„Bajtársi viszonyra törekszem a főpolgármesterrel” – mondta a közrádióban a Orbán Viktor. Meglepő volt a szájából ez a mondat, mert ami eddig történt, nem ezt támasztja alá.
Egyébként meg, használhatott volna más, a témához jobban illő jelzőt Karácsony Gergellyel való viszonyára a miniszterelnök. Mondhatta volna azt, hogy a főpolgármester úrral jó a kapcsolatom. Vagy például, hogy korrekt. Megfelelő. Gyümölcsöző. A legjobb persze az volna, ha a két politikus viszonya normális lenne, mert ez szolgálná Magyarország és Budapest érdekeit.
De ne legyünk telhetetlenek: egy bajtársinak mondott viszony még mindig jobb, mintha bajtársiatlan lenne. Főleg, ha – ahogyan Orbán mondta – egy háborús helyzet kellős közepén állunk. Csak azt nem tette hozzá a miniszterelnök, hogy ez a mostani háború az ő ideológiai pálfordulásoktól sem mentes pályafutásában is új helyzetet jelent. Minden korábbinál erősebb ellenség, a koronavírus támadt ugyanis Magyarországra és a világra, olyan haderővel kell megütköznie, amely ellen a korábban bevált harci eszközök – szájkarate, lóozungok pufogtatása stb. – nem bevethetők. A koronavírus nem dől be Orbán kommunikációjának, nem esik hasra a közpénzen terjesztett hazugságoktól..
A miniszterelnök korábban megvívott már mindenkivel, és győzött mindenki ellen. Elűzte az oligarchákat (csak a mi kutyánk kölykei maradhattak), megszabadította a magyarságot az IMF rabigájától, megállította Brüsszelt, megfékezte egykori jótevőjét, Soros Györgyöt. És persze emlékszünk arra is, hogy a hazai ellenségekkel is leszámolt. Hol vannak már a nemzetet rettegésben tartó filozófusok, a kockás inges tanárok, a feketeruhás nővérek – egyedül az internetadó ellen tüntető tömeg elől hátrált meg. (Bár, ha úgy vesszük, győzelem volt az is: rugalmas elszakadás…)
Nem ma kezdődött nála ez a katonásdi, és még csak nem is 2019. szeptember 29-én, amikor a Fidesz 28. kongresszusán a következőket mondta: „Bajtársak vagyunk, szavak nélkül is tudjuk, hogy egy vérből valók vagyunk. A bajtársiasság a legfontosabb dolog… Bárki lojális tud lenni a másikhoz, ha annak igaza van. Hozzám is könnyű lojálisnak lenni, ha igazam van. A bajtársiasság azonban több ennél, jóval túl van ezen. A bajtársiasság azt jelenti, hogy akkor is lojális vagyok hozzád, amikor Te tévedsz, s akkor is számíthatok Rád, amikor én tévedtem.”
Jobban járunk, ha nem mélyedünk el e gondolat ijesztő tartalmában. Mert amit Orbán mondott, azt jelenti, hogy őt akkor is szeretni kell, amikor nem szerethető, és akkor is igaza, van, amikor valótlanságot állít. Mert a mi vérünkből való, és a vérségi kötelék erősebb minden másnál. Felülírja a tisztességet, a racionalitást, a normalitást, a demokratikus értékekhez való hozzáállást. Ebből következik minden más. Például az, hogyha elbizonytalanodunk, gondoljunk arra, hogy a mi bajtársunk mindenki másnál fontosabb nekünk.
Nem véletlen, hogy Orbán annyira ragaszkodott a határozatlan (értsd: korlátlan) ideg tartó rendeleti kormányzáshoz. Most látjuk, mire kellett neki, amit előre is sejteni lehetett. Kirúgott kórházigazgatók, hazaküldött betegek, különleges gazdasági övezetté nyilvánított nagy vállatok – egyenruha és rendfokozat, ameddig a szem ellát.
Mert ne gondolja senki, hogy Kásler Miklós a Vezénylő Tábornok tudta és jóváhagyása nélkül meneszteni merte volna a szakmailag makulátlan múltú kórházi vezetőket. Vagy, hogy a kormány tényleg gazdasági szempontok alapján mérlegelt, amikor úgy döntött, hogy a Samsung-gyár iparűzési adójának lenyúlásával ellehetetlenítse az ellenzéki vezetésű gödi önkormányzatot.
Orbán tábornok szereti hangoztatni, hogy ő minden magyar ember képviselője. Tegyük hozzá: politikai ellenfeleivel annyira bajtársi a viszonya, hogy legszívesebben kitörné a nyakukat.