A kerekasztal-beszélgetést a MagyarUnesco Bizottság részéről Csillag Katalin főtitkár, nevelésügyi és kulturális referens nyitotta meg, aki felolvasta Irina Bokova főigazgató ünnepi üzenetét, egyebek mellett a nyelvek és könyvek közötti kapcsolat fontosságáról, kiemelve: mindenkinek alapjoga, hogy a maga választotta nyelven olvashasson.

A Magyarországi Fordítóirodák Egyesületének elnöke, Simon Éva által vezetett nyilvános beszélgetésen az Anyanyelvápolók Szövetsége, és a Magyarok Világszövetsége részéről dr. Aporné Dr. Kincses Kovács Éva, a Balassi Intézet részéről dr. Bölcskei Andrea, a Károli Gáspár Református Egyetem részéről Maróti Orsolya fejtette ki gondolatait.

A beszélgetés előszöra magyarnyelvnek a világban elfoglalt helyzetéről folyt, szóba kerültek a nyelvhasználathoz való jog, a helyes nyelvhasználat az internet terjedésével,a magyarterminológiaalkotás, a műfordítás és a szakfordítás kérdései, a nyelvművelés, nyelvőrzés,a magyarnyelv és kultúra nemzetközi megismertetésének lehetőségei.

A nyugati magyarság körében, ahol családi és szervezett keretek között egyaránt gondoskodnak az anyanyelvi és óhazai kultúra ápolásáról, már megjelent az a harmadik és negyedik nemzedék, aki tulajdonképp már nem is beszéli nyelvünket, de valamiféle kötődés arra sarkallja őket, hogy mégis elkezdjék ápolni magyar gyökereiket és tanulni ezt a nehéz nyelvet, mert fontos számukra az identitástudat még úgy is, hogy más nyelvi környezetben élnek. Dicséretes módon az Európai Unió is törekszik a sokszínű kultúrát hordozó nemzeti nyelvek megtartására.

Fontos, hogy valaki az anyaország határain túl, a világ másik felében is aktívan beszéli-e a nyelvet, ír-e, olvas-e magyarul? Megállapítható-e, hogy valaki mikor szakadt el az anyaországtól, és lépést tud-e tartani nyelvünk mai fejlődésével? A Balassi Intézet és mások által szervezett tanfolyamok, táborok, vagy a Károli Egyetem terminológiai mesterszakának nyelvjárásgyűjtő útjai – folyamatos kapcsolatot tartva a diaszpóra közösségeivel – éppen ezt segítik.

Ami az itthoni nyelvhasználatot illeti, a hatások alapján állandóan változik a nyelvünk: befogad és kivet magából szavakat. Nagyon rongálják nyelvi állapotunkat azok az idegen kifejezések, amelyeknek a tudomány és technika fejlődésével még nincs magyar megfelelőjük, nem is illenek be hangrendünkbe, elterjedésük viszont gyorsabb, semmint a nyelvészek idejében magyar szavakkal helyettesíthetnék őket. Ilyenkor valamiféle idegen, főleg angol szó magyar toldalékolásával nyelvkeveredéses szörnyszülöttek keletkeznek, és ha az édesanyák és az iskolai oktatás nem alapozzák meg kellőképp a gyermek anyanyelvi biztonságát, akkor az sms-írás, a számítógép-használat és a diáknyelvtől a médiáig terjedő argó sokat ronthat ezen. A nyelvtudósok időnként megpróbálkoznak magyarítási törekvésekkel segíteni ezen, de a nyelvi és műszaki állapotok változása olyan gyors, hogy lehet, mire megmagyarítanák, már le is csengett a kérdéses szó és fogalom. A finnek például nagyon jó példát mutatnak abbéli törekvésükkel, hogy mindenre legyen saját szavuk is.

A nyelvek jövőjét a külső és belső piac épp úgy meghatározza, mint a divat, vagy az, hogy a nyelvi közösség minden szintjén és mennyire használják az anyanyelvet (internet, sport stb.), vagy mennyire elégszenek meg az idegen kifejezésekkel. Éppen ezért a szakfordítóktól az újságírókig mindenkinek megvan a maga felelőssége anyanyelvünk ápolásában. A társadalmi felzárkózás alapvető követelménye az olvasás és az olvasottak megértése, amiben sajnos romló képet mutatunk.

Ami a nyelvjárásainkat illeti, régebben hátrányt, elszigetelődést okozhatott, ha valaki tájnyelven szólal meg a saját körzetén kívül. Ma inkább befogadó a közösség, bár kevesen vannak azok, akik ezt fel merik vállalni, mint a tévé egyik felvidéki tájszólású meteorológusa.

Az, hogy ma valaki tud-e és mennyire magyarul, internacionális tőkévé is válhat. Nemzeti identitástudatunk, hazaszeretetünk sarkalatos pontja, hogy mennyire ismerjük és használjuk szépen és helyesen a nyelvünket. Ez az anyai törődésnél kezdődik, az iskolában folytatódik, a sok olvasás, a régebbi korok szavainak, fogalmainak ismerete által pallérozódik, és a későbbi tudatos stílus és szóhasználat révén teljesedik ki, hogya magyarnyelv ne vesszen ki a világból, és ne korcsosuljon el valamiféle rosszul értelmezett, globalizációs nyelvi katyvaszban.