Az osztrák főváros tapasztalatait is be szeretné építeni a fővárosi önkormányzat Budapest jövőre elkészülő smart city-/okosváros-stratégiájába. A két főváros szakemberei az Eurocomm-PR szervezésében beszélgettek a fenntartható városfejlesztés kihívásairól. (Képek: Eurocomm-PR / Tóth László)
Bécs számára az ember-központúság, a fenntarthatóság és az élhetőség a smart city; Budapesten jelenleg mindenki másként értelmezi – derült ki az Eurocomm-PR bécsi és budapesti szakemberek számára rendezett tapasztalatcseréjén. A másik nagy különbség, hogy a smart city gondolata az osztrák fővárosban a várostervezés, városirányítás minden szeletében jelen van, Budapesten viszont alulról, projekt alapon igyekeznek ebbe az irányba haladni.
A magyar főváros nemrég törvényi lehetőséget kapott, hogy újrafogalmazza smart city stratégiáját – jövőre készül el ugyanis a Smart Budapest koncepció –, amelybe Bécs tapasztalatait is be szeretnék építeni.
Az osztrák fővárost az egynapos szakmai találkozón Thomas Madreiter, Bécs főépítésze, Andreas Trisko, a Bécsi Városháza városépítési és városfejlesztési ügyosztályának vezetője, valamint Robert Kniefacz, az építészeti és településfejlesztési ügyosztályának helyettes vezetője képviselte.
Madreiter főépítész elmondta, hogy számukra nem kizárólag a technológia az okos város – az csupán egy fontos eszköz a stratégia megvalósításában. A nyitottság, az élhetőség, a szociális kiegyensúlyozottság és a szabadság mellett kulcsszerepe van annak, hogy nyitottak legyenek az új hatásokra és a problémákat a város lakosságának, az érintetteknek a bevonásával oldják meg, ne pedig felülről.
A képen: Mártonffy Miklós, Budapest főépítésze és Thomas Madreiter, Bécs főépítésze a fenntartható városfejlesztés kihívásairól szóló tapasztalatcserén
Hasonló célkitűzései vannak – az életminőség növelése, a technológia mint eszköz alkalmazása, valamint a társadalmi szerepvállalás növelése – Budapest jövőre elkészülő, új smart city stratégiájának, amelynek kapcsán Mártonffy Miklós, Budapest főépítésze elmondta: a mostani találkozó eredményeit, a két főváros párhuzamait és kihívásait is bele szeretnék építeni. Így az okos város Budapest számára sem csupán egy technológia-központú, hanem otthonos város.
A tapasztalatcserén ezen kívül szó volt a budapesti Duna-parti kezdeményezésekről, valamint az épített értékek védelméről Bécsben és Budapesten. Ennek kapcsán kiderült, hogy a helyi védelem révén Budapest jobban meg tudja óvni a történelmi városképhez tartozó épületeket, mint a műemlékvédelmi hatóság, amelynek határozatai nem kötelezőek az építési hatóság számára.
Bécsben ennél nehezebb a helyzet, ott ugyanis a történelmi városkép védelme céljából az önkormányzat kijelölt ugyan úgynevezett védett övezeteket, az itt található épületek esetében azonban csak a homlokzat és az ablakok megtartására ügyelhetnek.