A personal branding fogalma egyre fontosabb az üzleti világban. Ennek a felépítéséről tartott egynapos előadást Jos Velthuis, a Krauthammer cég nemzetközi elnök-vezérigazgatója a Coaching Határok Nélkül programsorozat részeként.
Az üzleti világban használatos kifejezés a vörös óceán és a kék óceán. A vörös az, amelyben cápák úszkálnak és a kíméletlen harc a jellemző. A kék óceánban az értékek képviselik az erőt, nem a csatározás.
Jos Velthuis szerint a kék óceánt kell megteremteni, amely segít összpontosítani a saját értékekre és stabilitást ad. Ebben fontos eszköz a saját márka megalkotása. Annak a képnek a megteremtése, amely úgy jellemző az emberre, hogyha kilép egy szobából, a távozásakor azt mondják róla a háta mögött, ami a legjobb róla. Amihez elsősorban arra van szükség, hogy ki-ki legyen tisztában saját értékeivel, és azzal is, ami idegen tőle.
Ennek a megtalálásához nagyon könnyen használható módszereket adott a holland mestercoach, aki a világ legnagyobb cégeinek és cégvezetőinek nyújtott segítséget márkájuk megteremtéséhez. És ahhoz is, hogyan tegyék ismertté a megalkotott brandjüket.
Érdekes kép alakulhat ki az emberben önmagáról, ha végiggondolja, életét hétéves szakaszokra bontva, úgy, hogy minden szakasznak ad egy címet, mintha könyv lenne. Aztán mellé teszi, hogy abban az időszakban ki volt legnagyobb hatással az életére. S végül mellé teszi, hogy azokban az időkben milyen kép, márka jellemezte az egyéniségét. A válaszok sokat mondanak, és hasznosak lehetnek a további irányok kiválasztásánál. Meg annak a feltérképezéséhez, például, melyek az erősségek, a lehetőségek, a vonzó irányok. És mindez együtt segít abban, hogy kiderüljön, mitől válik valaki igazán egyedivé. Mitől lehet valódi saját márkája. Amit aztán külön művészet ismertté és elismertté is tenni.
Aki többet szeretne megismerni a Coaching Határok Nélkül programsorozatról, itt tájékozódhat.