Balettintézetből mégis lesz luxusszálló?

Föl sem figyeltem volna a pesti Andrássy úton, a Magyar Állami Operaházzal szemben évek óta fölállványozott épületre, ha egy német házaspár meg nem szólít, érdeklődvén: mit építenek itt…

…ha egyáltalán építenek. Mert emlékeim szerint már nagyon régóta, legalább két évtizede hányódik – és persze állagában romlik is – az egykori Drechsler-palota, amelyet a kortársak csak a valamikori Állami Balett Intézet néven ismernek – ekként kezdődött tudósításunk csaknem napra pontosan egy évvel ezelőtt, azaz 2017. szeptember 22-én.

Ma ismét jártunk a helyszínen, és láss csodát, valakik kicserélték a beruházást ismertető táblát, amelyen az egyetlen és szembetűnő változás a létesítmény átadásának a határideje: 2020. második fele.

Az eredeti cikk itt olvasható, tessék kattintani!

Képeinkkel az utóbbi időszak változásait igyekszünk dokumentálni. Az idén június 22-én ezt örökítette meg fotomasinánk:

 

 

 

 

 

 

 

És mit hoz a sors!?

Ma újra csak arra jártunk, és meglepetéssel (örömmel?) tapasztaltuk, hogy megváltozott a beruházást ismertető tábla felirata, igaz, pusztán a legalsó sor utolsó szavaival. Az esztendővel ezelőtti táblán ugyanis az állt, hogy “Ebben az épületben öcsillagos luxusszálloda nyílik 2017. negyedik negyedévében.” Egy évvel később, azaz 2018. szeptember 29-én pedig ez olvasható a tábla alján: “Ebben az épületben öcsillagos luxusszálloda nyílik 2020. második felében.”

Gondoltuk, a tárgyilagosság végett ezt mindenképpen meg kell osztanunk olvasóinkkal, ha már tavaly szeptemberben nem akartuk elhinni, hogy három hónap alatt megvalósul egy jó néhány milliárd forintos beruházás. Hitetlenségünk jogos volt, tényleg nem nyílt meg az Andrássy úti palotában a luxusszálló.

Mostantól reménykedhetünk: két éven belül mégis csak elkészül, hacsak addig össze nem dől a csúnyán sorsára és az időjárásra bízott épület..

Az ám, sem az építtető, sem a globál menedzsment, sem a generál tervező és a többi részvevő neve nem változott az esztendővel ezelőtt kiírás óta.

Most már csak egy kérdés maradt: miért változott meg az ötcsillagos luxusszálloda megnyitásának a határideje?