Financial Times: Kati Marton szerint a menekültválság kezelési módja miatt ez az év rettenetes Európa számára, és ezen belül különösen zavaró a magyar hozzáállás . Azaz hogy katonasággal zaklatják az érkező tömegeket, Orbán Viktor pedig egyre drákóibb intézkedéseket hoz ellenük. A neves amerikai újságíró, az egykori külügyi államtitkár, Richard Holbrook özvegye visszaemlékszik, hogy amikor 56-ban családja kénytelen volt elhagyni Magyarországot, Ausztriában senki sem kényszerítette őket szögesdrót mögé, ketrecbe. Senki sem rúgott bele Kati Marton édesanyjába, amint az a lánya kezét tartotta. Az USA pedig befogadta mind a négyüket. Ám napjainkban Európa igencsak csendes olyan alapvető értékek kapcsán, mint az emberi jogok, valamint a menekültek joga a tisztességes eljáráshoz.
A kvóta nem kötelező, az Orbán-féle idegengyűlölet vírusa pedig megfertőz országokat a keleten, de egyre inkább a nyugaton is. A magyar politikus a hazai közönségnek károg, de példát mutat másoknak is. Ha a tagállamok fittyet hányhatnak minden értékre, akkor ezek szerint az EU csupán egy nagy pénzfelvevő automata? És ha az, akkor Orbán zavartalanul folytatni fogja a politikáját, az egész közösség rovására? A németek megtanulták a leckét, és az egykori Harmadik Birodalom ma a menekültek célországa. Magyarország ugyanakkor keresztény nemzetnek nyilvánította a magyarokat. Az ilyen lázító beszéd fölött Brüsszel nem hunyhat szemet. Európa hajnala továbbra is várat magára, egyelőre csak a demagógok cselekszenek gyorsan és határozottan. Megsemmisítik a földrész eszményeit.
A magyar külügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy nemzetközi kampány folyik az ország ellen a menekültügy miatt, az ENSZ menekültügyi főbiztosa pedig felelőtlenül foglalt állást, amikor elítélte a karhatalom röszkei fellépését – tudósít az Al-Jazeera. Szijjártó Péter szerint a külföldi jelentések között nagyon sok az egyoldalú, mert nálunk mindig jól bántak a menedékkérőkkel. Ám azok között sok az agresszív, akik nem tartják tiszteletben a törvényeinket. A kerítésről azt fejtegette, hogy Magyarországnak nem volt más eszköze az emberáradat feltartóztatására, márpedig meg kell védenie az unió külső határait. A cél kizárólag az volt, hogy ellenőrzés nélkül senki se léphessen az országba, erre az uniós előírások köteleznek bennünket.
Szerinte nem lehet összehasonlítani a mostani helyzetet és 1956-ot, mert az akkori magyarok nem voltak erőszakosak és megtartották a jogszabályokat. A mostani migránsok viszont nem hajlandók együttműködni, vasútállomásokat, autópályákat szállnak meg. Szijjártó visszautasította, hogy Orbán Viktor idegengyűlölő vagy rasszista kijelentéseket tett volna…
Az Európai Tanács elnöke azt várja, hogy mai strasbourgi felszólalásában mind a német kancellár, mind a francia elnök határozottan kiáll az unió külső határainak védelmében, mert mint mondta, különben mindannyian felelősek leszünk, amiért újból megjelennek a falak és sorompók a tagállamok között – olvasható a Nasdaq oldalán. Donald Tusk az Európai Parlamentben hangsúlyozta, hogy a külső határok ellenőrzése nélkül a földrész gerjeszti az emberekben lévő félelmet, az pedig – előbb vagy utóbb – politikai katasztrófához vezet…
Council of Councils: Az Európai Politikai Tanulmányok Központjának szakértői úgy látják, hogy a keleti tagállamok, köztük Magyarország érvelése nem állja meg a helyét a menekültek elosztásának tervével szemben. Először is nem valószínű, hogy a bevándorlók elhagynák a számukra kijelölt országot, mert csak ott részesülnek a szociális juttatásokban. Van ugyan különbség az EU-n belül a tagok jövedelmi és ellátási szintjét tekintve, ám még a legkevésbé tehetős államban is nagyobb biztonságban és jobb anyagi viszonyok között él a menekült, mint a saját hazájában, vagy valamelyik közel-keleti táborban. Általában: ha valaki öt évig él az unióban, akkor jogot szerez, hogy tovább költözzék, de csupán munkavállalóként, tehát nem vonatkozik rá automatikusan a társadalombiztosítás. Ha el tud helyezkedni, az más, abból pl. csak profitálhat az elöregedő Németország gazdasága. A keleti országok azt sem állíthatják, hogy hatalmas terhet róna rájuk a kvóta. Az 5 milliós Szlovákiára pl. 800 ember jutna. Arról nem beszélve, hogy a pozsonyi kormány további majdnem 5 millió eurót kapna Brüsszeltől ezeknek a menekülteknek az elhelyezésére és élelmezésére. Viszont az egész program sikere végett sürgős lépéseket kell tenni, hogy minden országban gyorsan és tisztességesen bírálják el a kérelmeket, továbbá hogy elfogadhatóak legyen a gondoskodás szintje.
A CDU korábbi főtitkára a kancellár mellé állt abban a vitában, hogy meg kellett-e nyitni a határokat a menekültek előtt – írja a Die Zeit. Geißler nagyon is egyetért azzal, hogy Merkel beengedte a több tízezer embert, mert mint mondta, mit kellett volna tennie a kormányfőnek? Néznie, hogy Magyarországon felforduljon ez a tömeg? Szerinte a miniszterelnök megérdemli a Nobel-békedíjat, mert a felebaráti szeretet azt jelenti, hogy kötelességünk segíteni a rászorulóknak. A bajor kormányfőtől pedig azt kérdezi a kereszténydemokrata politikus, hogy fontosabb számára Orbán Viktor, mint a menekültek emberi méltósága?
Záporoznak a bírálatok, mert egy magyar fotós „A migráns” címmel egy szögesdrótot választott háttérül fényképsorozatához – olvasható a Huffington Post jelentésében. Az egyik felvételen az látható, amint valaki, feltételezhetően egy rendőr, elvonszolja a modellt, a másikon pedig szelfi készítés közben kivillan a nő melle. Az érintett, Baksa Norbert visszautasítja a kritikát, mondván, hogy itt egy olyan jelenségről van szó, amely az egész országot érinti. Ugyanakkor szerinte sokan részleges, illetve elfogult információk alapján törnek pálcát a feje fölött. Szerinte a képek egyáltalán nem sértőek, csupán rá akarták irányítani a figyelmet arra, milyen összetett ezeknek az embereknek a gondja. Sokkolni kívánt, annál is inkább, mert aki nem él Magyarországon, annak nincsenek közvetlen tapasztalatai az ügyben. És a hírekből nehéz megállapítani, hogy ezek az emberek valóban menekültek vagy valami mások.
A mai teljes nemzetközi sajtószemle itt olvasható, tessék kattintani!


