A magyar családok gyermekenként átlagosan 22 ezer forintot költenek az alap iskolaszerekre (füzetek, rajzfelszerelés, írószerek stb.) online vásárláskor – derült ki a JátékNet.hu statisztikáiból. Ehhez jönnek még az olyan kiegészítő felszerelések, mint az iskolatáska, a tolltartó vagy éppen a tornafelszerelés és persze a tankönyvek: utóbbiak önmagukban is 10–15 000 forinttal növelik az iskolakezdés költségeit. A portál statisztikáiból az is kiderül, hogy iskolatáskára átlagosan körülbelül 10 ezer forintot szánnak a családok; minden tízedik vásárló több mint 15 000 forintot költ el csak erre.
Füzetekből sem mindenki az olcsót keresi: az augusztusban eladott füzeteknek mindössze harmada volt 60 forintnál olcsóbb, a többi vásárló ez ennél drágább, jellemzően mesefigurás vagy sportcsapatos termékeket választott.
Az online vásárlók többsége egy helyen szerzi be az iskolakezdéshez szükséges felszereléseket: a JátékNet.hu adatai szerint jellemzően több mint 30 terméket rendelnek egyszerre azok, akik az iskolai felszerelések között válogatnak. Ők a füzetek mellett elsősorban az alap írószereket szerzik be, így például órarendet, rajzfelszerelést, füzetcímkéket és borítókat, illetve ceruzákat és tollakat vásárolnak, és népszerűek ilyenkor a kulacsok meg az uzsonnásdobozok is. „Vásárlóink többnyire épp a kényelem miatt választják az online beszerzést, hiszen így pár kattintással mindent egy helyről megrendelhetnek, miközben több mint 1600 féle iskolakezdéshez kapcsolódó termék közül válogathatnak – mondta el Bognár Ákos, a JátékNet.hu ügyvezetője. – Most nyíló mobiloldalunkat is azért hoztuk létre, hogy a szülők számára még jobban megkönnyítsük az iskolakezdést, hiszen így akár nyaralás vagy munka közben is megvehetik a tanszereket” – tette hozzá.
Sokan már június végén elkezdik a készülődést az iskolára, de a főszezon egyértelműen augusztus: a vásárlások csaknem fele erre a hónapra koncentrálódik. „Ugyanakkor szeptember elején még egy hullám várható, sokan ugyanis az első szülői értekezlet után szembesülnek tudják meg, mit kell még venni a gyermeküknek” – emelte ki Bognár Ákos.
A kisiskolások között továbbra is népszerűek a mesefigurás felszerelések, megelőzve a sportcsapatos (például FC Barcelona vagy Real Madrid) táskákat, tolltartókat. Az egyedi figurák esetében az utóbbi évek slágere, a Barbie veszített népszerűségéből, a legtöbben a Monster High-os iskolai felszereléseket keresik, második helyen a Start Wars áll, a dobogó harmadik fokát a Disney hercegnők foglalják el.
A szülők jellemzően először az iskolatáskát választják ki, majd ehhez illő tolltartót, tornazsákot vagy éppen ceruzákat vásárolnak.
A JátékNet.hu webáruház 2006 őszén nyílt meg két család közös vállalkozásaként, 2009-re a legnagyobb forgalmú hazai játékwebáruház lett, évente 120 000 csomagot ad fel sikeresen. Portálja 2010-ben harmadik lett, majd 2013-ban elnyerte az első helyet a szakma köreiben is rangos „az év internetes kereskedője” versenyen. Emellett 2010-ben az eFestivalon e-kereskedelem kategóriában állhatott a dobogó tetejére, 2012-ben pedig az ország legnépszerűbb játékboltja lett. A JátékNet.hu nemcsak a kiszolgálás, de a kínálat minőségére is kiemelten ügyel: a játékok megbízható forrásból származnak, és a webáruház garanciát vállal a termékekért.