Bionikai központ létesül két egyetem együttműködésével

Az újonnan létrejövő központ feladata, hogy vezérelje és katalizálja a hazai bionikai innovációs hálózat kialakulását és működését. Ennek köszönhetően új termékek és szolgáltatások jelenhetnek meg mind a hazai, mind a nemzetközi piacon, amelyek átalakítják a következő években az egészségipar, az élelmiszer-biztonság, a környezetvédelem és a biztonságipar technológiáit. A most kezdődő beruházás egyedülálló, mert szervezett oktatási, kutatási, fejlesztési, innovációs és piacépítési stratégiát egyaránt kidolgoz és valósít meg.

Mintegy ötven év alatt immár a harmadik csúcstechnológiai forradalomnak vagyunk tanúi. Az integrált áramköri technika és az erre épülő elektronikai, számítástechnikai, információs technológia, majd a biotechnológiák után most bontakozik ki egy új tudás, új technológiákkal. Ennek köszönhetően hamarosan merőben új termékek és szolgáltatások jelennek meg a piacon. Ilyenek például a bio-chipek, a protézisek, a kvantitatív új képalkotók, a permanens szimbiózisok, a rádiófrekvenciás diagnosztika és terápia, illetve a genetikai diagnosztika és terápia, valamint az e technológiákra épülő diagnosztikák és terápiák.

A hazai gazdaság és az Európai Unió egyik legígéretesebb kitörési pontja a tudásintenzív, magas hozzáadott értéket követelő ágazatok fejlesztése. Koncentrált oktatási, kutatási, innovációs és piacépítő intézkedésekkel, valamint aktív nemzetközi együttműködésekkel Magyarországon az innováció és az ipari fejlődés egyik fontos bázisa lehet a bionika, amely az Új Széchenyi Terv kiemelt prioritásai közül több ágazatot is érint, elsősorban az egészségipar, az élelmiszer-biztonság, a környezetvédelem, a mezőgazdaság és a védelmi ipar területén, valamint része a Magyar Növekedési Tervnek is.

Nagy kérdés: vajon ki tudjuk-e bontakoztatni azt a szellemi hátteret, amelynek alapja egy eddig nem létezett diszciplináris háttér? Ez az alapja ugyanis annak a merőben újfajta mérnöki tudásnak, amely ötvözi a biológiai és az elektronikai ismereteket. Egyrészt a molekuláris biológia és idegtudományi kvantitatív alapokról van szó, másrészt az elméleti villamosságtan és kvantum elektrodinamika és a számítástechnika mérnöki alapjairól. 

Ez az az új diszciplináris bázis az, amelyre a Pázmány Péter Egyetemen és Semmelweis Egyetemeken megindított, Európában úttörő molekuláris bionika egyetemi alapszak épült, és ahol a napokban az első mesterszakos diplomákat is kiadják.