Az újságíró archívumából – volt egyszer egy klassz, olvasható Magyar Hírlap

Minden alkalommal túlcsordulhatott volna az 1970-es, 1980-as években (és minden bizonnyal még jó néhány esztendőig) a Magyar Hírlap hétvégi melléklete, annyi érdekes, egyedi, szenzációs stb. jelzőt megérdemlő cikket (és persze kiváló képet) adtak át szerkesztőinek a lap munkatársai. A kezdetben külön, mélynyomásos mellékletként, majd pedig a lap szerves részeként kínált MH Mellékletben mindaz megjelenhetett – feltéve, ha a kényes ízlésű és különösen igényes szerkesztők, N. Sándor László, Vincze Péter, Berkó Pál befogadták –, ami „nem talált helyet magának” a hétköznapi számokban, exkluzív volt vagy éppen terjedelménél fogva elmélyült olvasásra serkentette a lap kedvelőit. A Magyar Hírlapot, a második világháború utáni időszak félhivatalos majd pedig vállaltan kormánylapját 1968 tavaszán alapították; jó néhány próbaszám után, 1968. május 16-tól jelent meg napilapként. Érdekesség: 1956 után ez volt az egyetlen, újonnan alapított napilap Darvasi István főszerkesztővel az élén. Az igazán kemény napilapmunka robotosa a gyors és tiszteletet parancsoló/érdemlő döntéseiről ismert Tábori András főszerkesztő-helyettes volt – sajnálatosan korai haláláig. Alkalomadtán megérne egy terjedelmes értékelő tanulmányt legalább a lap (ahol szívesen, kedvvel dolgozhattam mintegy két évtizedig, és tanulhattam olyan jeles kollégáktól, mint Gyapay Dénes, Szászi József, Bokor Pál…) nem egészen első négy évtizede. Az már kérdés, hogy lesz-e neki még negyven éve… (A nyitó képen: a Reform is része volt a magyarországi lappiac reformjának…)

Nos, ebben a Magyar Hírlapban jelent meg a többi között az 1988. július 30-i mellékletben interjú formájában az a kitekintés, amiben – jó esztendővel a rendszerváltás előtt – a nyugati sajtótermékek (napi- és hetilapok, magazinok, szaklapok stb.) Magyarországra behozatalát és kereskedelmét firtattam. Ami megnyugtató volt: az akkori lapterjesztők és állami irányítói jó idő óta már egy pillanatig sem féltek attól, hogy ez a lapimport megdönti a fennálló rendszert. Miként mondani szoktuk: megdől az magától is, nem is olyan sokára.

Magyar Hírlapot és Neue Zürcher Zeitungot éppúgy vásárolhatunk az újságoskioszkok jó részében, akárcsak Képes 7-et és Sternt, vagy Ez a Divatot és Burdát…

– Sorolhatnánk még a lap- és folyóiratcímeket… Hányféle külföldi lap beszerzésével foglalkozik a Kultúra Külkereskedelmi Vállalat? Mennyit költünk, költhetünk ezekre a sajtótermékekre?

Beszélgetőtársam Farkas Irén, a Kultúra folyóiratimport-osztályának vezetőhelyettese:

– Évente változik az összeg, sajnos, részben a külföldi lapok, folyóiratok drágulása folytán mind többet vagyunk kénytelenek kiadni devizában, a nagyvilágban megjelenő újságokra. Az idén például 10 millió dollárt. A 12 ezer féle külföldi sajtótermékre kereken hatvanezren fizetnek elő.

– Kik az előfizetők? Egyáltalán: bárki bármire előfizethet?

– Magánosok, vállalatok, intézmények, intézetek, lényegében tehát bárki előfizetheti azokat a lapokat, amelyek legfőbb segítőtársunk, a Magyar Posta által összeállított vaskos katalógusban megtalálhatók. Természetesen az erkölcsöket, a politikai-társadalmi rendünket sértő, vagy éppen fajüldöző, háborúra, ellenségeskedésre szító írásműveket nem vagyunk hajlandók beszerezni. Ezzel, véleményem szerint, a világ egyetlen jogállamának hivatalos külkereskedelmi vállalata, postája sem foglalkozik. Előfizetőink egyébként kilenctized részben közületek, ők mindenekelőtt tudományos és szaklapokat, illetve érdeklődési körüknek megfelelő, a munkájukhoz szükséges napi- és hetilapokat, folyóiratokat járatnak.

– Külföldi lapok rendszeres olvasójaként állíthatom: előfordul, hogy némelyik nem éppen a legtárgyilagosabban ír hazánkról, a szocialista közösség országairól. Ellenőrzi-e, cenzúrázza-e valaki a külföldi sajtótermékeket, mielőtt kioszkokba, újságárudákba küldik őket?

– Cenzúráról szó sem lehet! Eleve ellentmondana a helsinki záródokumentumban vállalt kötelezettségeinknek. Másrészt nem tudnánk eleget tenni a frissesség követelményének, hogy a repülővel érkező napilapok a megjelenés napján, az ebéd utáni órákban már kaphatók legyenek a fővárosban. Harmadsorban: előfizetőink döntő többsége közvetlenül a külföldi kiadóktól, lapterjesztőktől kapja újságját, hetilapját, folyóiratát. Az Intertourist üzlethálózat is foglalkozik nyugati lapok árusításával, persze devizáért. Ezeknek a mindenekelőtt szórakoztató és hobbilapoknak (Burda, Auto-Motor und Sport, Neue Mode stb.) a beszerzése, szerencsére, nem a mi devizakeretünket terheli.

– Ha már lapcímeket említett: melyek a legkeresettebbek nálunk?

– Nehéz a 12 ezer féléből választani. Hihetetlennek tetszik talán, de a legnagyobb előfizetői tábora a nyugatnémet Burdának van: 6000 példány jön belőle havonta. Évente egyébként egymilliónál is több külföldi sajtótermék érkezik Magyarországra.

– Különbséget tesznek-e az előfizetési díjak megállapításakor magán- és közületi előfizetők között?

– Nem, mindenki egységes árat fizet.

– De arra bizonyára figyelnek, hogy például egy öntöde ne a Neue Mode-ra fizessen elő…

– Ha az öntödének van rá pénze, és az ott dolgozó nők ezt kérik a szakszervezettől, miért ne fizethetne elő a divatlapra?! Kinek van arra energiája, hogy a 60 ezer előfizetőnk rendeléseit ilyen adminisztratív szempont alapján figyelemmel kísérje! Nincs is szükség rá, hiszen a vállalatoknál, intézményeknél felnőtt emberek döntenek arról, hogy a közpénzekből mire, mennyit áldozzanak…

– … s mindez olcsónak aligha mondható. Szerkesztőségünk is kénytelen volt például néhány lapról lemondani, mert nincs forintkerete, miután az előfizetési díjak évről évre emelkednek. Egyáltalán: hogyan állapítják meg önök az előfizethető lapok árát? Ez az ár ugyanis jóval magasabb annál, mint am ennyiért, mondjuk, a Die Pressét Bécsben megvehetnénk. Itthon megközelítőleg kétszer annyiba kerül – forintban.

– A külföldi, tehát elsősorban a nyugati lapok árának kiszámítási módszerét, kulcsát a főhatóságaink, a Pénzügy-, a Művelődési, a Kereskedelmi Minisztérium és az Árhivatal határozta meg 1984-ben. Miután a sajtótermék is áru, beszerzését, szállítását különféle költségek terhelik; ráadásul nagyrészt külföldi exportáron kapjuk az újságokat, folyóiratokat. Így aztán eleve nem egyezhet – példánknál maradva – a Die Pressére nyomtatott 10 schillinges ár a napi számított forintösszeggel. Még mindig az áraknál maradva: külföldi lapokra nem csupán üzletfeleink, hanem rendeléseik alapján mi is előfizetünk. Majd’ félévvel előbb – mert így kívánják a külföldi kiadók, terjesztők, ügynökségek – utaljuk át nekik a már említett mintegy tízmillió dollár nagyobbik felét. Az idegen valuták és a forint állandó árfolyam-változása miatt kockázatot is vállalva, prognosztizált kurzussal tudunk csak számolni akkor, amikor az előfizetési árakat megállapítjuk – majdnem egy évre előre! így aztán bárkit érhet meglepetés.

– Éppen a Magyar Hírlapban panaszolta egy könyvtáros, hogy az Applied Economist című folyóirat 250 fontos (angliai!) előfizetése még csak körülbelül sem fedi az itthoni előfizetési árat. Azért, hogy világos legyen a kép, elmondom: a folyóirat 1987. évi katalógusárát már 1986-ban meg kellett határoznunk. Az 19 ezer 701 forint volt; a lap tényleges tavalyi előfizetői ára (exportár!) 27 076 forint. Az idei katalógusára 20 758, tényleges ára már 37 866 forint. És már ismerjük a jövő évi katalógusárát is: 43 546 forint! Ekként drágulnak a külföldi lapok részben az exportárak emelkedése, részben pedig a forint árfolyam-csökkenése miatt. Megértjük a könyvtárakat, együttérzőnk a könyvtárosokkal gondjaikban, de lényegében tehetetlenek vagyunk…

– Ki szavatolja, hogy az előfizetett külföldi lapok idejében és hiánytalanul megérkezzenek a megrendelőkhöz?

– Ezeket a küldeményeket – akárcsak a leveleket, csomagokat – a posta viszi a címzetthez. Aránylag ritkán szoktak reklamálni az ügyfeleink, pedig évente milliónál is több példányról van szó. Ha egy-egy lapszám mégis kimaradna, ezt általában többen is jelzik vagy a postánál, vagy nekünk, és ilyenkor megpróbálunk intézkedni. Miután külföldi partnereinkkel rendkívül korrekt kapcsolatokat ápolunk immár évtizedek óta, a jogos felszólam lásokat minden esetben orvosolják – ha van belőle maradék példányuk.

– Miután meglehetősen drága árucikk a nyugati sajtótermék, érdekel: mi történik az újságárusoknál, a szállodákban megmaradt, eladatlan példányokkal?

– A külföldi partnereinkkel kötött megállapodásunk alapján bezúzzák őket; az el nem kelt lapok, folyóiratok árát a kiadók, ügynökségek pedig jóváírják a Kultúrának. Anyagi veszteség tehát nem ér sem bennünket, sem az országot.

– Minden magyar lapban olvasható: külföldi terjesztésével, előfizetésével a Kultúra foglalkozik. Hol olvasnak, vesznek „bennünket”?

– Az egész világon. Természetesen a legtöbb magyar újság, hetilap, folyóirat a környező országok magyarlakta

vidékein fogy. Miként a mi könyvtáraink, kiadóink, lapszerkesztőségeink, intézményeink, akként a külföldiek is előfizetnek a magyar kiadványokra.

– Melyik a legnagyobb példányszámban külföldön előfizetett magyar sajtótermék?

– Meg fog lepődni: a Fürge Ujjak, az RTV-újság és a Nők Lapja.

– Idejében megkapják ezeket az újságokat az előfizetők?

– Általában igen, bár az egyik szomszédos országból már nemegyszer jelezték, hogy például a rádióújságot csak akkor kapták meg az előfizetők, amikor éppen lejárt a műsorhét…

– Mennyiért kaphatók a mi lapjaink külföldön?

– Meglehetősen eltérő árakon. A szocialista országok egyezményes áron szállítják egymásnak a sajtótermékeiket. Az importált lapok belföldi fogyasztói árát az importőr ország árhatóságai határozzák meg. Berlinben például általában olcsóbban juthatunk kedvenc lapjainkhoz, mint itthon, mert ott még mindig a sajátújságjaik árához hasonló áron kínálják őket. Ugyanakkor a csehszlovákiai vásárlók egyes magyarországi lapokat csak jóval drágábbért vehetnek meg országukban, mint amennyibe ezek nálunk kerülnek.

– Köszönöm a válaszokat!

Utóirat: Cikkünk elején mintegy költői kérdésként szerepelt, hogy lesz-e még negyven éve a Magyar Hírlapnak. Nos, aligha, legalább is nyomtatott formában. Azzal, hogy Orbánék híveik és kedvenc udvartartásuk folytán megkaparintották a jó sorsra igazán érdemes napilapot 2006 november második felében, attól kezdődően a jövője is megpecsételődött. Részletesen itt olvashatnak róla.