Ebben az otthonban mintegy száz gyerek él. „Sebeket gyógyítunk.” Ez az ars poeticája és gyakorlata is a bicskei otthonnak, amely több mint 80 éve fogadja be a jobb sorsa érdemes gyerekeket. Sok szenvedés, bánat van a lányok, fiúk lelkében, ezért pszichológus, fejlesztő pedagógus, mentálhigiénés szakember, pszichiáter, családgondozó szorosan együttműködve segíti a lakóotthonban dolgozók munkáját – mondta Tompa László igazgató-helyettes.
Együtt néztük a gyerekek és a művészek közös játékát. Ahogy felöltötték a jelmezeket, lett belőlük király, királykisasszony, bohóc és lovag. Mesehősök, akik átélték a meséket, maguk találták ki a fordulatokat, eljátszották, felszabadultan, természetesen. Mint minden más gyerek, akinek megadatik az ilyen élmény.
Ebben a bicskei otthonban, amelyet szépséges park vesz körül, s egykor a Batthyányiak kastélya volt, kilenc lakóotthont alakítottak ki. Egyszerűen, tisztán, szépen berendezett szobákkal, játékokkal, tévével, és mindennel, amire csak szükségük lehet a gyerekeknek.
– Családias körülmények között neveljük növendékeinket. Főzünk, mosunk, takarítunk, vásárolunk, ahogyan ez minden családban általános. Az ebéd kivételével minden étkezéshez magunk szerezzük be a nyersanyagot, készítjük el a gyermekek cselekvő közreműködésével a reggelit, tízórait, uzsonnát és a meleg vacsorát. A növendékek gyámja az intézmény igazgatója. Legfontosabb célunk gyámolítottjainknak „visszagondozása” a családba. Intézményünkben 3–24 évesek élnek. A 18. évet betöltött, ám önálló életvezetésre anyagiak vagy továbbtanulás miatt még nem képesek utógondozói ellátásban is részesülhetnek intézményünkben. Az utógondozói ellátás a növendék 24 éves koráig tarthat – mutatja be az intézet szabályait az igazgatóhelyettes.
Az egykori növendékek évente egyszer visszajárnak és elmondják, mire jutottak az életben. – Szép sorsok is vannak – hangoztatja Tompa László, aki már 35 éve foglalkozik nehéz, sokszorosan hátrányos helyzetű gyerekekkel. – Tőlünk került ki a Szent István Bazilika segédplébánosa, és van, akiből orvosprofesszor lett, sokak megteremtették a saját, szép családjukat, és vannak sikeres üzletemberek is.
Körbejártuk a házat. A szobákat, amelyekben együtt élnek a testvérek, ahol a polcokon ugyanolyan dömperek és dínók vannak, mint a szerencsésebb sorsú gyerekek otthoni polcain, és van, ahol az íróasztal fölé kiakasztották a szavalóversenyen nyert oklevelet.
Van saját múzeuma is az otthonnak, megvan még az a daróckabát is, amilyenben hajdan a menhelyi gyerekek jártak.
Akik most a drámafoglalkozáson játszanak, súlyos terheket cipelnek. Van, aki elbújik, ha meglátja az arcára szegeződő fényképezőgépet. De a többség már tud felszabadultan nevetni és játszani is.
