A rendszerváltás után hazánkban is megsokasodtak az ígéretek: hamarosan úgy élünk majd, mint az osztrákok. Teltek az évek, majd az évtizedek, s az óhajtott cél egyre távolabb került. Pedig a nyugati szomszédnál megforduló magyar újságírók nem fukarkodtak a vonzó példákkal. Így tett szerzőnk is, akinek alábbi cikke 2007. október 30-án jelent meg a Népszabadságban.

«A fertő-parti osztrák városka, Ruszt központja a világörökség része. A Városháza tér (Rathausplatz) képébe remekül illik a fejlett sütőtökökkel megpakolt szekér. Aki vásárol, a szekérhez erősített becsületperselybe dobja a megfelelő euróösszeget.

– Általában többet dobnak be a kiírt árnál – mondja elégedetten az ifjú gazda. Richard Triebaumer családja a környék hagyományainak megfelelően szőlőtermesztéssel és borkészítéssel foglalkozik, de feleségével mind nagyobb arányban termesztenek más mezőgazdasági produktumokat, szigorúan ügyelve azok biominőségére.

Autóba ülünk, és meg sem állunk a tóparti Triebaumer-kertekig. A kerítés mentén vezető aszfaltozott dűlőúton kirándulók sétálnak, és lelkesen kapják elő kameráikat, látva, hogy Richard füttyszavára vagy negyven kisebb-nagyobb sertés csörtet elő a gyümölcsfák és a környező bokrok közül. A jórészt mangalicákból álló konda kéjes röfögéssel veti rá magát a tökökre, amelyeket gazdájuk a szomszéd parcellából áthajigál elébük. Ezek ugyanis hiába fekszenek csábító közelségben az anyaföldön, egy villanypásztor alig látható vezetéke az éhes disznók útját állja.

Az áramot napelemek termelik, a farm egyetlen, a jószágok menedékéül szolgáló épületének tetején gyűjtik akkumulátorokba az energiát. Az állatok a paprikatövek és tökindák között turkálva ridegtartásban élnek, közülük naponta-kétnaponta egyet utolér a végzete: beviszik a főtéri házba, amelynek hátsó fertályán komplett kis vágóhídról vezet az útjuk a sertés-mennyországba.

A cég által előállított mangalicaszalámi (némi szarvashússal megbolondítva), a többféleképpen ízesített vastag, fehér szalonna, a májpástétom, a chilivel vagy éppen tökkel fűszerezett zsír gusztusos csomagolásban várja a vevőket az utcafrontra nyíló üzlethelyiségben. Népszerűek a különféle pálinkák, borok, szörpök, gyümölcslevek és savanyúságok is. Valamennyi tartósítószer nélkül készül, így kerül a bolt polcaira vagy pultjára, általában öt euró körüli áron.

A cég családi vállalkozás, a munkabeosztás –famíliára és a tágabb rokonságra épül. Ottjártunkkor két asszony is segített a savanyúságok eltevésében, ügyes kezük nyomán gyorsan teltek a kis hatszögletű üvegek. A hölgyek egymás között magyarul csevegtek, majd nem sokkal a munkaidő lejárta után kicsinosítva beültek egyikük autójába, hogy azután meg se álljanak Sopronig. (Szüretkor ugyanők a szőlőben serénykednek – árulták el érdeklődésünkre.)

Richard elmondja még, hogy termékeit maga ízesíti, fűszerezi, többféle variációt sorra kipróbálva jut el az általa optimálisnak ítélt változathoz. Egy-egy kísérlet előtt akkurátusan felírja, miből mennyit használt fel, s a döntést követően a korábban rögzített recept alapján folyamatosan azonos minőségű produktumot garantálhat a kuncsaftoknak. Akik egyre nagyobb számban térnek be a főtéri boltba, s nemcsak azért, mert mind népszerűbb a biominőség, hanem azért is, mert  Triebaumerék ízlése – úgy látszik – sokak tetszésével találkozik. Visszatérők mellett „visszaüzenő” vendégeik száma is növekszik, a megrendelt finomságokat a számlával együtt postázzák. Gyakorlatilag nem is reklámozzák áruikat, jó hírük már Burgenlandon túl is szájról szájra jár, akár a népmese.»

(„Az újságíró archívumából” rovatunkban megjelenő írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)