Már az első mondatában minden lényegeset elárul az internet-lexikon Vico Torrianiról (nyitó kép: jelenet Torriani egyik tévéműsorából; forrás: youtube) szóló cikkelye: született 1920. szeptember 21-én Genfben, elhunyt 1998. február 26-án Agnoban; eredeti neve Ludovico Oxens Torriani. Svájci slágerénekes, színész és szakácskönyvszerző. Tegyük hozzá: mindennemű sztárallűrtől mentes, szerfölött kellemes, barátságos, rokonszenves, közvetlen, svájci-olasz (vagy olasz-svájci) úr volt; erről személyesen is meggyőződhettem. És kiváló szórakoztató: ezt pedig tévénézők, rádióhallgatók tízmilliói bizonyíthatják. Íme:
«Akkor találkoztam vele, amikor a sztárok még megközelíthetők voltak. Jó negyedszázada (az eredeti cikk 1998-ban jelent meg), a zürichi repülőtér várójában köszöntem rá, és a legtermészetesebb szívélyességgel köszönt vissza: „Ismer talán?” – kérdezte mosolyogva az a művész, akivel annak idején tele voltak a lapok, és tévéállomások versengtek föllépéseiért.
Elsők között lehetett saját tévéműsora. Az Eurovízió jóvoltából havonta jelentkeztek német–osztrák–svájci televíziós show-i, a Grüezi Vico, Hotel Victoria, Goldener Schuss… Hazafelé tartott – talán Münchenből, lemezfelvételről –, Luganóba igyekezett. Szeretve szeretett Ticinójába, amit még akkor is olasz nevén emlegetett, ha éppen németül társalgott. Hat nyelven beszélt, tizenkettőn pedig rendszeresen énekelt. Egyike volt a háború utáni Európa első, igazán nemzetközi rangú, európai szórakoztatóművészeinek. Ma showmannek mondanák, ő ekként jellemezte magát: „Miközben főzögetek, énekelgetek egy kicsit.” (Szakácskönyve, sok saját receptjével, több százezer példányban fogyott el.)
Fél évszázad alatt huszonkét országban huszonkétmillió korongja jelent meg. (Torriani egyik korai felvétele; ma is kellemes élmény a meghallgatása.) Lemezei máig különösen keresettek, egy-egy albumáért harminc-negyven svájci frankot kémek. Tucatnyi film (fő)szereplőjeként emlékeznek rá milliók – megint csak sajnálattal kell mondani, hogy elsősorban Nyugat-Európában. (La Montanara; évtizedekig sikerszáma volt.) Mert azokban az évtizedekben volt pályája csúcsán, amikor a földrésznek erről a feléről nemigen nyílt kitekintés a másik oldalra. Az európai rockkorszak előtt vált ismertté, és még a hangos amerikaiak, Presley és társai sem tudták lesöpörni a slágerlistákról. Vico Torriani állandó partnerei voltak az ötvenes-hatvanas-hetvenes évek nagy slágerénekesei, sokoldalú, kiváló előadóművészei: elsősorban Caterina Valente, Peter Alexander, Domenico Modugno, Silvio Francesco, Udo Jürgens, Edith Piaf, Mireille Mathieu, a dzsesszhegedű virtuóza, Helmut Zacharias és a többiek.
Vico Torriani – eredeti nevén: Victor Oxens Torriani – 1920. szeptember 21-én egy Lombardiából Genfbe elszármazott családban született, ám Svájc másik végében, a gyönyörűséges Engadin világhírű üdülő- és sportparadicsomában, St. Moritzban nőtt föl. Apja ugyanis lovaglótanár és síoktató volt. Unokabátyja, Bibi Torriani pedig a legendás jégkorongozó.
Messziről érkezett a szórakoztatóiparba, eredeti foglalkozása ugyanis szakács, pék, cukrász és pincér. Hosszan tartó tüdőgyulladása és lábadozása alatt tanult meg gitározni, és amikor már Zürichben volt főpincér, énekével is szórakoztatta vendégeit. Ott tűnt föl egy énekversenyen, és 1946-ban ott indult el szédületes ívű slágerénekesi pályáján.
Egy évvel később készült első lemeze, amelyet számtalan felvétel követett. Fél Európa rádióiból szólt Vico Torriani jellegzetesen kellemes, bársonyos, még öregkorára is fiatalos hangja.
Holott ő is keményen megküzdött a hírnévért, nemegyszer cipelte hanglemezboltról hanglemezboltra a saját maga festette plakátjait. „Hogy eladjam magamat” – mondta egyik interjújában.
Az Addio Donna Graziát, az első lemezfelvételét olyan világslágerek követték, mint a Hello Mary Lou, La Paloma, Ananas aus Caracas, Santa Lucia, Kalkutta liegt am Ganges, Buona Sera…
Többször is járt Magyarországon, egyszer a Magyar Televízióban Koós János egyik emlékezetes slágerét (Kislány a zongoránál) adta elő – persze magyarul. Ezt is Torriani énekli – magyarul: Drágám, a élet.
Három évvel ezelőtt még megjelent a nagy nyilvánosság előtt: a legnépszerűbb nyugat-európai szórakoztatóművészek kitüntetését, a Bambit vette át a felejthetetlen sztárral, jóformán állandó partnerével, Caterina Valentével együtt Münchenben, majd a közelmúltban az Európa-díj átadásakor láthattuk.
Aztán csönd lett Vico Torriani körül. (Torriani egyveleg.) Sejthettük, hogy nem csupán pihen. Élethalálharcát vívta súlyos betegségével. Úgy ment el, miként magánemberként élt: csöndben, feltűnés nélkül.
Feleségének meghagyta, hogy csak a temetése után tegyék közzé halálhírét. Lakóhelyén, a Ticino kantonbeli Agnóban hunyt el február végén. Nagy művész volt.» (Az írás a Képes Európa hetilapban jelent meg 1998-ban.)
