A legtöbb hallgató a magánszektorban dolgozik, kereken fele-fele nagyvállalatnál és az állami szférában, illetve a kkv-szektorban. A többi között ezekre az eredményekre világított rá a Budapesti Gazdasági Főiskola diplomás 
pályakövetési rendszer részeként végzett kutatása, melyben 2083 jelenlegi és volt hallgató vett részt.

Diplomás pályakövetési rendszerében a Budapesti Gazdasági Főiskola igykezett feltérképezni a hallgatók intézményi és munkaerő-piaci tapasztalatait. A kérdőívek részletesen foglalkoztak a tanulók továbbtanulási és munkavállalási terveivel, egyben lehetőséget adtak a főiskola számos szempont szerinti értékelésére is.

A BGF jelenlegi hallgatóinak mintegy 60%-a valószínűsíti, hogy a következő években újabb felsőfokú tanulmányokba kezd, miközben csupán 5 százalék zárta ezt ki teljesen. A tanulmányaikat folytatni szándékozók 71%-a tervei szerint mesterképzésre jelentkezik, a PhD-képzés későbbi elvégzésének lehetőségét a válaszadók 6 százaléka említette. Az intézmény kutatásában részt vevő, 2007-ben és 2009-ben végzett BGF-es hallgatók fele a mesterképzést, harmada a vállalati szervezett képzéseket, 29%-a a szakirányú továbbképzéseket említette. A főiskola egykori hallgatói elsősorban adótanácsadói, mérlegképes könyvelői, pénzügyi, illetve könyvvizsgálói területen mélyítenék el ismereteiket.

A főiskola jelenlegi hallgatóinak több mint negyede tervezi, hogy tanulmányai során külföldön is végez majd 
kurzusokat. Ez az arány a külkereskedelmi kar nemzetközi gazdálkodás szakán és a kereskedelmi, vendéglátó-ipari 
és idegenforgalmi kar turizmus-vendéglátás szakán a legmagasabb.

A jelenlegi hallgatók közül tízből hét válaszadó a diploma megszerzése után azon a területen szeretne elhelyezkedni, amelyen jelenleg is tanul, és csupán minden huszadik nyilatkozta azt, hogy teljesen más szakterületen szeretne munkát vállalni. Leginkább szakmai érdeklődése megváltozásával indokolta a véleményét, és csak másodsorban egzisztenciális, illetve karrier-szempontokkal.

A diploma megszerzése után a BGF hallgatóinak közel harmada multinacionális cégnél helyezkednék el, nyolcada saját vállalkozásba kezdene. A közszférában nyolc, állami vállalatnál 4% szeretne dolgozni. A nonprofit ágazatot és a kisvállalkozásokat csupán néhány százalék célozná meg. A válaszadók mindegy háromtizede végzett már tanulmányaihoz kapcsolódó munkát állandó jelleggel, és hasonló az aránya azoknak a hallgatóknak, akik alkalmi jelleggel dolgoztak ilyen területen.

A már végzett hallgatók közül minden második már az államvizsga előtt dolgozott állandó munkahelyen, további 
30% pedig a végzés után 3 hónapon belül el tudott helyezkedni. A megkérdezettek kétharmada nyilatkozta azt, 
hogy előny a számára, hogy a BGF-en végzett, tízből hét egykori hallgató szerint a vállalatvezetők a legjobb 
diplomák között tartják számon a BGF-en szerzett végzettséget.

Tízből több mint nyolc egykori hallgató teljes munkaidőben, alkalmazottként dolgozik jelenlegi munkahelyén. 
Többsége magáncégnél, állami-önkormányzati vállalatnál a végzettek 12%-a, nonprofit szervezetnél két százaléka helyezkedett el, saját vállalkozást a végzettek egy százaléka indított. A végzettek 49%-a nagyvállalatnál vagy az állami szférában, 51% a kkv szektorban helyezkedett el (ebből 13% mikro-, 15% kis-, 23% pedig középvállalkozásnál).