Hetedik alkalommal adták át tegnap a bécsi városházán a Centrope-díjat, amelyet olyan személyek vehetnek át, akik a legtöbbet tették a határokon átnyúló együttműködések ösztönzéséért a közép-európai térségben. A zsűri ezúttal az idén harmincéves bécsi színház, a Theater Brett vezetőinek elkötelezettségét értékelte a legtöbbre.
Prof. Nika Brettschneider és Ludvik Kavin színháza régóta támogatja a kölcsönös kommunikációt és az alkotó együttműködést Közép-Európa országai között, amelynek egyik fontos eleme a 2006 óta megrendezett Közép-európai Színházi Körhinta. A rendezvénysorozat révén a legjobb cseh, szlovák, lengyel és magyar rendezéseket élvezheti az osztrák közönség, a résztvevő országok két-két színészének közreműködésével pedig egy közös darabot is színpadra állítanak. Szerepelt már a Theater Brett színpadán a Gergye Krisztián Társulat, a Maladype Színház, az Artus – Goda Gábor Társulata és Szabó Réka Társulata is.
A második helyet ez alkalommal Daniel Kollár szlovák földrajztudós szerezte meg, aki a Pozsonyi Tudományos Akadémia Földrajztudományi Intézetének munkatársaként kutatja a szlovák–osztrák határrégiót.
A harmadik helyen a kassai születésű, Bécsbenélő KatonaÁgnes végzett, őt a bécsi magyar nagykövet ajánlott a díjra a többi között a Nemzetközi Duna Filharmonikusok megalapításáért.
A Bécs városa és a Raiffeisenbank NÖ-Wien által tízezer euróval támogatott Centrope-díj átvételekor Ludvik Kavin elmondta: „A díj lehetőséget ad számunkra arra, hogy folytassuk terveink megvalósítását”.