején több ízben is Budára szállították, az uralkodó arcvonásait a legtökéletesebben áttéve ott adták meg végső a portré végső formáját.

Az első világháború után sem csillapodott a küzdelem a nemzetiségi – alapvető emberi – jogok védelmében. A szorbok között máig emlékezetes, hogy a szászországi parlamentben egyedül Thälmannék, a kommunisták követelték a szorb egyenjogúság törvénybe iktatását.

A húszas években tapasztalt kétségtelen fejlődést, a színpompás szorb kultúra és népművészet virágzását megtörte a fasizmus. Hitlerék előbb megkísérelték a Domowinát saját ízlésük szerint átformálni. Javasolták például, hogy vegyék fel a „szorbul beszélő németek szövetsége” elnevezést. A fasiszta agyszüleményt a Domowina 1937-i gyűlése „Inkább becsületben elbukni, mint becstelenségben megalázkodni!” felkiáltással elvetette. Ezután a nácik betiltották a szorbok szervezetét, székházukat a Gestapo lefoglalta, múzeumukat kirabolták. A szorb tanárokat és lelkészeket elüldözték Lausitzból.

A szörnyű elgondolások és a hozzájuk fogható tények ismeretében könnyen belátható, hogy 1945 a szorbok számára kétszeresen is a felszabadulást hozta. Már az év májusában – a szovjet és a lengyel katonai hatóságok ösztönző támogatásával – megkezdődött a Domowina újjászervezése. Az 1949-ben megalakult új, demokratikus német állam, az NDK pedig alkotmányának 40. paragrafusával törvényben rögzítette: „A Német Demokratikus Köztársaság szorb nemzetiségű állampolgárainak joga anyanyelvük és kultúrájuk ápolása. E jogok gyakorlását az állam segíti.”

S hogy ez menynyire így igaz, azt a Domowina kongresszusán Jurij Grós főtitkár meggyőző példák sokaságával tudta illusztrálni. Beszéde, akár a többi felszólalás, természetesen szorbul hangzott el, a nyelvet nem értő hazai és külföldi vendégek számára szinkrontolmácsolással.  (Romániában a magyar nemzetiség kongresszusán mindenki románul beszélt – a Bukarestből kiküldött rangos vendég kedvéért… A szerző megjegyzése.)

A főtitkár beszámolt egyebek között az anyanyelvi oktatás további bővüléséről az utóbbi években. Cottbus és Drezda megye általános iskoláiban 5800 gyermek tanulja ezt a nyelvet, s az NDK-ban két szorb gimnázium is működik. A nemzetiségi értelmiség, a pedagógusok képzése a bautzeni Karl Jannack Főiskolán folyik, s a lipcsei Karl Marx Egyetemen is működik szorb nyelvészeti szak.

Egy napi- és egy hetilap, valamint egy havi kulturális folyóirat jelenik meg szorbul, előfizetőik száma az utóbbi másfél évtizedben 65 százalékkal nőtt. A Domowina könyvkiadója az elmúlt öt esztendőben 433 művet jelentetett meg, közülük különösen a népdalgyűjtemények örvendenek nagy keresletnek. Népszínházuk huszonkét szorb nyelvű bemutatót tartott, a drezdai Szorb Film Alkotóközösség pedig rövid- és dokumentumfilmeket készít. Rendszeresen sugároz nyelvükön a cottbusi rádióstúdió. Nagy népszerűségnek örvend az NDK-ban és határain túl a Szorb Állami Népi Együttes.

Történik mindez folyamatosan, nem kampányjelleggel, egy 16 milliós országban, a lakosság mintegy kétharmad (!) százalékának javára. Annak a százezer embernek az érdekében, aki egyébként mind jól beszél németül, sőt esetenként éppen a nemzetiségi anyanyelvükön való választékosabb kifejezések meglelése okoz számukra gondot. Itt és ezért különösen nagy a jelentősége az írott szónak, a szorb irodalom művelésének – hangsúlyozta Jurij Brezán író, a szorbok élő klasszikusa.

A lausitzi szorboknak nincs ugyan az NDK határain túl anyanemzetük, ám a legközelebbi rokonaikkal folyamatosan ápolják – ápolhatják – kapcsolataikat. Rendszeresek és kölcsönösek a látogatások, tapasztalatcserék lengyel és csehszlovák tudományos és kulturális intézményekkel, iskolákkal, vállalatokkal, termelőszövetkezetekkel.

Az elmúlt öt évben a Domowina központját és helyi szervezeteit – Keletről és Nyugatról – harmincötezer vendég kereste fel, tanulmányozva a szorbság élet- és munkakörülményeit. Az NDK-ban nyugodtan és örömmel fogadják az ez iránt érdeklődőket: nincs okuk a szégyenkezésre.

(„Az újságíró archívumából” rovatunkban közölt írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)