Okos technológiát is alkalmazó kezdeményezést tesztelnek osztrák fővárosban, melynek célja a 60 év felettiek bevonása a lüktető nagyvárosi életbe, a biztonság megteremtése otthonukban, valamint a folyamatos egészségügyi felügyelet biztosítása számukra.
Az osztrák Közlekedésügyi, Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával az idén új kutatási program indult Bécsben. A „WAALTeR“ program célja a bécsi nyugdíjasok megismertetése a modern eszközök használatával és előnyeivel, valamint a szépkorúak életminőségének javítása és nagyvárosi mindennapjaik megkönnyítése. A kezdeményezés próbája másfél évig tart, és 83 háztartás vehet részt benne ingyenesen.
A tesztre jelentkező nyugdíjasok első lépésben megismerkedhetnek az ezüst-korosztály részére fejlesztett táblagépek használatával. A résztvevők az egyszerűsített funkciókkal ellátott eszközön keresztül elsajátíthatják, hogyan tudnak családjukkal, barátaikkal vagy éppen a háziorvosukkal egyszerűen kapcsolatba lépni, könnyen tájékozódni Bécs városát érintő kérdésekről és annak programkínálatáról. A hagyományos okos funkciók mellett nyugdíjasbarát útvonaltervezőt is telepítettek az eszközre, amelyen a kívánt útvonal összeállítása mellett az egyéni mozgásigény is beállítható. A könnyített kommunikációs felületnek köszönhetően pedig az idős bécsi városlakók mobilitása és a társasági életben való részvétele is megkönnyíthető, hiszen ezáltal a egyetlen kattintással találhatnak lakhelyük közelében kártyázó vagy kutyasétáltató partnert maguk mellé.
Miután a táblagép használatát elsajátították, a részvevők segélyhívó rendszerrel ellátott okosórát kapnak, amely a napi megtett lépésszámot és a pulzust is méri. Az eszközön tárolt egészségügyi adatokat a rendszer azonnal továbbítja háziorvosnak, aki szükség esetén akár rögtön közbe tud lépni. Az okosórának a tábla-számítógéphez hasonlók a funkciói, így bármilyen tárolt információ, például telefonszám, üzenet vagy fotó akár útközben is gyorsan elérhető. Szükség esetén a karóra akár értesítéseket is küld a használójának, hogy több mozgásra ösztönözze.
A program harmadik ütemében mozgást és elesést felismerő érzékelőt telepítenek a kezdeményezésben részt vevők otthonába, amely azonnal riasztja a segélyhívó szolgálatot otthoni baleset esetén.
A „WAALTeR-mintalakás” tartozékai közé a tablet, az okosóra és az elesést felismerő érzékelő mellett – a többi között – okostévé, elektronikus ajtónyitó rendszer, valamint egy-egy okos fény- és hangvezérlő asszisztens is tartozik. Az okos megoldásokkal felszerelt mintalakás Bécs 21. kerületében található, ahol az érdeklődők az egész kutatási programmal megismerkedhetnek, továbbá kipróbálhatják az AAL-technológiát és az okosotthon-eszközöket is.