Miközben az addigi, jócskán idejét múlt politikai rendszert eresztékeiben és alapjaiban megbolygató, döntögető jótékony vihar dúlt 1989 tavaszától Európa-szerte, mindenekelőtt Magyarországon, továbbá Lengyelországban, Csehszlovákiában és Romániában is – persze nem egyforma sikerrel – a „szocialista világrendszer” legellenállóbb európai bástyájának legöregebb és legmakacsabb keletnémet parancsnokai minden erejükkel (a rendőri és állambiztonsági erőszakszervezeteket is bevetve) igyekeztek fenntartani a fenntarthatatlant. A Német Demokratikus Köztársaságról van szó, ami német volt ugyan, de demokratikus és köztársaság aligha. (Ezt nem egyszer személyesen is megtapasztalhattam.) A fennmaradás igyekezete feketén-fehéren kiolvasható (az akkor még újság) Magyar Hírlap harmincöt esztendővel ezelőtti írásaiból. Íme:
Az NDK budapesti nagykövetének exkluzív interjúja lapunknak
Figyelmen kívül hagytuk saját hibáinkat
Hihetetlen gyorsaságú történelmi változásoknak lehetünk tanúi a Német Demokratikus Köztársaságban! Izgalmasabbnál izgalmasabb távirati jelentések tucatjai érkeznek abból az országból, ahonnan évtizedeken át leginkább csak gondosan ellenőrzött, csiszolt tervteljesítési és protokollhíreket kapott a sajtó, ahol – a propagandagépezet szerint állítólag – minden példaszerű rendben és tervszerűen folyt. Olyannyira szép, derűs világot festett az ország sajtója, hogy már-már nem is kellett elolvasni a sok hasábos cikkeket, miután anélkül is tudvalevő volt: a tervet túlteljesítették, nagy ütemben folyik a lakásépítés, az ország (első számú) vezetőit tisztelet, megbecsülés és szeretet övezi. Megtudhattuk, hogy az NDK népe egy emberként küzd a nemzetközi imperializmus mesterkedései ellen, szolidáris a tőke súlya alatt roskadozó százmilliókkal. De még csak halvány utalás sem történt arra, hogy egyre súlyosabb ellátási nehézségek kedvetlenítik el az embereket, hogy a mindenható pártállam és hatóságai mindenütt jelen vannak, hogy nem célszerű másként gondolkodni, beszélni, semmi értelme (egyelőre) az utazási korlátozások miatt szót emelni és még Gorbacsovot, a peresztrojkát sem igen kell méltatni.
Aztán szinte egyik napról a másikra berobbant a valóság: (sokáig nem NDK-forrásból értesülhetett a világ) ezrek, tízezrek tüntetnek a vélemény-, a sajtó- és az utazási szabadságért, az ellenzéki szervezetek megtöréséért, a párt- és állami vezetők kiváltságainak eltörléséért, az őszinte szóért, a rendőrség és főként az állambiztonsági szervek mindenhatóságának a megszüntetéséért, a demokráciáért. E követelésekre a hatalom előbb gumibottal, letartóztatásokkal válaszolt – éppen a legrosszabbkor, az NDK kikiáltásának 40. évfordulója körüli napokban. Aztán már annyira súlyossá és robbanékonnyá vált a helyzet, hogy alapvető változásokba kellett kezdeni. E fordulatról beszélgettünk GERD VEHRESSZEL, az NDK magyarországi nagykövetével, aki exkluzív interjú keretében válaszol kérdéseinkre:
– Nagykövet úr, hazája állampolgáraként miként ítéli meg a múlt napokban – a szeptember óta mostanáig eltelt időszakra gondolok – az NDK-ban végbement eseményeket?
– Nem hetekkel, több hónappal kell visszatekintenünk: kiéleződtek az NSZEP programja, a XI. pártkongresszus határozatai, a gazdasági fejlesztés tervei és a valóság közti ellentétek. A népgazdaság problémái megsokasodtak, a bel- és külkereskedelem sem mennyiségileg, sem minőségileg nem volt képes kielégíteni a lakosság igényeit. Növekedtek a teljesítményelv megvalósításában az ellentétek, mind élénkebb vita tárgyává vált a bérpolitika, az ártámogatás és a társadalmi juttatások rendszere. A természeti környezet károsodásából adódó gondok és problémák szintúgy nem csökkentek. – Komoly zavar támadt a nép és az országot vezető Német Szocialista Egységpárt bizalmi viszonyában.
– Az NDK 40. születésnapján megvont mérleg kiélezte a hangulatot, a nyíltságot, a demokráciát, az állampolgárok beleszólási jogát követelő tüntetésekre került sor, amelyeket a rendőrség – az érvényes rendelkezések alapján – október 7-én, 8-án és 10-én megakadályozott. – Közvetlenül a nemzeti ünnep után megkezdődött a helyzet tisztázását szolgáló folyamat az NSZEP-ben és a vele szövetséges pártokban. Előbb a politikai bizottság október 11-i nyilatkozata, majd pedig a 18-i kb-ülés a megújuláshoz vezető fordulat nyitányává váltak. Leszögezték: meg kell kezdeni a legszélesebb körű párbeszédet mindazokkal, akik érdekeltek az NDK békés fejlődésében. – Világosan látni kell, két dolog késztette cselekvésre az NSZEP-t. Az egyik: a párttagság hangulata, megdöbbenése a vezetés bénító szótlanságát tapasztalva, a másik: a részben spontán, részben pedig az egyházak által szervezett megmozdulások a demokráciáért.
– Jellemző mozzanatként szeretnék utalni a lipcsei városi parlament egyik NSZEP-képviselőjének, Bernhard Knuppnak a testület október 28-i ülésén mondott szavaira: „Az utcákon tüntetők bátorságuk, elszántságuk és őszinte aggodalmuk kifejezésre juttatásával indították el a változás folyamatát. Éppen ezért bocsánatot kell kérnünk ezektől az emberektől a róluk alkotott buta és valótlan véleményünkért…”
– Véleménye szerint mi az oka, hogy a váltóállítás a reformok, a nyíltság és a nyitottság irányába csak most következ(het)ett be?
– Ezen mi is törjük a fejünket. A november 8-ára összehívott legközelebbi kb-ülés feladata, hogy az okokat elemezze, levonja a tanulságokat és meghatározza a jövőbeni helyes cselekvést. Az eddigi vitákból is kiderült: hibás tájékozódás és tájékoztatás, a gondok megoldásának halogatása, tehát időveszteség, belső és külső tényezők hatása vezettek a helyzet szinte végsőkig való kiéleződéséhez. A vágyak és a valóság eltértek egymástól. Miközben a nyugati destabilizációs kísérletekkel hadakoztunk, figyelmen kívül hagytuk a saját hiányosságainkat és a belső okokat.
– A magyar közvélemény igen nagy érdeklődéssel és rokonszenvvel figyeli az NDK-beli eseményeket. Szolidáris volt az utcára vonulókkal, a változást követelőkkel akkor, amikor a karhatalom elrettentő célú keménységgel lépett föl ellenük, most is drukkol a németeknek, hogy békében, megrázkódtatás nélkül „váltsanak sebességet”. Ugyanakkor az a vélemény alakult ki nálunk, hogy a csúcson végrehajtott néhány személycsere még nem oldja meg az alapvető problémákat. Azaz: legnagyobbrészt továbbra is azok vannak a vezető pozíciókban, akik hosszú ideig akadályozták a kibontakozást. Mi a véleménye a „régi gárda” hitelességéről? Várhatók-e további személycserék a fontos felső és alsóbb posztokon?
– Igen, várhatók, mindenekelőtt a november 8-i kb-ülésen terjesztenek elő és vitatnak meg a legfőbb párt- és állami tisztségek betöltésére vonatkozó személyi javaslatokat, és hoznak döntéseket. Az önök lapja is bőven tudósított eddig is a berlini, lipcsei és drezdai nyilvános vitákról, azokról a széles körű és sokoldalú párbeszédekről, amelyeken a lényegi változtatásokra vonatkozó javaslatok mellett személycseréket követelnek a kulturális ügyeket felügyelő kb-titkári poszton, az állambiztonsági, az oktatási, a belügyminisztérium élén. Nem vitás: ha fordulatot akarunk, akkor tisztázni kell a tartalmi kérdéseket – ebből a célból az NSZEP cselekvési programot terjeszt elő –, s a legrátermettebbeket kell pozícióba emelni.
– Mondjuk ki őszintén: belpolitikai kurzusváltás zajlik az NDK-ban! Információi szerint ez milyen mélységű lehet? Mekkora a jelenlegi ellenzék esélye arra, hogy a kommunista párt és a vele „blokkot alkotó” pártok elismert ellenzékeként (netán szövetségeseként) részt vállalhat (kaphat) a megújulás–megújítás felelősségéből?
– Igen, vállalhat és kaphat, ha az ellenzék elismeri a szocialista rendszert. Ezen az alapon minden társadalmi-politikai erővel létrejöhet a párbeszéd. Berlinben, Lipcsében, Drezdában például már meg is kezdődött. Országunkban sok formája létezik a politikai tevékenységnek és egészen biztos újabbak is kialakulnak. A legrátermettebbeket kell pozícióba emelni.
– Zavart okozott a magyar–NDK kapcsolatokban a hivatalosnak tetsző berlini vélemény, amikor Budapestet – mert felfüggesztette az 1969-i utasforgalmi egyezmény bizonyos passzusait – júdáspénzek elfogadásával vádolta, és az NDK sajtója (föltehetően nem önszorgalmából) hihetetlen történetek kiagyalásával, kvázi embercsempészéssel, -kereskedelemmel gyanúsította. Várható-e, hogy az örvendetesen változó hangú-szemléletű NDK-sajtó és a hivatalos Berlin is kimondja: az akkori vélemény hamis volt. már leváltott személyek utasítására fogalmazódott?
– Az idézett vélemény sohasem volt az NDK hivatalos álláspontja. Egy tudósító (névvel jelzett írásában) számolt be passaui tapasztalatairól (és a nyugatnémet sajtó jelentéseiről). Berlin hivatalos állásfoglalását a nyilvánosságra hozott diplomáciai jegyzék tartalmazta. Tudomásom szerint jelenleg a magyar fél tanulmányozza az NDK javaslatait, amelyek elfogadható, jogbiztonságot nyújtó szabályozást tesznek lehetővé az utasforgalomban.
– Százezernél többen hagyták el az idén eddig az NDK-t. Ez tragédia. Van-e remény arra, hogy megáll a keletnémetek átáramlása Nyugatra? Van-e értesülése arról, hogy az új államfő-főtitkár szavára visszaköltöztek emberek?
– Szerintem van remény arra, hogy megszűnjék az átáramlás. Hadd hívjam föl a figyelmét a hétvégi Neues Deutschlandban megjelent egyik olvasói levélre, amelyet Krenz pártfőtitkárnak címzett J. Schorler Karl-Marx-Stadtból. Az ügy azért is figyelemre méltó, mert a mi nagykövetségünk is részes benne. A levélíró Magyarországon, Ausztrián át jutott az NSZK-ba. Azért így, mert az NDK-hatóságok többször és indoklás nélkül elutasították kiutazási kérelmét. Ott körülnézett, elismeréssel írt a hatalmas áruválasztékról, a tisztaságról, és arról is, hogy bizony 2000 márkát is elkérnek egy elfogadható lakásért, és döbbenten látta a koldusokat az „arany Nyugaton”. A lényeg: Schorler úr ugyanazon az úton, amelyen kiment, visszajött, már újra dolgozik. Úgy vélem, hogy az államtanács október 27-i határozata, az amnesztia, hozzájárul sok állampolgárunk visszatéréséhez. Máris NDK-állampolgárok tucatjai jelentkeztek ezzel a céllal bonni állandó képviseletünkön. Remélem, ahogy tapasztalják az emberek a bejelentett, elhatározott változások megvalósulását, akként mind többen választják a haza vezető utat – mondta interjúja végén Gerd Vehres, az NDK budapesti nagykövete.
Az interjú a Magyar Hírlap 1989. november 3., pénteki számában jelent meg.
(A sors iróniája: a diplomata, miután elhagyta a külügyi szolgálatot, Magyarországon telepedett le, vállalkozást alapított, ám sajnálatos módon, néhány évvel később, meglehetősen fiatalon elhunyt.)