Az egész gazdaságra hatnak az informatikai és távközlési szolgáltatások

A tőzsdén jegyzett, és az alapítása óta elsősorban a hazai vállalati igényeket kiszolgáló Business Telecom Nyrt. (BTel) szakértői az informatikai és távközlési szolgáltatások iránti igények alapján élénkülést tapasztalnak az utóbbi időszakban. Egy januári felmérésben még az állt, hogy tavaly stabilizálódtak a távközlési cégek piaci részesedései, illetve a vállalati és intézményi előfizetők telefon- és internet-használati szokásai. Ezt jól jelezte a 32 ezer céges, illetve a mintegy kilencezer intézményi, illetve nonprofit ügyfél csaknem elenyésző hajlandósága a szolgáltatóváltásra, valamint a viszonylag csekély árérzékenysége.

A nagyvállalati előfizetők elmozdulása az internet- és felhőalapú megoldások, illetve a távközlés és az informatika egyesítése felé azonban már akkor érezhető volt. Az internet alapú szolgáltatói vezetékes telefon-előfizetés a nagyvállalatok körében már 16 százalékos volt. A szolgáltatói felhő alapú szolgáltatások – infrastruktúra, alkalmazások iránt az előfizetőknek mindössze 7 százaléka érdeklődött a múlt év második felében.

Takács Gábor.Az idei első félévben tapasztalt érdeklődés viszont arra enged következtetni, hogy az arányok mára látványosan változtak. „Számítottunk is arra, hogy az info-kommunikációs hullám előbb-utóbb a teljes vállalati ügyfélkörön végiggyűrűzik – számol be az irányzatról Takács Gábor, a BTel műszaki üzletágvezetője. – Meglepő volt viszont az utóbbi hónapokban az ötvennél több munkatársat foglalkoztató vállalkozások körében tapasztalt aktivitás, ami azt mutatja, hogy az érdeklődés az együttes IT- és távközlési szolgáltatások iránt gyorsan növekszik.”

Megállapítható: éledeznek a hazai kis és közepes nagyságú cégek, keresik a fejlesztési és egyben költségcsökkentési lehetőségeket, így megtalálhatják azt a szolgáltatót, amelyik a saját megoldásai révén átvállalja az ehhez a területhez kapcsolódó fejlesztési költségeket. Azaz: maga a távközlési szolgáltató nyújt egyszerre szerver, tárhely, adatátviteli és felhő alapú vállalati informatikai szolgáltatást az egyébként egyre összetettebbé váló távközlési szolgáltatások mellett.

A BTel maga is számottevően javította pozícióit azzal, hogy az idén megvásárolta és saját működésébe integrálta a NetCore Technologies Kft.-t, stratégiai partnerséget kötött az Elastoffice AG-val, valamint további beruházásokkal korszerűsítette berendezéseit, informatikai infrastruktúráját.

Takács Gábor szerint a hazai vállalatokra nehezülő fejlesztési és költségcsökkentési nyomás az erősen stabilizálódott távközlési piac meglétével sem enyhült. A vállalati informatikai és a távközlési szolgáltatások testre szabott összevonása mindkét igényre választ adhat. Ráadásul a hatása is összetettebb és kedvezőbb, mint holmi egy egyszerű költségcsökkentésé.

Miközben nemzetközi (és európai!) összehasonlításban a magyar infokommunikációs ágazat rendkívül jó foglalkoztatottsági és GDP-erősítő mutatókkal rendelkezik, a kis- és középvállalkozások alacsony infokommunikációs tudatossága és fejlettsége miatt az ebből származó növekedési forrást az ország egyelőre csak igen kis részben használja ki. Az uniós és a feltörekvő piacokon a tapasztalatok egyértelműen azt mutatják, hogy az infokommunikációs eszközök és szolgáltatások, köztük a felhő alapú (tehát internetes) megoldások növekvő használata erősíti a vállalkozások versenyképességét és hatékonyságát. Az ezen a területen egyre inkább aktivizálódó vállalatok a gazdaság egészére gyakorolnak kedvező hatást.

A hazai vállalkozások ma jellemzően az ötvennél több munkatársat foglalkoztató egységek esetében érik el azt a méretet, ahol már az igény van az informatikai és távközlési szolgáltatások igazán hatékony kezelésére, miáltal a vállalatok egyéni sajátosságaiktól függően 10–20 százalékos költségmegtakarítást is elérhetnek.