Black box – bepillantás egy inkubátorház magánéletébe

A Black Box (magyarul: fekete doboz) a távolsági utasszállító járművek (köztük mindenekelőtt a repülőgépek) fedélzeti adatrögzítő berendezése. Ez év decemberében a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház sajátos kiállítótere is ilyen információgyűjtő bázisként fog működni. 

A BÜRO imaginaire egy fiktív repülőút történetkeretébe ágyazva tett fel kérdéseket a ház lakóinak. Az épületben tevékenykedő több mint harminc kulturális csoport és szervezet a házon belül átmenetileg összezárva épp úgy alkot új, ideiglenes közösséget, ahogy az utasok a járműben, egy társasutazás során. A rendhagyó kérdőívre adott válaszokat a galéria falain kortárs képzőművészeti eszközökkel, diagramok, grafikonok és egyéb ábrák formájában jelenítjük meg. A kiállítótér így lesz egy hónapra az inkubátorház adattárolója, „fekete doboza”. A Black Box-kezdeményezés a házon kívülről érkezőknek (ál)tudományos módszerekkel mutatja be a belső viszonyokat, miközben az egy hónapos nyitva tartás alatt zajló apróbb programkezdeményezéseivel a belső közösség épülését segíti majd.

A BÜRO imaginaire kultúraszervező-művészetközvetítő csoportnak két tagja van, Mucsi Emese és Szalipszki Judit. Magyar irodalmi és média / kommunikációs tanulmányaikat követően jelenleg mindketten a Magyar Képzőművészeti Egyetem képzőművészet elmélet / kurátor szakának hallgatói. A BÜRO imaginaire szervez, közvetít, olvas, ír, kérdez, válaszol, szétszed és összerak. Kapcsolat: buro.imaginaire@gmail.com

A Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház irodákat, próbatermeket, raktárakat biztosít független előadó-művészeti társulatok, tánccsoportok, képzőművészek és civil szervezetek számára. Olyan alkotói bázisként működik, ahol számos produkció előkészülete és utómunkálata biztonságban zajlik, mivel az ott folyó próbák, díszlet- és jelmezkészítések, zártkörű bemutatók mellett a helyszín raktározásra, tárolásra és irodai munkavégzésre is alkalmas. A Jurányiban a hangsúly nem az előadáson van. A bemutatókat megelőző menedzsmenti, alkotói, művészeti gyakorlat is ott folyik, így az adott terv a megszületésétől a megvalósulásáig az Inkubátorház falai közt bontakozik ki.