Befejeződött a járműcsere az M2 metróvonalon

Budapest 110 Metropolis metrókocsit vásárolt az Alstomtól az M2-es metróvonalra, valamint további 60-at az átadás előtt álló M4 metróvonalra. Az M2 első új metrószerelvénye tavaly szeptember 7-én állt forgalomba, majd havonta 2–3 új metrószerelvény váltotta le a koros, ezért már csak sok karbantartással „életben tartható” szovjet metrókocsikat.

Az M2 metróvonalon először 1970-ben, a teljes hosszon pedig 1972-ben indult el az utasforgalom kezdetben a a Mityisinszkij Metrovagonmas által gyártott, három kocsiból álló szerelvényekkel. A szovjet metrókocsik az EV típusjelet kapták, amiben az „E” az európai nyomtávra készült változatot, a „V” index a Vengrija (Magyarország) szó rövidítése. A járművek 43 év alatt mintegy kétmilliárd kilométert, vagyis a Föld–Nap-távolság 14-szeresének megfelelő utat tettek meg, és 7 milliárd alkalommal szállítottak utasokat.